Boldog születésnapot nektek! És nem csak az Orfeumnak, de ha jól tudom, a kisebbik gyermeked is ma ünnepli az első születésnapját!

Köszönjük szépen, az egész csapat nevében! :) És igen, tavaly, 2021.11.11-én volt 11 éves az Orfeum. Az én kisfiam pedig azon a napon úgy döntött, hogy megszületik.

Időzíteni tudni kell! :)

Ebben már nincs hiba. :)

Tizenkét év, nem kevés, pláne úgy, hogy volt közben egy jó másfél év kemény pandémiás időszak, amit sajnos látjuk, hogy sok hely nem élt túl – veletek ellentétben. Erre majd még visszatérünk, de először kezdjük a kezdetekkel. Menjünk vissza az időbe: 2010-et írunk. Minek a hatására, miért és hogyan indítottátok el az Orfeumot?

Valóban, az Orfeum 2010 óta létezik. Akkoriban volt két üzlettársam, akikkel elkezdtük csinálni – én ugyanis az első perctől kezdve itt vagyok -: egy grafikus-kreatív szakember és egy marketinges-PR-os vonalon mozgó társ. De a kitalálója az egész helynek én vagyok.

Hogy jött az ötlet, hogy a régi idők mintájára egy orfeumot nyittok meg?

Őszintén? Elmesélem! Én azelőtt rendezvényszervezőként dolgoztam, a művészet pedig közel állt hozzám mindig is. Tanultam énekelni, Lakatos Áginál jazzt és hangképzést még anno a Postás Zeneiskolában. És ha tényleg nagyon őszinte akarok lenni, mélyen, valahol legbelül mindig egy bárra vágytam, egy kis színpaddal, amin énekelhetek. A hely és a színpad is meglett, de sose énekeltem rajta. Ez lett az Orfeum, amint viszont az alkotói énemet maximálisan kiélhetem, mert minden, ami itt történik, én vagyok.

De egyébként nem volt kis feladat, ugyanis anno úgy nézett ki ez a hely, mint egy Shangai bár, ami nem is működött, zárva is volt. De megláttam benne azt, aminek lennie kell, és amivé aztán a két társammal varázsoltuk, egy gyönyörű hellyé. Sok pénzt tettünk bele, de megérte, megszületett az Orfeum. A nevét is én találtam ki. Valami beszédes dolgot akartam, ami takar egy szórakozási formát. Kezdetben még nem volt meg pontosan, hogy mi is lesz ez. Elkezdtünk dolgozni rajta. A programok szervezése, a közönség megszólítása volt elsősorban az én dolgom - tehát annak a kialakítása, hogy mi is legyen ez a hely. A társaim pedig az átalakítással, üzemeltetéssel kapcsolatos teendőket csinálták.

Rendezvényszervezőként azelőtt mindig hiányoltam egy olyan helyet, ami „mindent tud”. Ami céges rendezvényhelyszínnek is jó, de szórakozáshoz is. Ahol van jó műsor, kényelmesek az asztalok és közben lehet enni is, inni is. Amik ugye régen az orfeumok voltak. Orfeumok egyébként itthon az 1800-as évek végétől voltak, az egyik legnagyobb orfeum például a Madách Színház helyén volt. Aztán a ’80-as, ’90-es évek elejére ezek teljesen megszűntek. A Moulin Rouge maradt utoljára, de végül már az is inkább disco lett. Szóval ezt az orfeum világot próbáltuk meg újra megteremteni 2010-ben a mi Orfeumunkkal.

Emlékszem, hogy abban az időszakban mindenki hozzátok ment, a főváros legmenőbb helyei közé kerültetek egy szempillantás alatt!

Eleinte kerestük magunkat, sok mindennel talán túl korán jöttünk elő, nem volt meg a közönség hozzá. Aztán megtaláltuk a magunk közönségét és szárnyaltunk. Csodálatosan szép időszakunk volt, emlékszem, 200-250 fős estjeink is voltak az álló jegyet váltó vendégekkel együtt. Mondanám, hogy még a csilláron is lógtak, de nem volt csillárunk. :D Egy szó, mint száz: nagyon sikeres estjeink voltak.

Nem csodálom! Háromgyerekes, kultúrára, szórakozásra, én- és a férjemmel mi-időre kiéhezett anyaként, nőként a vacsoraszínház, mint olyan szerintem valami szenzációs „találmányotok”!

Ugye!? Tudod, az ember idővel ráeszmél, hogy ahogy pörgeted az idő kerekét, egyre kevesebb időd jut mindenre. Sokszor én magam is úgy estem be 2 perccel a kezdés előtt, éhesen színházakba, aztán a szünetben harcoltam a félszáraz perecért, hogy egyek is valamit. Pedig akkor még gyerekeim se voltak! Ma viszont

És nem tudom, mennyien tudják, de ezek nektek saját műsoraitok.

Bizony, erre mai napig büszke vagyok, hogy a saját színházi előadásokon kívül, revünk, táncos showműsoraink vannak, komoly koreográfiákkal. Ráadásul úgy, hogy nyitás óta önerőből finanszírozunk minden műsort. Soha semmilyen támogatást nem kaptunk, noha több pályázatot is beadtam, de sose kaptam segítséget. Mégis sikerült tényleg nagyon minőségi dolgokat létrehoznunk. Amikor pl. a Gatsby időszak volt, csináltunk Gatsby táncos revü showt. Képzeld, a vendégek beöltözve jöttek el hozzánk és nem az volt az érzet, hogy egy farsangi buliban vagy, hanem hogy egy valódi Gatsby partira jöttél.

A múlt idézése mondhatni visszatérő motívum nálatok.

Igen, mi konkrétan folyamatosan a múltat idézzük. Rengeteg zenésztől, énekestől használunk, dolgozunk fel régi zenei anyagokat. És tudod, annyira bájos, amikor a 20-30 éves zenészek játsszák a XX. század elejéről megmaradt dalokat. Arról nem is beszélve, milyen jó látni, amikor akár egy több generációból álló egész család szórakozik ugyanarra a zenére, és egy asztalnál ülve minden korosztály jól tudja magát érezni. Ez is nagyon ritka.

Annyit beszélsz a hozzátok járó közönségről, és olyan szeretettel, olyan részletesen, mintha konkrétan mindenkit ismernél, akár még név szerint is.

Eleinte jött hozzánk mindenki, aztán megtaláltuk a magunk közönségét, aki tényleg jól érzi magát nálunk. Házaspárok, családok, baráti társaságok... Tudod, van olyan házaspárunk, aki konkrétan nyitás óta jár hozzánk. A hely kialakította magának a közönséget. Emlékszem, volt egy ilyen... nevezzük marketing kutatásnak, ahol pl. egy 6 nőből álló asztaltársaságot kérdeztünk meg, hogy miért hozzánk járnak. És azt mondták, hogy mert nem csak szeretnek itt szórakozni, hanem biztonságban érzik magukat, ráadásul nem csak ők, hanem a férjeik is biztonságban tudják itt, nálunk az Orfeumban őket.

Erre a sikerre ütött be nálatok is 2020. elején a Covid, karanténostul, leállásostul. Azt hogyan élted/éltétek meg?

Őszinte leszek: az ott egy sokk hatás volt. Mindenki, aki nálunk dolgozik, egy család tagja, az Orfeum család tagja. Reggeltől éjfélig, olykor hajnali egyig együtt vagyunk, együtt éljük meg a napokat, a hétvégéket, az ünnepeket (kivéve a karácsonyt, mert az nálunk szent).

Úgyhogy mi a férjemmel összenéztünk, és azt mondtuk, hogy meghúzzuk a nadrágszíjat, amennyire csak lehet, de senkit nem küldünk el. És így is tettünk, magamon és rajta kívül - a két másik tulajdonostársam kiválása óta a férjemmel együtt csináljuk az Orfeumot, még 8 embert tartottunk el, támogatások nélkül. Na mi most abból próbálunk felállni, kezdett már egész jó lenni és akkor jön most ez az energiaválság rá...

És időközben kétszeres szülők is lettetek, emellett sem szabad úgy elsiklani. Hogy tudjátok ezt összemenedzselni a férjeddel? Mi a titkotok?

A vidék. Nagyon kemény ez a gyerekekkel, úgyhogy mi úgy oldottuk meg, hogy elköltöztünk vidékre. Sajnos másfél éven belül elveszítettem mindkét szülőmet, édesanyámat konkrétan a Covid miatt. Gyökértelen lettem, úgyhogy úgy éreztem, nincs maradásom Budapesten. Az Orfeum működik úgy is, hogy nem vagyok ott fizikailag, akkor miért maradjunk? Egy csodálatos helyen élünk, imádok itt lenni, Budapesttől távol, mégis benne vagyok a vérkeringésben. Minden nap beszélünk a kollégákkal, mindenről tudunk, szóval home office-ban nyomjuk, két gyerekkel, komoly időbeosztással, leginkább éjszakai munkával. De ez nem gond, mert a többiek is bent vannak ilyenkor még, szóval élőben tudunk egyeztetni. A nagyobbik már ovis, szóval olyankor hétköznap picit több időnk van. A legfontosabb pedig, hogy még mindig szeretettel, szerelemmel csináljuk az Orfeumot. Így pedig tényleg nincs lehetetlen.

Csodálatos, hogy a modern kor lehetőségeinek hála már ilyen esetben sem akadály a távolság. Ám egy társ, akire mindig lehet számítani, munkában, magánéletben, gyerekekkel – na ő az igazi kincs.

Valóban, fantasztikus ember a férjem, egy igazi a társ, akivel mindent tudunk együtt csinálni és mindig számíthatok rá. Szinte fél szavakból értjük egymást. Ez egy fontos dolog, nekünk nőknek, amikor találunk egy olyan partnert, aki megadja a lehetőséget, aki társad abban is, hogy anya lehess és megéld az anyaságot, de közben az álmaidat sem kell feladni, ami nem az anyaság, hanem a nő, a teremtő, az alkotó, a vezető, aki benned lakik. Hogy ne kelljen azt éreznem, hogy az életem teljesen megváltozott, hogy lehetek boldog, kiegyensúlyozott anyuka, minden nehézségével, gyönyörével, kihívásával, sírásával, mindennel együtt. Ráadásul a kollégáim is segítenek, hogy ne érezzem úgy, hogy bármiből kimaradok.

Csodálatos család a tiétek!

Igen, tényleg nagyon hálás vagyok értük. Egy közös Facebook csoportban szoktuk tartani a kapcsolatot, ahol mindenki mindenről ír. De időnként autóba ülnek és eljönnek hozzánk. Azt szoktuk mondani a férjemmel, hogy teremtettünk egy másik családot ott bent és óvjuk, védjük, összetartjuk. Szoktam például mondani, amin sokan meglepődnek, hogy

. Úgyhogy így működik ez nálunk, szeretettel, szerelemmel, hittel. Hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az jó. Most lehet, hogy a jelenlegi helyzetben meglepő ez tőlem, de én látom magam előtt, hogy a huszadik születésnapját is megünnepeljük az Orfeumnak.

Mi van akkor, amikor nem az Orfeum tulajdonosa vagy, amikor nem feleség és nem anya vagy, hanem Sziklai Ildikó, a nő vagy. Van egyáltalán ilyen? Van olyan idő, amit csak magaddal, a saját magad feltöltésével tölthetsz? Ha igen, mit csinálsz ilyenkor?

Amíg a Covid miatt itthon voltunk, elkezdtem családfakutatással foglalkozni. Sok órát töltöttem ezzel, akkor még várandós voltam a picivel. A múlt, a gyökereim keresése a szenvedélyemmé vált. Ha lenne kis időm, ezzel foglalkoznék a legszívesebben, de most annak is örülnék, ha néha eljuthatnék a kozmetikushoz, vagy ha elolvashatnék egy jó könyvet. De ha minden rendben van itthon is, és az Orfeumban is, akkor egy jó séta is nagyon fel tud tölteni. Bátor dolog ezt ma kimondani, de őszintén hálás vagyok az életemért. Rengeteget dolgozom, rengeteg a kompromisszum, de ha az ember tudja, hol a helye a polcon, ha önazonos tud lenni, akkor boldogan tud élni.

Mik a jövőbeni tervek?

Az a helyzet, hogy régóta volt egy nagy vágyam: a saját színházi előadásainkat vidékre elvinni és azoknak is megmutatni, akiknek nincs lehetőségük felutazni Budapestre. Úgy néz ki, hogy ez az álom tényleg meg is valósul, a napokban fejeződik be az első 5 állomásos turnénk. Hatalmas sikerrel szerepeltünk Siófokon, Keszthelyen, Veszprémben, Székesfehérváron és Zalaegerszegen, van ahová duplázni megyünk vissza. A cél most az, hogy a négy saját darabunkat (az ötödiken már dolgozunk) az egész országba el tudjuk vinni és megismerjék országszerte az Orfeumot, hogy tudjuk, hogy ki tudunk nyitni, hogy lesz vendég és a rezsit is tudjuk fizetni.

Számodra tényleg semmi sem lehetetlen. Ha Mohamed nem megy a hegyhez...?

Igen, pontosan ilyen vagyok. Nem látom a végét... Az anyai nagymamám 86 éves koráig élt. Élete utolsó napján még piacon volt. Ez az én tervem is. Úgy elmenni, hogy az utolsó pillanatig aktívnak lenni, csinálni valamit és ha visszanézek a nyugdíjas napjaimban az életemre, akkor nem csak a férjemre és a gyerekeimre legyek büszke, hanem arra, amit mellettük, velük elértem.