Ha Gwyneth Paltrow-t nem bírod – attól még a tésztáját imádni fogod

Ha Gwyneth Paltrow-t nem bírod – attól még a tésztáját imádni fogod

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egy-két évvel ezelőtt, a csapból is Gwyneth carbonrájára folyt, miközben az akkor megjelent receptkönyve - csak úgy, mint sokszor ő maga is -, a támadások kereszttüzébe került. Ha a színésznőt nem is, az egyik receptjét mégis szerette az internet népe, amit többek között a popsugar, a delish is lehoztak. Én is sokszor elgondolkodtam azon, hogy ideje lenne végre kipróbálnom. A napokban épp carbonarára vágytam, hát megtettem!

A gasztrotippet az InStyle.hu-tól kaptuk:

Számtalan carbonara tészta receptet kipróbáltam már: volt, hogy a tojásos-sajtos masszát vízgőz fölött kevertem ki, hogy a szalonnát lecsepegtetve tettem a tésztához, hogy hozzáadtam a kisült szalonna zsírját vagy nem. Ugyan ezt az ételt sokan, sokféleképpen készítik, az alaprecept minden esetben ugyanaz, amihez szükség van a tojás, pancetta vagy bacon és pecorino vagy parmezán triumvirátusára és természetesen valamilyen tésztára – lehetőleg durumlisztből.

Mivel Gwyneth carbonarája szinte semmiben nem tér el az autetntikus verziótól, mindössze egy különbséget véltem felfedezni, hogy nem spagettit, hanem bucattinit vagy makarónit ajánl a recepthez, nem is értem miért ment ekkorát a világhálón.

Kép
forrás: Nóri

Vajon pont amiatt, hogy egyszerűen elkészíthető és igen közkedvelt étel, amit nem spilázott túl, mondjuk valami vegán, vagy öko-bio humbuggal?

Olvasd el ezt is!

A választ sajnos nem tudom, de azt igen, hogy ha elkészíted ezt az ételt, egyrészt megnyalod mind a tíz ujjadat, másrészt kicsit szimpatikusabb lesz számodra a szőkeség.

Nemrég a Delish, Gwyneth Paltrow és Giada De Laurentiis carbonara receptjét versenyeztette, majd kóstoltatta meg pár tesztalannyal. A videót itt megnézheted! Tudod, kié nyert? Annyit elárulhatok, hogy lesz még egy indok, hogy te is kipróbáld ezt a változatot.

Ha te is szívesen letesztelnéd, a receptet megtalálod a galériában!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Gwyneth Paltrow carbonara receptje lépésről lépésre
Tovább olvasok
Fizetőeszköz, radír és szerelmi kötés – 19 érdekesség a kenyérről

Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe, ennek apropójából összegyűjtöttünk egy halom izgalmas információt róla, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.

A nagyobb áruházláncok iskolakezdési katalógusai egyben (hogy idén se kelljen keresgélned)

Nyomtatott reklámújságok helyett bőven elég egy helyen csekkolni (és összehasonlítani) az árakat.

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Bikákat komoly elismerés teszi boldoggá, a Rákok fontos döntést hoznak meg

A hosszú hétvége első napján is érdemes elolvasnod a csillagok üzenetét, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Melyik a legjobb kardioedzés, ha hasból szeretnék fogyni?

Egyáltalán nem mindenki van oda a kardióért, de ha zsírt szeretnél égetni, akkor muszáj beiktatni az edzéstervedbe. Szerencsére sokféle kardioedzés létezik.

Híres emberek, akiket gyerekkori barátság fűz össze

Hollywood tele van ikonikus barátságokkal. Sztárok, akik együtt dolgoznak, esznek, edzenek, sőt még a vörös szőnyegre is együtt sétálnak fel. És vannak olyan hírességek, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Neked mi a szupererőd? Teszteld magad!

Töltsd ki a tesztet és írd meg nekünk, hogy eltaláltuk-e a szupererődet.

Voilà! 5 híres francia mártás, amivel bárkit lenyűgözhetsz

A klasszikus francia konyhának köszönhető a legtöbb hideg és meleg alapmártás vagy más néven anyamártás. A hollandi, a spanyol, a velouté, a besamel, a marinara és persze a majonéz is. Ezek mind-mind nélkülözhetetlenek a francia konyhában és ma már a miénkben is.

Bölcsebbé és talpraesettebbé tesz az utazás – használd ki!

Persze mindenki úgy utazik, ahogy akar. De miért ne utaznál úgy, hogy az a szellemi fittségedre is jó hatással legyen?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem