5 szuper film, aminek a folytatása már biztosan elkészül

filmek,folytatás,második rész,mozi
Forrás: Pinterest

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

V

Vannak filmek, amelyeknek megéri várni a folytatására! Szerencsére a legjobbak esetében erre sor is kerül: az alábbi 5 mozifilmnek már biztosan készül a második és/vagy harmadik része.

Amikor készül egy szuper film, ami a mozikban is óriási sikert arat, szinte borítékolható, hogy jönni fog a folytatás. Az viszont már egészen más kérdés, hogy erre mikor kerül sor: van, aminek a második része két évvel később már el is készül, de olyan is, amire 5-10 évet kell várnunk. Most ennek kapcsán gyűjtöttük össze, melyek azok a filmek, amiknek a folytatása már biztosan jönni fog, és dolgoznak is rajta.

1. Avatar 2

Minden idők legtöbb bevételét hozó filmje, az Avatar 2009-ben készült el, így ehhez képest kimondottan sok időbe telt a második rész elkezdése. Most már viszont biztosan jön a folytatás: James Cameron már dolgozik az új filmen, sőt, ezt még több rész követi majd, így jelenleg már forgatnak is. Erről Zoe Saldana is megosztott már képet. Előreláthatólag 2020-ban jön majd ki az Avatar 2.

2. Demóna 2

Nemrég derült ki, hogy Angelina Jolie szuper filmje, a Demóna folytatódik, és több régi szereplő is visszatér a második részben. Sőt, Elle Fanning már meg is osztotta az első képet a forgatásról.meg neki.

Azonban azt pletykálják, hogy a színésznő két gyermekének is akart szerepet adni a Demóna 2-ben, ám ezt Brad Pitt nem engedte.

Az összeállítás a joy.hu-ra kattintva folytatódik!

Tovább olvasok
Kép
Még mindig nagyon kevés a családbarát munkahely

Bár elméletileg visszavárják dolgozni a kisgyermekes anyákat, többségük nem érzi igazán családbarátnak a munkahelyét. Van, aki inkább eltitkolja, hogy szült; sokuk feleslegesnek érzi magát a munkaerőpiacon. Az is gyakori, hogy a gyerek miatt eleve nem mernek magasabb pozícióban gondolkodni.

Kép
Anyatejből készült jégkrémmel megelőzhető a koronavírus

Egy amszterdami kórház önkéntes édesanyák által adományozott anyatejéből készít fagylaltot, mely alkalmas lehet a COVID-vírusos megfertőződés megelőzésére.

Kép
Mi legyen a kinőtt ruhákkal és játékokkal, ha már nem kellenek?

Tele a szekrény felső polca, a padláson egymást támasztja a kinőtt kismotor, futóbicikli, első bringa és a tárolóban sem jobb a helyzet, mert az egyik falat csakis a kinőtt ruhákat és játékokat tartalmazó dobozok állnak. Sztenderd dilemma kis és nagyobb gyerekeseknél a mi legyen a kinőtt cuccok sorsa? Szerzőnk, Seufert-Szántó Orsi, aki egy fiú és egy lány anyukája hoz nektek ötleteket arra, hogy hogyan adjatok túl a feleslegessé vált, ámde szép állapotú gyerekholmikon.

Kép
Csak egy dolog idegesít jobban annál, hogy nem eszik rendesen a gyerekem

Mégpedig az, hogy mindenki ezzel cseszteti őt is és engem is.

Kép
SJP ismét bebizonyította, hogy a karantén nem mentség a magas sarkú hanyagolására

Sarah Jessica Parker életteli, vibráló színekkel és csábos magas sarkúkkal dobja fel ezt a nyomasztóan sötét évet.

Kép
A szemem láttára pofozta fel a gyerekét – mit kéne tennem ilyenkor?

Menjek oda, avatkozzak be? Fogjam le a kezét és oktassam ki? Vagy inkább maradjak szép csendben, és álljak odébb? Ne tétlenkedj, cselekedj, ha megvédheted – bátorít az UNICEF, melynek szakemberei egy kisokost állítottak össze, hogy a gyermekbántalmazás kapcsán felmerülő, mindennapos kérdésekben segítsenek eligazodni. Azt is leírják, konkrétan mi mindent tehetsz, ha a környezetedben ilyesmit tapasztalsz.

Kép
5 ajándéktipp, amitől jövőre még ennél is szebbek lehetünk!

Virágot a virágnak, szépségápolási terméket a szép nőnek. Tökéletes karácsonyi ajándék lehet minden nő számára egy olyan dolog, amitől aztán a következő évben még szebbek lehetünk.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem