A férjem itt hagyott egy autista gyerekkel, de részt vesz a nevelésében

autizmus,anya
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Sosem voltunk turbékoló galambpár, de a gyermekünk diagnózisa a maradék romantikát is eltemette.” Mi a jobb egy autizmussal élő gyereknek: az együtt élő, folyton marakodó szülők vagy a válás? Juli beszámolója.

Laci és én a főiskolán jöttünk össze. Nagyon szerelmesek voltunk egymásba, és nagyon hasonlítottunk: mindkettőnket erős temperamentummal, szókimondó, harsány jellemmel áldott meg az ég. A kapcsolat első percétől sokat veszekedtünk, de eleinte inspirálónak éreztük és kifejezetten élveztük ezeket a csatákat. Az összecsapások az első években általában az ágyban végződtek, egetverő, forró kibékülésekkel, nagy nevetéssel, igazi összetartozás-élménnyel.

A diplomaosztó után esküdtünk meg, és az összeköltözés után kezdett megkopni a harcos romantika. Egyre nyomasztóbbá váltak a veszekedések, már nem lett belőlük ágy, maximum külön. Volt, hogy napokig nem szóltunk egymáshoz. De még mindig képesek voltunk önvizsgálatra, tudtunk a másiktól bocsánatot kérni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy jöhet a gyerek.

Boldi gyorsan megfogant: úgy tűnt, nagyon vágyik az életre. A szülés komplikációmentes volt, a baba egészségesnek tűnt, ragyogtunk a boldogságtól. Egy ideig úgy éreztük, minden rendbe fog jönni, de csak négy hetes volt, amikor ismét hajba kaptunk. Hirtelen kikristályosodott, hogy bár sok mindenben hasonlítunk, a gyereknevelési elképzeléseink gyökeresen mások. Laci konzervatívabb volt, nem akarta, hogy az első nyekkenésre felvegyem a gyereket, én viszont el sem tudtam volna képzelni másként. Hetente legalább egyszer összevesztünk azon, mi a helyes szülői viselkedés különböző helyzetekben.

Körülbelül egy év után kezdtem észrevenni, hogy Boldi másképp fejlődik, mint például a szomszéd kisfia. Nagyon lassan, féloldalasan mászott. Nehezen vette fel velünk a szemkontaktust. Nem mosolygott, nem nevetett, kerülte az érintést, erős hangoknál összerezzent, később a fülére szorította a kezét. Aggódni kezdtünk, elvittük orvoshoz. Kedves doktor néni volt, legyintett. Nem jelent ez semmit, kedveskéim. Majd utoléri magát.

Olvasd el ezt is!

És ez így ment még legalább két éven át. Boldi szemlátomást mindenben lemaradt, és amikor tüzetesebben utánaolvastam a jelenségnek, az autizmus spektrumzavar összes tünetét felfedeztem rajta. Laci bagatellizálta a dolgot, paranoidnak, túlaggódónak nevezett. Utólag egyértelmű, hogy az ellenkezéssel a saját félelmeit leplezte, és az orvosok biztató szavába kapaszkodott. De akkor csak mérhetetlen dühöt éreztem. Hogyhogy nem látja, mi van a kisfiunkkal? Miért ilyen vak?

A veszekedéseink állandósultak, rendszeresen felverték az egész házat. Tudtuk, hogy ezzel nem teszünk jót a gyereknek, de képtelenek voltunk uralkodni magunkon. Hamarosan elcsattant az első pofon. Bevallom, én adtam. Elfehéredett körülöttem a világ, úgy éreztem, képtelen vagyok kimászni egy láthatatlan csapdából. A tehetetlenség megőrjített, egyszerűen nem tudtam a lendülő kezemet visszafogni. Laci pedig visszaadta. És ahogy a fizikai agresszió zöld lámpát kapott, már nem volt megállás.

Két évbe telt, mire az orvosok beismerték, hogy Boldi valóban nem fejlődik úgy, mint más gyerekek. Megkapta a pecsétet: autizmus, méghozzá a súlyosabb fajtából. És ez a tény a házasságunkat is megpecsételte. Hol voltak már a felszabadító, izgalmas viták? Két ösztönlénnyé degradálódtunk, akik lépten-nyomon ordítoznak, mert csak így tudják a frusztrációt levezetni, és ha valami nem tetszik, pofon ütjük, megrúgjuk, megkarmoljuk a másikat. Rettenetes szülők voltunk mind a ketten, képtelenné váltunk visszanyerni az irányítást az életünk felett.

Boldi öt éves volt, amikor Laci becsajozott.

Eleinte titokban csinálta, de persze hamar feltűnt, hogy a csetet bújja, hogy a vécében telefonál, hogy bűntudattal van tele a tekintete. Sok rosszat el tudok róla mondani (ahogy magamról is), de hazudni nem tudott és nem is szeretett. Amikor rákérdeztem, rögtön bevallotta. Adtam neki egy jókora maflást, hisz nem volt már akkor köztünk normális kommunikációs csatorna. Hogy képzelted, ordítoztam, tomboltam hajnali ötkor a csendes bérház közepén. Ki fog gondoskodni az autista gyerekünkről? Még az is megfordult a fejemben, hogy kivetem magam az ablakon: ha egyedül hagynak Boldival, gondoltam, úgysem bírok majd életben maradni.

Hónapokig tartott a huzavona. Laci pokoli bűntudatban ugyan, de tovább folytatta a viszonyt, amit valahol meg tudok érteni, hisz akkor már hosszú ideje képtelenek voltunk egymásnak bármiféle pozitív impulzust adni. Hetente legalább egyszer kimaradt, éjjel jött haza, vagy nem is aludt otthon. Amikor mégis megjelent, azonnal egymásnak estünk, és Boldi egyre agresszívebb volt a kibírhatatlan légkörtől. Ennél minden jobb, gondoltam a folyamatosan tomboló gyerek láttán. Az igazság az, hogy egyszer kis híján neki is lekevertem egy pofont, csak hallgasson már el végre. És ez volt a kijózanító pillanat. Ha megütöm az autista kisfiamat, akár el is gereblyézhetem a földet magamon.

Hallottam olyan párokról, akiket a gyerekük betegsége végleg összekovácsolt. A mi szövetségünket azonban - hiába bíztam naivan az ellenkezőjében - szétroncsolta. Összeszorítottam a fogamat, és néhány nappal később beadtam a válópert. Ahhoz képest, hogy milyen pokolban éltünk éveken át, a válás már simán ment. Laci szomorú volt, de meg is könnyebbült, amikor elköltözött. Megegyeztünk, hogy minden reggel ő viszi a gyereket óvodába, én pedig délután elhozom. Lassan normalizálódott a viszonyunk. A volt férjem kötelességtudó, jó apa, Boldit az új párja is elfogadta. Eleinte még elő-előfordult, hogy működésbe lépett nálam a régi mérgező reflex, és legszívesebben megütöttem volna Lacit, ha nem tetszett valami. Végül beértem néhány szurkálódó megjegyzéssel, és aztán ezek is elmaradtak.

Boldi ma már tizenkét éves. Speciális közösségbe jár, ahol jól érzi magát, és sokkal kiegyensúlyozottabb, mint amikor folyamatosan két infantilis, tehetetlen, egymással kijönni képtelen aligfelnőtt árnyékában kellett cseperednie. Amikor Laci elviszi őt, nekem is van időm magamra: színházba, moziba megyek, randizom, kávézni járok, élem az életem. Sokáig rettegtem attól, milyen lesz egyedül nevelni egy autizmussal élő gyereket, de be kell vallanom: sokkal jobb így mindenkinek.

Laci és én valójában sohasem illettünk össze. Nagyon sajnálom, hogy az erőszak uralta a közös életünket, hogy bántottam, hogy megütöttem, hogy úgy beszéltem vele, ahogy. Mindketten kimerítettük a fizikai és verbális agresszió majd’ összes formáját. De hogy bánom-e az együtt töltött éveket? Azt kell mondanom, nem. Van egy különleges, gyönyörű kisfiunk, és ezért megérte találkozni.

Tovább olvasok
Kép
Évekig nem szeretkeztünk a feleségemmel… de aztán újra egymásra találtunk

Hosszú és fájdalmas volt a küzdelem, de megérte. István elmeséli, hogyan találták vissza az intimitáshoz hosszú évekig tartó szexmentes időszak után.

Kép
Mit jelent, ha azzal álmodsz, hogy terhes vagy?

Veled is előfordult már, hogy azt álmodtad, babát vársz? Aggodalomra semmi ok, általában mindig pozitív dolgot jelez.

Kép
A koronavírus-tanév első hónapja egy tanár szemszögéből

Milyen a legeleje ennek a furcsa, szabálytalan 2020-as tanévnek? Egy tanár beszámolója.

Kép
A testével védte a gyerekeket a nekik rohanó autótól a dada

A lopott autót vezető ismeretlen férfi ezután elmenekült. Az asszonyt a környezete mindig is „rendkívül védelmezőnek” ismerte.

Kép
Hogyan kell mikróban jófajta tojásételeket készíteni?

A mikrohullámú sütő a barátunk. Nem kell tőle félni. Tojásételek elkészítéséhez is kiváló.

Kép
Colin Firth meleg szerelmi drámában tér vissza

Nem túlzás azt mondta, hogy az év legromantikusabb drámáját fogjuk kapni Stanley Tuccitól és Colin Firthtől, akik középkorú meleg párt fognak alakítani.

Kép
Napi horoszkóp szeptember 25.: a Mérlegek várakozásainak megfelelően alakulnak az ügyeik, a Skorpiók több fronton igyekeznek helyt állni

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, izgalmas üzeneteket találsz ugyanis az egyes csillagjegyek alatt!

Kép
Apa vagy anya csinál karriert?

„Sajnálom, de a feleségem beosztása miatt nem fogadhatom el ezt az állást!” Csak provokálok. Ez a mondat nem így hangzott el. Hanem fordítva.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem