Mi a helyes szülői reakció, ha a gyerek lyukat üt a falba?

anya,gyerek,szégyen
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

O

Onnantól kezdve, hogy gyereked lesz, felkészülhetsz a legbizarrabb szituációkra is.

Emlékszel még arra az érzésre, amikor gyerekként akár szándékosan, akár véletlenül valami rossza tettél? Van olyan helyzet, amikor szülőként helyénvaló rendreutasítani a gyereket, de van olyan eset is, amikor egyértelmű, hogy a gyerek éppen elég rosszul érzi magát anélkül is, hogy kiabálnál vele. Erről szólt annak az amerikai anyának a Facebook posztja is, amiben kislánya csínytevéséről számol be. Miközben Rosie Lamphere gyerekei otthon játszottak, kislánya lyukat ütött a falba. Meglehetősen nagy lyukat (ehhez tudni kell, hogy az amerikai házak gyakran könnyűszerkezetesek, gipszkarton falakkal – ilyenről van szó most is). A posztra 22 ezren regáltak, 250 ezren osztották meg és 27 ezren szóltak hozzá. Persze nem azért, mert Rosie azt fújta volna fel, hogy micsoda rosszaságot művelt a lánya – a siker sokkal inkább saját reakciójának köszönhető.

fal,lyuk,anya,gyerek
forrás: Facebook

A posztban Rosie leírja, hogy miközben a gyerekei játszottak, kilencéves lánya nekiesett a gipszkarton falnak. A kislány sírva, kétségbeesetten ment le az emeletről, hogy bevallja anyjának, mi történt. “Rá volt írva, mennyire bántja a dolog” – írta Rosie. Nem volt szükség arra, hogy még én is fokozzam a bűntudatát. Nem hiányzott neki, hogy még én is megszégyenítsem. Nem volt arra szüksége, hogy az amúgy is vacak helyzetét tovább rontsam. Hisz tudtam, hogy tényleg sajnálja a dolgot.”

A kislány nem állt készem rá, hogy édesapjának is bevallja tettét, de Rosie hagyta, hogy felkészülhessen rá. Ehelyett elmondta ő a férjének, és megbeszélték, hogyan kezeljék majd a helyzetet, ha a kislány úgy dönt, apjával is elmondja, mi történt. “Két lehetőségünk volt” – írta Rosie. – “1. Kiabálok és üvöltök hogy még szörnyebben érezze magát. 2. Elfogadom őt úgy, ahogy van, hiszen remek kislány... még a hibáival együtt is. Tudtam, milyen nehéz volt neki lejönni és elmondani, hogy hibázott.”

A válaszának persze meglett a hatása: a kislányban erősödött a bizalom, érzi, hogy szeretik és figyelnek az érzéseire. Tudja, hogy bármit elmondhat a szüleinek és nem esik bántódása – számol be róla az anyuka, aki azt is hozzáteszi: szó sincs arról, hogy lánya ne bánná a tettét vagy nem tanult volna a hibájából. Semmi szükség nem volt arra, hogy az anyja még kis is oktassa erről.

A kislány még bocsánatkérő levelet is írt az édesapjának, amiben felajánlja, hogy nem kér ajándékot karácsonyra és spórolt pénzét is odaadja a fal renoválására.

levél,pénz
forrás: Facebook

Az édesanya szerint a szülői jó példa kell ahhoz, hogy a gyerek lássa: a hibákat nem ordibálással és kiabálással kell helyrehozni. “Felhívtuk a városi park fenntartóját, amikor véletlenül összetörtünk ott valamit. Cetlit hagytunk az autón, aminek véletlenül megütöttük az ajtaját.” Rosie nem vette el lányától a zsebpénzét és természetesen ajándékot is kapott a kislány. Úgy gondolta, hogy a lánya már jóvátette, mit tett. A kommentelők sok hasonló esetet osztottak meg saját gyerekkorukból, amikben egy volt a közös: mindannyian akkor tanultak meg igazán bízni valakiben, amikor a szüleik Rosie-hoz hasonló módon reagáltak a hibáikra.

Olvasd el ezt is!
Te mit tettél volna az anyuka helyében?
Bármennyire is rühellem a megszégyenítést, egy ilyen helyzetben nem tudtam volna megállni, hogy ne kiabáljak a gyerekemmel.
Képtelen lennék ráripakodni, ha látom rajta, mennyire kiborítja őt magát is a dolog.
Megosztom az eredményt

További szívhez szóló gondolatokat olvashatsz a gyereknevelésről a galériában Colin Firth-től:

Nézd meg a galériánkat>10 kép
Colin Firth mondta az apaságról

Tovább olvasok
Kép
Pintér Béla új darabja megint provokál

A Vérvörös Törtfehér Méregzöld a visszafogottabb Anyaszemefénye után ismét közéleti kérdésekre fókuszált. Cigányok, járvány, hatalmi térfoglalás, örökbefogadás, homofóbia egyetlen előadásban, az egészet mégsem érezzük barokkosan telezsúfoltnak. Vitatkozni viszont sokáig fogunk róla.

Kép
A legvagányabb csajok az irodalomban, szerintem

Magyar érettségin azt a feladatot kaptuk, hogy jellemezzük kedvenc irodalmi hősnőnket. Isten tudja, miért, de én akkor Kosztolányi Édes Annáját választottam.

Kép
3 dolog, amit soha ne tegyél, ha hisztizik a gyerek

A hisztivel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban, ami inkább árt, mint használ, ha gyermekedet elkapja az „ötperc”. Ilyen például az is, hogy nézd levegőnek. A reakciódból ugyanis azt tanulja meg, hogy problémahelyzetben ez a helyes viselkedés-minta. Mit ne tegyél hát hiszti közben? A következő három dolgot semmiképp sem!

Kép
Rejtett mintázatok – Barabási Albert-László hálózatkutató

Barabási Albert-László, a Bostonban kutató fizikus és hálózatkutató népszerű könyvekben megírta már a nagyközönség számára a kutatásai történetét – és az abból levonható tanulságokat. Most azonban újabb szintet lépünk: a Ludwig Múzeum Rejtett Mintázatok című kiállításán az adatokból kép, szobor, installáció és multimédia jön létre. Tudomány és művészet fonódik egybe a tágas terekben.

Kép
A 10 legfeleslegesebb konyhai eszköz, ami mégis sok háztartásban megtalálható

Na, neked megvan valamelyik ezek közül? Esetleg több is... A joy.hu összeállítása.

Kép
Napi horoszkóp október 24.: a Bikák versenyhelyzetben bizonyíthatnak, a Szüzek átadhatják magukat a pihenésnek

Ma sem érdemes kihagynod a horoszkópod, mert a csillagok ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak!

Kép
Drogok és médiumok – egykori CIA-kísérletek az agyunk manipulálására

Megvan a filmekből ismert jelenet, amikor a kém vagy bérgyilkos nem is tudja magáról, hogy az, de kap egy bizonyos jelet – mondjuk egy jelszót –, amitől hirtelen tudatossá válik számára a feladata? Szürreálisnak tűnik, ugye? A CIA szerint korántsem.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem