Álomvilágban éltem, és miután a férjem otthagyott, fel kellett nőnöm

nő,magány
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Ha visszagondolok arra a kis Csipkerózsikára, aki voltam, akit csak tavaly – 52 évesen – karcolt föl először a valóság, aki állt bután és arra gondolt, hogy ezt egyszerűen nem teheti vele az élet: egyszerre érzek iránta sajnálatot és dühöt. Sajnálom, mert szerencsétlen, és dühös vagyok rá, mert megakadályozott a felnőtté válásban, ráadásul örökre a részem marad." Kata története.

Az élet kíméletes volt hozzám. Átlagos családban nőttem fel: anyámmal néha összezörrentünk, nem jöttünk ki igazán jól, de apukámat nagyon szerettem, ahogy a kis kuckómat is kétszintes házunk padlásán. Ugyanakkor felnőve – legalábbis nagyképűen azt képzeltem, az vagyok - távol akartam kerülni a szüleimtől: másik városba felvételiztem egyetemre, és kollégiumba költöztem. Ott ismertem meg Ottót.

Szerelem volt első látásra. Kedves, mackós, gyengéd fiú volt, ellensúlyozta az én hirtelen természetemet. Ahogy én az anyámmal, ő az apjával nem jött ki, szeretett volna a saját lábára állni. A céljaink tűpontosan egyeztek.

Végeztünk az egyetemen, összeházasodtunk, felköltöztünk Budapestre. Később teherbe estem, gyors egymásutánban szültem két egészséges gyereket. Ottó egy multicégnél helyezkedett el, ahol nagyon jól keresett. Az albérleteket először saját lakásra, utána egy kétszintes családi házra cserélhettük, aminek hatalmas, elbűvölő kertje volt. Noéminak éreztem magam a Senki Szigetén. Benépesítettük a birodalmat, lett cicánk, kutyánk, nyulunk, virágágyásunk, veteményesünk.

A házasság első öt évében nem dolgoztam. Neveltem a két gyereket, kertészkedtem, főztem, sétáltam, gyakoroltam a hegedűmön. A privát édenkertben hamar eltelik az idő. Ottó hordta haza a pénzt, kevés szabadidejében csak velem és a srácokkal foglalkozott, hamarosan egy dadát is felvett, hogy nekem minél több időm legyen magamra és a családi birodalmamra.

A külvilág alig-alig szűrődött el hozzám, és öt év után mégiscsak elkezdett belőle hiányozni valami. Elszegődtem félállásba, hogy kicsit hasznosabbnak érezzem magam. Közben Ottó kiégett a multiiparban, emberibb munka után vágyott. Kisebb céghez ment át, jóval kevesebb fizetésért. Már nem éltünk tökéletes anyagi biztonságban, mint korábban, többet kellett dolgoznom, olyat is elvállaltam, ami annyira nem tetszett. Azt hiszem, az építkezés káoszán kívül ez volt a legstresszesebb dolog, ami ért. Szánalmas, ugye?

Olvasd el ezt is!

A házasságomon tizenöt év után kezdtek megmutatkozni a repedések. A pénz fogyatkozása – sokszor igazságtalanul – ingerültté tett. Ottót nem érdekelte sem a kert, sem a ház, legszívesebben a számítógépe mögött ült, zenét hallgatott, cikkeket olvasott. Elkezdtünk külön életet élni: én napközben a ház körül foglalatoskodtam, dédelgettem a virágaimat, sütkéreztem a napon, ő a nappaliban maradt mozdulatlanul, mintha leragasztották volna. Ritkán beszélgettünk. Néha összevesztünk azon, hogy miért nem vagyunk képesek beszélgetni egymással. Aztán maradt a csend.

Az aranykor, ami a gyerekek születése utáni éveket jelentette, tovatűnt. De tragikus dolgok sem történtek. Időnként jókat tudtunk nevetni. A gyerekekkel kirándultunk, letöltöttünk filmeket, néha elmentünk moziba. Az életem még mindig egy álomban telt, ahol a csodálatos kertemet, házamat a saját ízlésem szerint rendezhetem be, a gyerekeim okosak és szépek, a férjem kedves hozzám, a gyepem zöld, a kerítésem ragyog. Kis túlzással a kutyám és a macskám is olyan gondosan suvickolt, mintha a jólápoltság eredendően az életemből sugározna mindenre, ami körbevesz.

Irónia csak újabban van. Akkortájt halálosan hittem benne.

52 év telt el ebben a tocsogó naivitásban. Nem is csoda, hogy eleinte fel se tűnt: a férjem ritkábban jön haza, s gyakran bújik el a vécén. Azt hiszem, épp lefoglalt az újonnan vásárolt virágpalánták betelepítése az édenkertbe. Csak akkor vettem észre, hogy valami gond van, amikor már kibökte a szememet. A havi két szeretkezés elmaradt. Ottó nem akart hozzám bújni, a kezemet se fogta meg az utcán (a hosszú házasság kihűlésben is megmaradt rituáléi).

És ekkor érkezett az első pofon. Ráébredtem, hogy kétségeimet, félelmeimet senkivel nem tudom megosztani. Nekem ugyanis nincsenek barátaim. Soha nem ültem be a kollégákkal egy kávéra. Nem jártam el társaságba. Ottóval voltak ugyan közös barátaink, de évekkel korábban ők is kikoptak az életünkből.

Nem volt kihez fordulnom. Álltam az édenben a fák árnyéka alatt, kezemben a palánták, és gyerekkorom óta először éreztem, hogy rettegek.

A második pofon akkor jött, amikor Ottó sírva, kezét tördelve bejelentette, hogy képtelen tovább itt élni.

Hogy gyűlöli az édent, ezt az üres semmit, hamis dekorációját kihűlt és unalmas házasságunknak. Csomagolt, elköltözött. Olyan hirtelen, hogy elköszönni sem maradt időm.

„Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak”, idézem Csokonait, mert saját szavakat nem találok a pillanatra. A paradicsomi kiűzetés gyors volt és alapos, úgy vert orrba a valóság, ami 52 éven át mákonnyal kábított, mint egy nehézsúlyú bokszoló. A harmadik pofont a gyerekeimtől kaptam. Miféle hályog takarta el a szememet, hogy nem láttam, mi történik velük? A fiam csak sodródott az életben. A lányom egyik rossz kapcsolatból lépett a másikba. A kertbe korábban se járt ki velem egyikük sem. A privát paradicsom tényleg csak az enyém volt, elfedte, behálózta az érzékeimet, mint az ugar. Ki sem láttam a bukszus mögül.

Mintha víztükör felett álltam volna: hirtelen az egész életemet fordítva láttam benne. Az édes álom örökre megkeseredett, kietlen pusztasággá változott a napsütötte birodalom.

Hát megtanultam, mi az ára annak, ha az ember csak önmagára figyel. Másodállást kellett vállalnom, hogy fizetni tudjam a ház fenntartását. Ki kellett találnom, mivel töltsem ki a hétvégéket, amit a társam távozása teljesen felszabadított. Hónapokig nem ment. Gutaütötten kóvályogtam egyik térből a másikba, és csak azt kérdezgettem magamtól: miért, miért, miért?

Választ nem találok. Egyelőre örülök annak, hogy a régi barátnőmmel, akit tíz éve nem is láttam, havonta egyszer kávézni megyünk. Legalább van egy ember, akivel megbeszélhetem a széles és tágas világ dolgait, amit újra, immáron egyedül kell felfedeznem. Hiányzik Ottó. Állítólag a belvárosban lakik egy negyven négyzetméteres panelben a barátnőjével, és jól érzi magát.

Ez még mindig nagyon fáj. Mi vert közénk éket? Mikor távolodtunk el végleg? Ki a hibás: én, vagy ő, vagy mindketten? Keresem a pillanatot, amikor valami történt, amikor a jól működő házasságunk rossz pályára tévedt, a családunk pedig kényszerközösséggé, számlákat befizető látszategységgé változott. Talán nincs ilyen pillanat? Talán az elejétől elhibázott volt, és csak azért választottuk egymást, mert mind a ketten el akartunk jönni hazulról? Menekülésre épültünk, a szerelmet pedig csak hazudtuk egymásnak, önmagunknak? Soha, soha nem akartuk ugyanazt, de majd 30 évnek kellett eltelnie, hogy egyikünk végre felvállalja?

Árulom a házat a hamis édenkertjével együtt. Talán valaki mást boldoggá tesz a lugas, a fasor, a rengeteg virág. Egy igazi családot, akiket valódi szeretet tart egyben.


Elvált férfiak vallanak a házasságuk végéről:

Nézd meg a galériánkat>7 kép
Elvált férfiak vallottak a házasságuk végéről
Tovább olvasok
Kép
Eszel te eleget? Íme 5 jel, hogy több kalóriára van szükséged

Már pedig borzasztóan fontos, hogy figyelj erre, máskülönben számíthatsz rá, hogy idővel hanyatlani fog az erőnléted futóként (is). A runnersworld.hu cikke.

Kép
Ha én lépek ki egy kapcsolatból, nehezebben viselem, mint amikor engem hagynak el

Apológia az Elhagyóért, akit közmegvetés sújt, pedig neki is van szíve. Adrienn története.

Kép
Immunrendszer erősítése? 3 mítosz, amit nem szabad elhinned ezzel kapcsolatban

Hogyan lehet az immunrendszert megerősíteni? Mindenekelőtt tudnod kell, mi az, amit nem szabad többé elhinned ezzel kapcsolatban!

Kép
11 dolog, amit anyák csinálnak, amikor senki nem látja őket

A WC-ben sírunk, dugicsokit eszünk és alvás helyett a gyerekeink fotóit nézegetjük. De ezzel még nincs vége a listának...

Kép
Most akkor tényleg fel akart szedni a 70 éves tanárom?

Felnőtt fejjel ültem be ismét az iskolapadba, coachingot tanulni. Imádtam minden percét. Imádtuk Frigyes tanár urat is, mert szellemes volt és elbűvölő. Később egy cukrászdában is megpróbált elbűvölni. Franci története

Kép
Így borozik Molnár Andi

Szeretjük, tiszteljük, használjuk és élvezzük. A bor mindennapjaink része. Ezerarcú nedű, melyben mindenki megtalálja a maga ízlésének leginkább tetszőt. De kinek mit is jelent igazán? Sorozatunkban ismert emberek mesélnek erről. Ezúttal Molnár Andrea táncost kérdeztük.

Kép
A férjem kedvéért sterilizáltattam magam, majd épp ezért hagyott el

Három lányunk született. Szerettünk volna fiút, persze, de azt mondtuk, hogy 3 gyerek azért elég. A férjem mondta ki a végszót: ne próbálkozzunk tovább. A harmadik császármetszés alkalmával éltem is a sterilizálás lehetőségével. Aztán két év múlva közölte: mégis szeretne egy fiút. „És ki fogja tovább vinni a családnevet?” – kérdezte. Majd bejelentette, hogy mivel nekem már nem lehet gyerekem, így elhagy.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem