Biztos veled is fordult már elő, hogy békésen sétálgatva hirtelen grillen sülő husik finom illatát érezted meg, amitől pillanatok alatt összefut a nyál az ember szájában − és legszívesebben te is odaültél volna a vidám társaság mellé az asztalhoz.
Amikor kertes házba költöztünk, mi is beszereztünk hát egy grillsütőt. Életem párja kijelentette, hogy itt a nagy alkalom: most megtanul sütni-főzni, a grillsütő az övé, nekem nem is lesz dolgom, legfeljebb dicsérhetem az elkészült csodákat. Érdeklődéssel vártam a folytatást.

A dicsőség a férfiaké
Hazavittük új szerzeményünket. Kibontottuk a dobozt, és kiderült, hogy a grillsütőket is „lapra szerelve” árulják: sokat kell még azon dolgozni, hogy használható legyen, és a halomnyi apró alkatrészből összeálljon férjem konyhaművészetének alapja. Kezdtem érteni, hogy a grillezés mitől férfimunka. Néhány óra alatt elkészült a nagy mű, és elhatároztuk, hogy kipróbáljuk, sőt, vendégeket hívunk az alkalomra. Végre nem kell előtte napokig készülnöm!
A vendégek meghívásáról én gondoskodtam, mint mindig. Gyanút csak akkor fogtam, amikor a nagy nap közeledtével megkaptam az újabb feladatot: szerezzem be a megfelelő húsokat, a köretnek valót, a desszertet, és ha már úgyis a boltban vagyok, hozzak üdítőt, sört, bort. Kezdtem sejteni, milyen nagyszerű dolog, ha az uram süt-főz. (Mellesleg volt idő, amikor a férjem lelkesen járt a piacra friss húsért. Legalábbis amíg a hentesnél egy helyes kis bögyös volt a kiszolgáló.)
Vissza a sütéshez. Minden hozzávalót hazaszállítottam. A férjem felidézte korábbi élményeit a kerti partikról, lelkesen mesélte, hogyan kell finomra pácolni a húsokat, majd nagyvonalúan megengedte, hogy próbálkozzam. Legalább békésen megnézhette a sportközvetítést a tévében, nem kellett aggódnia, hogy azalatt unatkozom. Csúnya dolog volna, ha nem említeném meg, hogy mielőtt magamra hagyott a konyhában a pontosan meghatározott feladatokkal, a munka nehezét elvégezte: megélezte a késeimet.
Másnap már tényleg csak a hússütés volt hátra. Következett a grillező beüzemelése. Az első sütésnél még gondoskodtunk üzemanyagról (vettünk szenet, gyújtóst), később már örültünk, hogy ünnepnap is mindent lehet kapni a benzinkutaknál – ugyan háromszoros áron.
A tűzgyújtás igazán férfimunka, nekem alig maradt feladatom. Csak a régi hajszárítót kellett előkeresnem az éledező lángocskák fújtatásához. Azt pedig magamtól is beláttam, hogy a tüzet őrizni kell, a hajszárító még a férjem kezében sem működik magától: gyorsan átdugaszoltam ezt-azt, és vittem a hosszabbítót.
Már-már teríteni kezdtem volna az asztalt, mikor szólt az úr hangja: „Drágám, hozhatod a husikat meg az eszközöket!” Nyilván csak én emlékeztem arra a mondatra, hogy: „Neked semmi dolgod…”
Ennél még izgalmasabb változatot éltünk meg egy barátunknál, ahol kiderült, hogy a ház ura szeret grillezni – de annyira undorodik a nyers hústól, hogy semmi pénzért nem érne hozzá. Így a vendégek vetésforgóban sütögettek a házigazda helyett, a férjem is megcsillogtathatta a tudását, én meg büszkén meséltem, hogy milyen jó dolgom van mellette.
De mindegy is, hogyan osztjuk el a munkát: kerti partit rendezni nagyon jó dolog! Együtt a család, a barátok, királyi lakomát eszünk, és jól érezzük magunkat. A fiúk a férjem köré gyűlve, kezükben egy laza sörrel megváltják a világot, a lányok meg vidáman csevegnek. Ki-ki kibeszéli a párját, őket úgyis leköti a házigazda érdemeinek elismerése.

Az ötlet a férfiaké
Néhány évvel utánunk a húgomék is kertes házba költöztek. A grillsütőt ők is a fűnyíróval egyszerre vették meg mint alapfelszerelést. Ment is a dolog, a sógorom sütögetett, mi pedig dicsértük teljesítményét.
Egy nap a húgom férje előállt a nagy ötlettel: bográcsozzunk. Sőt, ne csak egyszerűen bográcsozzunk, hanem menjünk kirándulni, és majd ott főzzük meg az ebédet!
Húgommal majdnem hanyatt estünk a remekbe szabott terv hallatán. A következők futottak végig a szemünk előtt: elindulunk kirándulni az összesen hat gyermekünkkel. Aki már kirándult gyerekekkel, az tudja, hogy mennyire élvezik a természetet, a felfedezés örömét, a mozgás szabadságát – viszont az is tény, hogy amint kiszállnak az autóból, máris éhesek, szomjasak, öt lépés után melegük lesz, az árnyékban pedig fáznak. Vagyis ahhoz, hogy béke legyen, magunkkal kell vinni egy csomó szendvicset, innivalót és tartalék pulóvereket – egy hátizsák már megtelt, és akkor hol vannak még az ebédhez szükséges dolgok? Ki cipeli a bográcsot? Ha bográcsot viszünk, ahhoz állvány is kell. A bogrács alá tüzet kell gyújtani: vagy a tűzifát is cipeljük, vagy főzés előtt rőzsét gyűjtünk. Ugyanez a helyzet a főznivalóval is: vagy otthonról felpakoljuk a szükséges cuccot (a fűszerekről sem megfeledkezve), vagy a kiszemelt területen vadászni küldjük a férfinépet (vállalva a vadőr szidalmait és a tetemes bírságot). Amikor mindezen előkészületeken túljutottunk, már csak össze kell rittyenteni az ebédet. Ehhez szükséges egy fakanál (méghozzá hosszú nyelű, hacsak nem akarunk ingyen szőrtelenítést). Idáig a végiggondolásban is elfáradtunk, pedig azzal még nem is számoltunk, hogy a bográcsban kicsit lassabban fő meg az étel (a gyerekek ez idő alatt világgá mennek), sőt, ha végül elkészül az ebéd, még tálalni is kell valahogy (újabb cuccok a hátizsákba: tányér, kanál, szalvéta)... És jut eszembe! Valamivel biztosan úgy járnánk, mint én itt ebben a történetben: el is felejtettem, hogy vízre is szükségünk van (manapság hol találunk tiszta forrásvizet?). Ez így már az extrém sport kategóriáját is kimeríti.
Sógorom hiába állt elő az ötletével hétről hétre, mindig találtunk kifogást, hogy miért nem volt alkalmas az időpont. Végül szegény vett egy kis gázpalackot (a tűz ezzel rendezve), meg egy rá illő egyliteres fazekat (10 embernek)…
Beláttuk hát, hogy ártanánk az egészségének, ha tovább akadályoznánk önmegvalósítási törekvéseit. Rábeszéltük, hogy vonja ki a történetből az extrém jelleget, és bográcsozzunk a kertben. Az étel íze ugyanolyan lesz, a gyerekek, amíg kedvük van, segítenek, és amit elfelejtettünk kikészíteni a tűz mellé, azért csak beszaladunk a házba.
Kicsit duzzogva, de beleegyezett. Mint kiderült, így is maradt még megoldandó feladat: mit főzzünk, és hol legyen a tűz. A fiúk kreativitása nem ismer határokat, ha ennivalóról van szó. A másik kérdés nehezebbnek bizonyult: kiderült, hogy nem is olyan könnyű a jól ápolt gyepen feláldozható területet találni. Megkerestük az öntözőrendszer összes locsolóját, felmértük, hol van a legtöbb gyom, majd engedélyt kaptunk a tűzhely kialakítására. És már főzhettünk is! Az elkészült ételt megkóstolva el kellett ismernem, igaza van a sógoromnak: jó bográcsozni, a levesünk fenségesre sikerült. Majd ha felnőttek a gyerekek, ha már minden fincsi ételt kipróbáltunk a kertben, egyszer kivonulunk a vadregényes természetbe is.

Az élmény a gyerekeké
Szalonnát sütni tényleg lehet az erdőben. Vagy mégsem. Mert tűzgyújtási tilalom van – vagy mert kényelmesek vagyunk, és ha választhatunk, inkább a kertbe vonulunk.
A szalonnasütés nagyon szórakoztató, és megvan az a nagy előnye (hátránya), hogy a gyerekek is részt tudnak venni benne. Ráadásul nem kell hozzá különösebb készülődés, receptnyálazgatás, szaktudás.
Ami szükséges: egy szép nagy tűz, nyársak, szalonna, egy kis hagyma, kenyér és már indulhat is a buli. És amilyen könnyűnek tűnik, néha olyan nehéz megvalósítani. A szép nagy tüzet ugyanis a szomszédok nem feltétlenül díjazzák. Mindig akad valaki, aki éppen szellőztetni, teregetni akar, utálja a füstöt, vagy csak bosszantja, hogy másoknak vannak barátaik.
Aztán kiderülhet, hogy szalonna van, de nyárs nincs. Ilyenkor a házigazda a gondosan megmetszett gyümölcsfáját alakítja tovább.
A tűz vonzza a gyerekeket. Pillanatok alatt mindegyik szerez sütnivalót, elhelyezkedik a tűz mellett, és nagyjából ugyanezzel a sebességgel fel is áll mellőle, mert elfogy a türelme, szemébe száll a füst, és különben is sokkal izgalmasabb a sötét kertben szaladgálni. Szülő legyen a talpán, aki mindezt követni tudja! És megfigyeltem: érdekes, hogy ugyanazok a gyerekek, akik a házban sötétedés után a szomszéd szobáig sem merészkednek el egyedül, ilyenkor a legsötétebb kertzugokat is felfedezik.

Remélem, ezen a nyáron is sokszor száll fel a kertünkből csábító illat a fiúk keze nyomán. Kívánok mindenkinek jó barátokat, kedves rokonokat, vidám kerti partikat!
Élvezzétek a nyarat!

Szöveg: Cseh Andrea, illusztráció: Kukla Ernő
Ez a cikk a 2008. évi júniusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.