Persze az Instagram-fotókat és az alatta sorakozó hashtageket böngészni és lájkolgatni sem utolsó elfoglaltság. Nincs is ezzel semmi baj. De azért létezik az a könyv, amit akkor is elővesz az ember a táskájából, ha öt perc szabadideje van vagy ha nem tud leülni vele a zsúfolt buszon, vagy ha éppen a buszmegálló fele sétál – bizony, bevallom, velem is előfordult már. A sok pillanatnyi impulzust ígérő digitális tartalom, a filmek, tévésorozatok, videók elég gyakran eltérítenek ezektől az olvasmányoktól, egyre magasabb az ingerküszöbünk, egyre nehezebben feledkezünk bele egy hosszú, szövevényes történetbe.

Még így is akadnak mentőövek, amelyek visszavezetnek bennünket a papír és a betű világába, amelyek minden nehézség ellenére rákényszerítenek, hogy a fejünkben képzeljük el a szereplők arcát ahelyett, hogy készen kapnánk a képernyőn, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat, milyen érzés lehet elmenekülni elszigetelt szülővárosunkból, az egyetlen helyről, amit valaha ismertünk, erőszakos férjünk elől, vagy elképzelni, milyen lehet a földkerekség legkegyetlenebb diktatúrájában élni. Ezek a fikciós történetek képesek berántani egy párhuzamos valóságba, ahonnan nagyon nem akaródzik majd visszatérni. Igen, olyanok, mint a drog, de ártalmatlanok.

Következzen nyolc regény (illetve az egyikük novellagyűjtemény), ami alkalmas arra, hogy kirántson a Facebook-posztok és Instagram-sztorik hétköznapi valóságából.