Gyerekprogramok október 3-9. között

Borítókép: Gyerekprogramok október 3-9. között
Ezen a héten a kisebbek és nagyobbak is remek programokra lelnek. A Kincs magazin programajánlója.

Locspocs, a kis tengeri szörny
A titokzatos okból szülők nélkül maradt Locspocs nehezen illeszkedik be a gyerekek közé: visszahúzódó természete, félénksége miatt csúfolják, ezért inkább kerüli a többieket. Magányos kószálása közben találkozik a rendkívül furcsa nevű polippal, aki egy jótettéért cserébe megtanítja úszni. A kis tengeri szörnyet így már semmi sem tarthatja vissza, hogy szülei keresésére induljon…
Okt. 2., 10:00 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház (1061 Budapest, Jókai tér 10.)
www.kolibri.hu

Az Állatok Világnapja
Az Állatok Világnapja alkalmából minden évben izgalmas programok várják az állatbarát gyerekeket és szüleiket. A nagy rendezvényteremben különféle előadások illetve filmvetítések kötik le a kíváncsi lurkók figyelmét, míg a folyosókon ügyességi játékokban lehet bizonyítani. Lesz ugráló, körhinta, hordólovaglás, majd kézműves foglalkozás. A bátrabbak állatokat simogathatnak és etethetnek is.
Okt. 4., egész nap Tropicarium (1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43.)
www.tropicarium.hu

Csipkerózsika
A Honvéd Táncszínház produkciójában Csipkerózsika klasszikus története elevenedik meg. A darab érdekessége, hogy az eredeti néptáncok mellett minden elhangzó szöveg és felcsendülő dallam a tradicionális magyar folklórból táplálkozik, és annak elemeit használja fel e közismert mesedarab színpadi megfogalmazásában.
Okt. 5., 10:30, 15:00 Nemzeti Táncszínház (1014 Budapest, Színház utca 1-3.)
www.nemzetitancszinahz.hu


Macskák társasága – zenés mesejáték 8+ 140’
Minna titokzatos körülmények között macskából lánnyá változik. Különleges képességével, hogy ért a macskák nyelvén, megmenti egy újságíró állását, és együtt a kisvárost is megóvják a környezetszennyező parfümgyáros mesterkedéseitől…
Okt. 6., 10:00 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház (1061 Budapest, Jókai tér 10.)
www.kolibri.hu

Alma rajzszakkör 5+ 60’
Ha szeretsz rajzolni és érdekel a képzőművészet, akkor itt a helyed az Alma rajzszakkörben. Az órákon megismerkedhetsz a különböző rajztechnikákkal, mint a ceruza, pasztell, szén, és közben érdekes ismereteket szerezhetsz a művészet történetéről.
Okt. 7., 15:00 TEMI Fővárosi Művelődési Háza (1119 Budapest, Fehérvári út 47.)
www.fmhnet.hu

Trebla, a bárány 5 éves kortól 60’
A mese három testvérről szól, akiknek van egy birkájuk és addig, amíg az ördög meg nem érkezik békés életükbe, nem is sejtik, hogy milyen titkot őriznek ők valójában. Az Apró Színház előadását a cigány kultúra táncos és zenei világa színesíti.
Okt. 8., 15:00 Sanyi és Aranka Színház (1093 Budapest, Mátyás.u.9..)
www.sasz.hu

Kelta nap Aquincumban
Biztosan neked is eszedbe jutott már, hogy milyen lenne az időben utazni. Eljutni egy középkori lovagi viadalra vagy megnézni, hogyan épültek a piramisok. És mit szólsz a kelták korához? Ezen a napon kékre festett harcosok jönnek majd szembe az utcákon, a jósok megmondják neked, mi vár rád a jövőben, a kézművesek pedig megmutatják, milyen fogásokat ismertek több ezer évvel ezelőtt.
Okt. 9., 10:00 Aquincumi Múzeum (1031 Budapest Szentendrei út 139.)
www.aquincum.hu

Fizess elő és a Kincs házhoz megy!
Ha nem bízod a véletlenre és már hónap elején szeretnéd a postaládádban tudni a magazint, ne habozz! Ha pedig elég gyors vagy, ebben a hónapban a 10 leggyorsabb előfizetőnk belépőjegyet nyerhet a Disney on Ice december 17-18-ai Hercegnők & Hősök című előadásainak egyikére!
www.kincsprogram.hu/elofizetes