Egy korty Portugália: Porto
Egy szép nap úgy döntöttem, elviszem nyaralni a mamát és a papát – méghozzá nem egy tengerparti semmittevésre, hanem egy energikus felfedezőútra a nagy múltú és szép jelenű Portugáliába. Egyikünk se bánta meg! Pestről keresve sem találni távolabbi úti célt – mármint Európába –, így természetesen repülőre ültünk (a tett színhelyén aztán bérelt autón furikáztunk).
Portót azért nevezik Portugália bölcsőjének, mert innen indult kivívni az ország függetlenségét egy hajdani nagy király – olvasom az útikönyvben. Nézzük hát. Nekivágtunk, persze gyalog, a belváros szűk sikátorainak, melyeket olyan passzentosra szabtak az ősök, hogy szinte összeér a két átellenes fal. Az ember úgy érzi, mintha az elmúlt pár század itt még meg sem történt volna: nemcsak a barokk (vagy még annál is régebbi) házak maradtak érintetlenül, hanem egyébként is megállt az idő: az utcára kirakott asztalról árulják a friss fogást a halárusok, ott készíti a gomböntő a gombot – tiszta középkor! (Azért kiszuperált rádióra is megalkudhatnánk, hogy a modernitáson se essen csorba.)
Girbe-gurba kanyarok után (sokadszorra is eltévednénk) egyszer csak egy szép kis terecskén találtuk magunkat, a közepén egy komor, gránit óratoronnyal: megmásztuk persze a Torre de Clérigos mind a 225 lépcsőjét, és a tetejéről, 76 méteres magasságból kényelmesen szemügyre vettük, milyen szépségek várnak még ránk. Ámultunk a Sao Bento pályaudvar kék csempeképein, a Tőzsdepalota arab termének mór csipkéin, kellemesen sétálgattunk a Douro folyó partján, a világörökség részét képező Ribeira negyed színes, olykor bizarr épületei között.
|
Borivóknak való
De szívünk már húzott a túlpartra, a híres-nevezetes portói borpincék közé. Átmentünk a Ponte Dom Luís I nevet viselő emeletes vashídon (a 19. század végi, különleges építmény a város egyik fő látványosssága, ugyancsak a világörökség része). Itt, a Vila Nova de Gaia városrészben jobbnál jobb portóit érlelő pincészetek sorakoznak. Sandeman, Ramos Pinto, Taylors – nehéz lett volna a választás, ha pincék a bemutató programjukkal nem könnyítik meg a dolgunkat. Szorgalmasan végigkóstoltuk, amit csak kínáltak, aztán a lemenő nap fényében kiültünk a folyópartra egy találomra választott, meseszerű kávézóba. Egymás szavába vágva vallottuk be: kávé ilyen jól még az életben nem esett egyikünknek sem.
Hegyi levegő
A városi forgatag után a papa, a mama meg én egy kis nyugalomra vágytunk. Az E80-as úton kigurultunk Portóból, Keletre (ami azt illeti: Nyugatra legfeljebb hajóval mehettünk volna, mert ott pont az Atlanti-óceán van). Egy-két óra után már a Serra da Estrella, Potugália legmagasabb, legritkábban lakott vidéke felé kacskaringóztunk. A hegyek között, szinte légmentesen elzárva a mai világtól, apró falvak húzódnak. Itt a múlt a jelen, nem hittünk a szemünknek, hogy ugyanabban az Európában járunk, ahonnan nemrég indultunk.
A vidék központjában, Vouzelában, egy barátságos információs irodában megérdeklődtük a látnivalókat és a szálláslehetőségeket. Utólag biztosak voltunk benne, hogy a legszebb utat választottuk: észbontó tájban, májusi virágszőnyegen autóztunk végig Sao Pedro do Sulból Gralheirán és St. Cruz da Trapán át, úgy ezer méter magasságban, Portugália égig érő csúcsain. Útközben persze meg-megálltunk egy kis nyújtózásra, gyalogtúrára – szerencsére egyikünk sem félős természet, mert turistával nemigen találkoztunk.
Helyiekkel is csak ritkán. Egyszer a hirtelen jött eső bevert minket egy Pena nevű, világtól elvágott falucskába, ahol az összes ház – és az összes ház összes eleme – a környéken található palából épült. Bőrig ázva végül a helyi szolgáltatóközpontban – kisbolt, kocsma, kávézó, posta egy fedél alatt – szárítkoztunk és pihentünk meg.
|
Május közepe volt, amikor ott jártunk. Az idő nem volt túl meleg, a természet elbűvölően színpompás. Az óceán közelsége a hegyekben naponta töbször is esőt hozott, de amilyen gyorsan jöttek a felhők, olyan gyorsan el is szálltak, s már újra sütött a nap.
Mindenesetre a penai kisboltban vásárolt méz, sonka és kecskesajt ízét még ma is fel tudjuk idézni mindhárman.
A bor ára
Portóit természetesen a pincéknél is lehet venni, de a repülőtéri adómentes üzlet szinte féláron kínálta ugyanazokat a fajtákat. Persze annak is megvan a maga varázsa, ha az ember egy jó kóstolás után vásárol a helyi pincészetben.
Általános info:
www.visitportugal.com
www.portoturismo.pt
www.portotours.com