Mi a fenéért olyan boldogok ezek a dánok? Most talán kiderül

Borítókép: Mi a fenéért olyan boldogok ezek a dánok? Most talán kiderül
Boldogság: Dánia a neved címmel kerül sor másfél hónapon át tartó programsorozatra Budapesten.

Dánia időről időre az élmezőnyben végez a „melyik ország lakói a legboldogabbak a világon” felméréseken. Egyre ismertebb a dán hygge (meghittség, otthon melege, jólét) kifejezés is. Na de mit jelent az, hogy egy ország boldogabb a többinél?

Erre a kérdésre keresi a választ többek között Michael Birkjær, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet elemzője, s az előadása az egyenlőtlenségről, a társadalmi fenntarthatóságról, a jó közérzet titkairól szól. Az október 3-án, kedd este 18 órától esedékes előadás egyben a Boldog dánok című tárlat megnyitója is, amelyen Kirsten Geelan nagykövet mond beszédet. A kiállítás október 31-ig tart nyitva.

A dán boldogság egyik kulcsa – úgy látszik – az élhetőség és a letisztult dizájn, s ezt szándékozik alátámasztani a vetítéssorozat a dán építészetről és designról, amelyre a Design Hét Budapest keretében kerül sor október 9-től – idén ennek ugyanis Dánia a díszvendége.

Ezen kívül is több program várható a következő hetekben dán építészek, képzőművészek, divattervezők szereplésével, például október 11-én egy filmvetítés Børge Mogensen legendás dán bútortervezővel a Hygge Kávézóban, amely a budapesti Bálnában található.

Lesz még egy öko-divatbemutató dán és magyar divatmárkákkal a Klebelsberg Kultúrkúriában (október 13. 18 óra). És mivel a divatipar köztudottan az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág, egy dán dokumentumfilmet is vetítenek itt Cairo Garbage címmel.

Aarhus

November 16-án a dán Aarhus városa kerül terítékre az Európa Pontban. Európa egyik kulturális fővárosáról van szó, s a programjának három kulcsszava: fenntarthatóság, sokszínűség, demokrácia. Erről tartanak beszélgetést – és kóstolót a dán kultúrából és gasztronómiából 18 órától.

Tanuld a boldogságot, keresd a flow élményt! Kattints a galériánkra: