Én fiatalon veszítettem el az édesanyámat. A rákkal küzdött évekig. Bennem az anyaság is sokáig csak álom volt. Egy kislányt álmodtam meg, akinek majd mindent elmondok, és megmutatok, és talán a nőiséget könnyebben fogja megélni, mint én, mivel én fiús lány voltam. Végül két fiam lett. Nyolc terhességből. Két csodálatos fiú. Nagynéni vagyok. A nővéremnek született egy kislánya. Rögös úton…

Az első

Amikor az első babát vártam, nem is jutott eszembe olyan, hogy az, hogy ne szülessen meg, hogy sikeres fogantatás, terhesség, szív pulzálás, több idő eltöltése a pocakban után létezik vetélés, magzatelhalás. A szüleim évekig vágytak harmadik gyermekre, hogy fiú is legyen a családban. A nővérem és én szerintem nem is fogtuk fel, hogy van olyan, hogy létrejön a terhesség és nem születik meg a baba.

Mindaddig titok volt, míg egyetlen még élő Nagymamám elmondta, hogy szívműtétje lesz és fél. Akkor neki elmondtuk, felfedve a titkot, hogy erős legyen és legyen miért túlélni. Bár neki sikerült a pacemaker beültetése, viszont én a karácsonyt a klinikán töltöttem. Elhalt terhesség. Akkor ezt mondták. A szervezet szelektál, biztos beteg lett volna, és így lett vége, lépjek tovább.

A második(ok)

Fél év múlva megint beköszöntött a babavárás. Rögtön kiderült, hogy nem is egy. Túlműködik a bal petefészkem, kétpetéjű ikrek. A 8. héten kórházba kerültem vérzéssel, a 12. hétre már nem vártam a babákat.

Nem mentem tovább. A laparoszkópos vizsgálatnak az volt az oka, hogy a terhességek elhaltak. Első fokú endometriózis lett a diagnózis, de alapjában véve minden rendben, mehetünk inszeminációra.

A harmadik

A biztatás az volt, hogy természetes úton voltam áldott állapotban, nekem könnyű lesz teherbe esni. Az első inszemináció, amiben bíztunk, hiába. A második, mert megpróbáljuk, nekünk úgy látszik, próbálkozni kell. Nem sikerült. A harmadik a magyar igazságért. Nem sikerült. Az élettől ez egy pofon volt, nem vártunk 5 inszeminációig, mert az az orvosi protokoll, léptem.

A negyedik

Már ekkor sem voltam fiatal, mert betöltöttem a 30-at. Kaptunk időpontot a Kaáli Intézetbe, és az eredményeink alapján kezdtünk. Sikeres beültetés, de vérömleny. Ez a szó akkor nagyon rosszul érintett. Elhalt terhesség, megint műtét.

És akkor anya lettem

Akkor azt gondoltam, hogy eddig a Kaáli nélkül is eljutottunk. Meginogtam. Megnyugtatott a módszer (IVF), hogy a legjobb sejtet választják és letelt a 3 hónap várakozás, megint próbálkoztunk a beültetéssel. Ennek a menetéről szerintem már sokan írtak. Ciklus, gyógyszerek, leszívás, megtermékenyítés, visszaültetés. Megint siker, megint vérömleny. A 12. héten kórházba kerültem, csak megfigyelésre, a vérömleny miatt. Azt javasolták, hogy szúrjam magam vérhígítóval, hiába nem volt ilyen gondom eddig.

Sürgősségi császármetszéssel, oxigénhiányos állapotban. Az első gyermeknél nincs összehasonlítási alapom, minden nehezen indult, a tejet fejtem, stb… 3 hónapos korától tornára jártunk, de az egy másik történet. Ez a történet most nem erről szól, hanem a sikerről.

Az ötödik

Másfél évre próbálkoztunk kistesóval. Ötöske ugyanúgy Kaáli Intézetben szövődött siker. 13 hétig bírta, elvetéltem. Az első perctől kezdve hatalmas vérömlenyekkel az orvos először ágynyugalmat javasolt, aztán mivel vérzéssel küzdöttem, megnyugtattak, erősödik a baba.

A hatodik

Hatoska sikertelen Kaáli program után érkezett, természetes úton, de csak megmutatta magát, és már el is köszönt. A harmincas éveim vége, már egy gyermekes anyaként óvtam és féltettem a szivárvány gyermekemet, aki fejlődik, érez és különleges. Az emberekben mindig felmerül, hogy ahol egy van, ott mikor jön a kistesó?

Sóvárogva gondoltam vissza a küzdésre, és bár rossz élmény volt az életmentő császár, megszépült a történet, hogy nekünk bizony sikerült. Sokan vannak, akiknek ez sem. Erre jött egy villámcsapás.

A hetedik

Pozitív lett nyár elején a tesztem, az örömtől, vagy valami mástól szédültem egész nap. Mire kiderült, hogy méhen kívüli, elköszöntem a petevezetékemtől, és attól a lehetőségtől, hogy lehet kistesó. Annyira véglegesnek ítéltem "a hetedik te lettél" történetet, hogy lement rólam a súly, és boldogok voltunk attól, hogy szülők lehetünk. Ahogy anno túlléptem a pozitív rákszűrés eredményén, ezen a történeten is túllép az ember. Néha foglalkoztatott, hogy mi lett volna, ha... de megtaláltam azt, hogy erőt adjak azoknak, akiket egy ilyen –vetélős - tapasztalat is gyengévé tesz.

Kétgyermekes anya lettem

A férjem zárkózott lett, én meg nyitottam. És ebben az állapotban érkezett a meglepetés gyermekünk, vérömleny nélkül, oxigénhiány nélkül, természetesen. A küzdő, tomboló kisfiam. Nem gondolkodhatok máshogy, csak úgy, hogy áldottak lettünk és feladatot kaptunk.

Amit megélsz, és ahogy megéled, az a sajátod. Ekkor rájöttem, hogy a természetnek nem is olyan könnyű, és hogy milyen szerencsések vagyunk. Aztán az első gyermekem születésekor a sürgősségi császár után rájöttem, hogy az orvosok tényleg nem veszik alapul, amit egy Anya érez, és még azt sem, amit a műszerek. Tehát még mindig van bőven javítani való egymás emberséggel kezelésében.

Arra vágytunk, amire minden pár, akik gyermekeket szeretnének, csak nekünk nehezebben jött össze. Tartsatok ki! Megterhelő ez a nőnek, férfinak, és egyszerre mindkettőnek. De remélem, hogy a történetem segít és reményt ad másoknak, akik most ezen az úton járnak. Még ha akár az elején is. Mert megéri végigjárni. A gyermekeimért.

Te is estél át hasonlón? Akkor talán ezek a gondolatok is megtaláltak: