Augusztus 25-től már megvásárolható a 2023-as őszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Persze tudjuk, a gyengébb bizonyítvány nem egyenlő egy súlyos problémával. Ugyanakkor azt sem lehet letagadni, hogy adott esetben az osztályzatokon a továbbtanulás, tehát végső soron a gyerek jövője múlhat. Hogyan tudunk hatékonyan segíteni, és egyáltalán: mennyire a szülő dolga ez?

A GYERMEK FELFEDEZÉSE

A nevelés-oktatás-tanulás szentháromsága mindig foglalkoztatta az emberiséget, az elméletek és viták régi időkre nyúlnak vissza. Sokáig tartotta magát a középkori felfogás, miszerint a bűnösnek született gyereket meg kell védelmezni az erkölcsi rossztól, ez pedig a szülőnek és a tanítónak való feltétlen engedelmességgel érhető el. Később jelent meg a gyermeki ártatlanság fogalma, itt a felnőttek feladata már leginkább arra irányult, hogy a bűnös külvilágtól megóvják a csöppség lelkét és elméjét. Tízéves kora után – vagy akár már előbb is – pedig miniatűr felnőttnek tekintették a gyereket, akinek komoly kötelességeket akasztottak a nyakába.

Jean-Jacques Rousseau, a felvilágosodás filozófusa volt az, aki teljesen átalakította a közvélekedést. Emil vagy a nevelésről című 1762- es munkája egyrészt jó tanácsokkal látja el a nevelőket, másrészt előremutató gondolatokkal teli mű, amely gyümölcsözően befolyásolta a jövő pedagógiáját. Rousseau képzelt növendékét, Emilt, a (fiú)gyereket legfőképpen boldognak akarta látni, ezért fontosnak tartotta meghagyni a gyerekkorát, és az esze helyett elsősorban az érzelmein és a fantáziáján keresztül igyekezett megfogni.

Boldogság, érzelmek, szabadság – olyan célok és erények, amelyeket a 21. század bármely tanára és szülője megfogadhatna, ha a gondjaira bízott gyerekről lenne szó (a cikkben megszólaló kutató, dr. Vass Dorottea nevelési filozófiája és podcastja, a Szabad a podcastem pont erre épül). A felvilágosult gondolkodó hatása óriási volt, a reformpedagógiai irányzatok leginkább az ő szellemében bontakoztak ki a következő évszázadokban. (A pontosság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy Rousseau a női nevelésről is írt, Sophie-hoz azonban a lehető legelmaradottabb „használati utasítást” mellékelte: a passzív és gyenge nőt dolgos háziasszonyi erényekre kell nevelni, és élete végéig a férfiak irányítása alatt tartani. Azt pedig már nem is részletezzük, hogy a valóságban Rousseau öt gyerekét adta lelencházba.)

Mit tanulhat egy mai szülő ezekből a tanokból? Hogyan valósíthatók meg a nagy nevelő céljai a 21. század gyakorlatában – természetesen lánygyerekek esetében is? Miként érhetjük el, hogy utódaink szabad, boldog emberek legyenek, és ezt összhangba tudják hozni iskolai kötelezettségeikkel?

ÉLETKORI TÉNYEZŐK

Már Rousseau is különböző periódusokra osztotta a fejlődést, Erik Erikson pszichológus pedig nyolc pszichoszociális szakaszt különböztetett meg.

Csecsemőkorban alakul ki a bizalom vagy bizalmatlanság: a gyerek ekkor tanulja meg, milyen mintát visz tovább. 2 és 4 év között kialakul az autonómia vagy a szégyenérzet: ilyenkor a kicsik gyakran félrevonulnak, az óvodában (harmadik szakasz) pedig lassan rájönnek arra is, hogy önálló személyiségek, akik különböznek a szüleiktől. Iskoláskorban (negyedik szakasz) új célok és feladatok jelennek meg: a gyerek a frontális oktatás viharában észlelheti először, hogy valamiben le van maradva a kortársaihoz képest – és alakulhat ki benne alsóbbrendűségi érzés. Serdülőkorban (ötödik szakasz) kezdődik az identitáskeresés és alakulhat ki szerepzavar, a gyerek ekkor kezd el nemet mondani, ellenállni, tiltakozni a szülői értékrend ellen. Azaz gyökeresen különálló személyiséggé válik, majd átlép a következő, felnőttkori fejlődési szakaszokba.

Az életkor persze befolyásolja azt is, hogy szülőként mekkora figyelmet kell szentelnünk a gyerek tanulásának: a hosszú távú cél az, hogy egyszerű információktól jussunk el a szervezett, komplex ismeretanyag feldolgozásához. Tehát iskolakezdéskor és az alapismeretek elsajátítása során még érdemes leülni mellé, de az érettségi előtt álló kamasznak már nem foghatjuk a kezét állandóan, maximum a háttérből támogatjuk csábító karrierképpel, a tanulás és a tudás értékének átadásával.

MIÉRT NEM TANUL AZ A KÖLYÖK?

Amikor a gyerek bekerül az oviba, fokozatosan szembesülni kezd a társadalom elvárásaival. Rendkívül szomorú, de a tanulással kapcsolatos nehézségek már a következő fejlődési szakaszban, azaz kisiskolás kortól megjelenhetnek. De mégis honnan érkeznek – sokszor látszólag a semmiből – ezek a problémák?

„Nagyon sok honlap vagy közösségi oldal nyújt mankót az ovis időszakhoz – mondja dr. Vass Dorottea, az ELTE Általános Gyógypedagógiai Intézet főmunkatársa. – Megtudhatjuk belőlük, hogyan legyünk jó apák és anyák, hogyan kezeljük a dackorszakot, miként segítsük át a gyereket egyik életeseményből a másikba. Ebben az időszakban leginkább az érzésekre, tapasztalásokra esik a hangsúly, a kicsi sok élményt szerez, életének lényeges eleme a kreativitás, a művészet. Ezek a tevékenységek a jobb agyféltekét stimulálják. Amikor azonban bekerül a suliba, az élmények csökkennek, ahogy a segítő weboldalak száma is apadni kezd. Az iskola egyre inkább a bal agyféltekét használja, s ez a gyerek számára túl nagy változás. Sokan egyedül érzik magukat, hiszen el kell távolodniuk azoktól az élménydús aktivitásoktól, amikhez megtanultak alkalmazkodni.”

A változással tehát egyre kevesebb érzelmi kapocs fűzi a gyereket a tanuláshoz. Romlani kezd az énképe, csökken az érdeklődése, ha nem megfelelően célzott dicséretet kap a szülőtől és a tanártól, a teljesítménye tovább rosszabbodhat, és már benne is vagyunk egy ördögi körben. A tanulási nehézségek, a vélt vagy valós részképesség-gyengeségek ettől az éles életmód- és agyféltekeváltástól gyakran már alsó tagozatban jelentkezhetnek, hiszen a gyerek nem tapasztalja a megszokott mennyiségű örömteli élményt, ezért fennáll a veszélye, hogy csak akkor tanul, ha muszáj. Vagy akkor sem.

Vass Dorottea az okok között kiemeli a szülői aggodalom hatását, s a megfelelő támogatás, a testhezálló kommunikáció hiányát is. „Egy átlagos gyerek esetében, ahol talán icipici részképességzavar van, esetleg a családban előfordult autizmus vagy ADHD, gyakran megesik, hogy az aggódó szülő túlzott elvárás alá helyezi a gyereket. Ilyenkor – akár megelőzés céljából – fejlesztésről fejlesztésre cipeli, a gyerek pedig egyszerűen elfárad.” Sokszor tehát a kimerültség és a szorongás miatt teljesít rosszabbul, pedig csak megfelelő egyensúlyt kellene találni a számára.

A hiányzó vagy a túlzott támogatás, a figyelem és a segítség hiánya szintén okozhat nehézségeket. „Az instabil családi szokások és a nem egyértelmű kommunikáció leépítheti a gyerek biztonságérzetét, ami a jövőképét és a tanulási teljesítményét csorbíthatja. Például bizonyos szülők gyakran támogatók, elmondják a gyereknek, hogy nem kell itthon házimunkát végeznie, koncentráljon csak az iskolára. Máskor viszont, miközben a gyerek békésen tanul, ugyanez a szülő emelt hangon számon kéri, miért nem takarít inkább a magolás helyett.” Osztálytárshoz hasonlítani gyerekünk teljesítményét szintén nem szerencsés dolog („bezzeg Mancika ötöst kapott”), miközben elmulasztjuk megkérdezni, miben nyújthatunk neki segítséget. „Az is előfordul, hogy egy szülő negatív hangvételben nyilatkozik a tanárról vagy a suliról: persze gondolhatunk bármit, de ne a gyerek előtt mondjuk, hiszen az ő szemében a tanár a világ egyik legokosabb embere.”

A stressz, a konfliktusok, a házassági válságok szintén kimerítően hatnak. Ha a gyerek alig aludt éjszaka, mert a szomszéd szobában zajló veszekedést hallgatta, másnap nyilván nem a tanuláson jár majd az esze.

NEHÉZSÉGEK ISKOLAPSZICHOLÓGUSI SZEMMEL

Forrás Tündét, a Bethlen Gábor Technikum iskolapszichológusát gyakran keresik meg a diákok különböző nehézségekkel, és néha a segítő folyamat közben derül ki, hogy a gyerek érintett valamilyen tanulási problémában. „A tanulók differenciált képességekkel érkeznek meg a középiskolába, különösen a munkaterhelés, a munkatempó és a figyelmi képesség az, amiben leginkább eltérnek egymástól. Ehhez jön a tanulási motiváció sokszínűsége, aminek a hátterében rengeteg egyéni okot felsorakoztathatunk.”

S hogy miért lehet ez a motiváció alacsony? „A diákok által említett leggyakoribb okok közül kiemelném a rendszertelen tanulásszervezést, a kudarctól való félelmet, vagy a halogatás problémáját. Az egyik legégetőbb nehézség azonban a teljesítményszorongás. Elég sok tanulónál tapasztalom, hogy dolgozatnál vagy (főleg szóbeli) vizsgahelyzetben egyszerűen lefagynak, pedig úgy értékelik, hogy ezt korábban alaposan megtanulták. Ennek hátterében megbújhat a megfelelési kényszer, a következményektől való félelem, a kontrollvesztettség érzése, de előfordul az is, hogy a gyerek tudása bizonytalan, vagy az adott témát nem értette meg teljesen.”

Forrás Tünde kiemeli a figyelem képességét is. „A mai felpörgött világban a figyelmünk könnyedén elkalandozhat, tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra dekoncentrálttá válhatunk. A figyelem terjedelme, tartóssága és megoszlása pedig különösen széles spektrumot fed le a diákok között.” Mint látjuk, nagyon sok tényező veheti el a gyerek kedvét a tanulástól, és ennek – az egyéni vagy társadalmi okok mellett – mi, szülők is részei vagyunk.

DE HOGYAN SEGÍTSÜNK?

Fogas kérdés, hiszen – elvileg – mindenkinek fontos, hogy a gyereke önálló legyen, és a családdal töltött idő ne a házi feladattal menjen el. A szülőnek nem dolga közös tanulásra keretezni az otthoni együttlétet, inkább stabil hátteret kell biztosítania a gyerek számára. Ha például korrepetálásra van szüksége, akkor azt nyújtsa. Ha kimagaslik valamiben, ünnepeljék meg egy öleléssel, ha pedig kudarc éri, hallgassa meg az indokait, sőt, személyes példát is mesélhet, hiszen a tökéletes szülő szintén okozhat szorongást. Egyszóval: eszközöket adhatunk gyerekünk kezébe, de nem mondhatjuk meg, hogy mi a legjobb módszer, bizonyos kereteken belül neki kell szabadon döntenie. Nézzünk néhány konkrét tippet, hogyan támogathatjuk erőszakos beavatkozás nélkül a tanulásban!

Már azzal segíthetünk, ha igazítunk a külső körülményeken, például megfelelő mennyiségű, minőségű alvásra biztatjuk. Az ideális tanulási környezet szintén javíthat a helyzeten. „Kijelölhetünk vele közösen egy helyszínt – mondja az iskolapszichológus. – Ez általában egy íróasztal, ahol megfelelő állapotokat teremtünk, például van lámpa és elfér a szükséges felszerelés.” Nem elhanyagolható tényező a megfelelő szabályrendszer kialakítása. Bizonyos gyerekek szeretik iskola után közvetlenül megírni a leckét, mások pihenést iktatnának be: ha a kiválasztott kereteket folyamatosan fenn tudjuk tartani, akkor segítjük az állandóság érzésének kialakulását. „Egy jól bevált rendszer segíti a diákot abban, hogy ne halogasson – mondja Forrás Tünde. – Az én javaslatom korosztálytól függetlenül az, hogy napi 20 perc iskola utáni koncentrált tanulás segít a rendszeresség kialakításában.”

Az utóbbi évtizedekben megkerülhetetlenné váltak a hagyományos módszerek mellett a digitális eszközök nyújtotta lehetőségek is. Egyes tanárok szeretik, mások ellenzik, a diákok pedig könnyűszerrel elveszhetnek a techvilág áthatolhatatlan dzsungelében. Fontos, hogy szülőként ezen eszközök használatában is segítsünk nekik, mivel kulcsfontosságú, hogy megtanulják kiszűrni a hatékony és hiteles információkat

Fontos, hogy a gyerek idővel felismerje a belső motiváció fontosságát is, azaz hogy a tanulással hosszú távú célja legyen, és ne csak az érdemjegyekért csinálja. „Képességeinek megfelelően támogassuk, hogy kialakuljon benne a fejlődésre való törekvés, és ne csak elcsusszanjon az érettségiig, a szakma vagy a diploma megszerzéséig” – mondja az iskolapszichológus. A pozitív visszajelzés szerepe tehát óriási. Pici kortól kezdve elismeréssel forduljunk a gyerekhez: dicsérjük meg, amikor valamit jól csinált, ha pedig kudarcot vall, hangsúlyozzuk, hogy büszke lehet magára, amiért megpróbálta. „Előfordul, hogy minden fejlesztés vagy tanulásba fektetett energia ellenére sem lesz kitűnő. Ne várjuk el tőle ezt – mondja Forrás Tünde. – Ha nehezen birkózunk meg a problémával, kérjünk tanácsot a pedagógusoktól, az iskolapszichológustól, szükség esetén pedig (például ha a gyerek komolyan elmaradt a kortársaitól, és a tanárok is effélét jeleznek) keressük fel az illetékes pedagógiai szakszolgálatot.”

MI AZ, AMIVEL CSAK ÁRTHATUNK?

„Erősítsük a gyermekben, hogy a saját szintjén teljesítsen, legyen hajlandó a fejlődésre, és fektessen energiát a tanulásba – tanácsolja Forrás Tünde. – Ne támasszunk felé irreális elvárásokat, hiszen azok csak teljesítményszorongást okoznak. Ahelyett, hogy megoldanánk helyette a feladatokat, sokszor az is elég, ha felmondhatja nekünk a leckét. Akár első osztályos, akár végzős diákról van szó, ne legyintsünk, ne hagyjuk teljesen magára, szenteljünk neki értő figyelmet, és hallgassuk meg a problémáit.”

Vass Dorottea a nevelési stílusok szempontjaira világít rá. „Leginkább az autokrata és a túl engedékeny szülő tehet rosszat: első esetben a gyerek nem próbálhat ki új lehetőségeket, a másodikban pedig nem találja meg a határait. A demokratikus neveléssel, a biztos keretek kialakításával használhatunk neki a legtöbbet, hiszen így érzi, hogy biztonságban van. Egy elfogadó, kompromisszumokra épülő légkörben szabadon megfogalmazhatja az érzelmeit, igényeit, és elutasíthatja azt, ami az ő kereteibe nem fér bele.”

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin őszi lapszámában olvasható! Már kapható!