Daniel S. Lobel klinikai pszichológus szerint azt, hogy valakinél kialakul-e személyiségzavar vagy sem, számos tényező befolyásolja a genetikán át a nevelésig. Az otthoni környezet és a nevelési módszerek növelhetik vagy csökkenthetik annak valószínűségét, hogy a gyereknek milyen megküzdési stratégiái lesznek felnőttként. A pszichológus 3 gyakori nevelési hibára hívja fel a figyelmet, amik tipikusan olyan esetek, amikor a szülő akarata ellenére rosszul segít.

Felmenti a gyereket a felelősség alól

A pszichológus szerint sok szülő a gyereke iránti érzett empátia miatt mentesíti őt a hibái és a felelősség alól. A szakember szerint gyakori eset az, amikor a gyerek rossz jegyeket visz haza, és ennek okaként a tanárt jelöli meg, miszerint pikkel rá, miközben a valóság az, hogy nem csinál házi feladatot. Természetesen, fontos komolyan venni a gyerek jelzését, de az is legalább olyan fontos, hogy a másik oldalt is meghallgassa a szülő, és reálisan mérje fel a helyzetet. Ha a szülő ilyenkor kizárólag a gyerek elmondására hagyatkozik, és más osztályba, iskolába íratja át, azzal a probléma okát nem oldja meg. Az sem megoldás, ha beszél a tanárral, aki informálja arról, hogy a gyerek azért kapott rossz jegyeket, mert rendszeresen nem készítette el a házi feladatát, de a szülő továbbra is a gyerekkel egy „szövetségben” áll ki a tanár ellen.

A szakember kiemeli, hogy habár a védelmi ösztön érthető, de amikor ahelyett, hogy a gyereket kérné számon, amiért nem csinálta meg a házi feladatát, a tanárt hibáztatja, rossz mintát mutat a gyerekének.

Az ilyen esetekben a jó megoldás a pszichológus szerint az, ha először a szülő a gyerekkel, majd szükség esetén hárman, a tanárral együtt leülnek beszélgetni. Utóbbi ugyan a gyerek számára kellemetlen lehet, de egy biztonságos közegben – a szülő oldalán – tanulhatja meg a felelősségvállalást, és azt, hogy a tetteknek következményei vannak.

Az elkerülés ösztönzése

Egyes szülők elkerülésre tanítják a gyerekeiket, miközben megpróbálják megvédeni őket a kellemetlen helyzetektől. A pszichológus példaként hozza azokat a szülőket, akiknek a gyerekei azt mondják, hogy nem szeretnek busszal menni az iskolába, mert zsúfolt/kényelmetlen/korábban kell kelni. Ha a szülő erre válaszul visszatér a fuvarozáshoz, akkor arra kondicionálja a gyereket, hogy nem kell elviselnie azokat a kellemetlenségeket, amit a társainak. Ez eleinte még nem is tűnhet rossz stratégiának, azonban a szakember szerint később oda vezethet, hogy felnőttként nem fog tudni jól működni olyan körülmények között, amik eltérnek attól, amit akar, vagy amit megszokott.

Egészségesebb megközelítés az, ha arra ösztönzi a szülő a gyereket, hogy ne adja fel az első próbálkozás után, hanem keressen megoldást arra, hogy jobb legyen neki. Például keressen olyan ülőhelyet, ami kényelmes, vagy közösen kutassák fel, van-e más busz, más útvonal. A szülő segíthet abban is, hogy a buszozással kapcsolatos nézőpontját is megváltoztassa a gyerek: például az által, hogy elmondja neki, ott is szerezhet új ismerősöket, barátokat, sőt, abban is közreműködhet, hogy összeszervezi egy osztálytársával a reggeli buszozásokat.

A gyerek áldozattudatának erősítése

Amikor egy szülő empatizál a gyerekével, könnyen belecsúszhat abba a hibába, hogy az áldozatszerepet erősíti benne – szándéka ellenére. A szakember szerint a gyerek sérelmének túlértékelése általában azért történik, mert a szülő támogatni akarja, mégis visszafele sülhet el ez a nevelési módszer. Gyakori példa, hogy a szülők megpróbálják csökkenteni a gyerekük kudarcának vagy csalódásának fokát, amikor például nem kerül be a gyerek a tánccsoportba. Ilyenkor nem szerencsés, ha a szülő a következőket mondja: „Úgy látszik, a tanár néni jobban szereti azokat, akiket beválogatott. Nem tudja, milyen jó vagy!"

A pszichológus felhívja arra a figyelmet, hogy ez a gyerekben a diszkrimináció érzését erősíti, nem érti, miért nem választották be. Az áldozattudat fokozza a tehetetlenséget és a sérülékenységet is, ezek az érzések pedig károsak lehetnek fejlődő önértékelésre, miközben a félelmet is növelik.

Természetesen a kivételezés sajnos létezik, de ha őszintén magunkba nézünk, mindannyian meg tudjuk állapítani, hogy az adott helyzetben ez szerepet játszott-e vagy sem. Amennyiben nem kivételezésről van szó, a szakember szerint a helyes kommunikáció a szülő részéről ilyenkor az, ha egyszerűen elfogadja a tényt, hogy nem került be a gyereke, és nem keres kifogásokat saját maga számára sem. Látnunk kell, hogy mi az, amiben a gyerekünk valóban tehetséges, és mi az, amiben kevésbé – nem attól leszünk jó szülők, hogy multitálentumnak képzeljük a gyerekünket, hanem attól, hogy segítünk megtalálni azt, amiben jól érzi magát, ahol sikerélménye van, és a gyakorlás jelentőségét is elmagyarázzuk neki.

Galériánkban olyan híres szülőket mutatunk, akik komoly döntéseket hoztak a gyermeknevelés terén!