Nincs is nagyobb aktualitása a témának, hiszen nyakunkon a karácsony, a gyerekek már elkészítették a kívánságlistákat, melyek sorainak többségét természetesen játékok teszik ki. Szülő legyen a talpán, aki képes felülbírálni a listát, s majd állja a gyermeki csalódottság pillanatait karácsony szent estéjén. Dr. Belső Nóra pszichiáterrel beszélgettünk a játék és a játékok szerepéről a gyermekek életében.

– Mi mindenre jó a játék egy gyermek számára?

– A gyermeki szocializáció nagyon fontos eleme a játék. A gyermek a saját életkorának megfelelő szintű játékokkal tanul meg az életben másokkal együttműködni. A fantáziavilág kiépülését is hordozzák a játéktevékenységek. A saját fantáziavilággal kiegészített játéktematika során képes egy sajátos világot elképzelni, amelyben egyre több tapasztalatra tesz szert. Például egy babával a társas kapcsolatokat tudja lejátszani. Ebben bárki megjelenhet, a helyzeteket mindig újrajátszhatja, párbeszédeket alkothat meg, ezeken keresztül olyan kérdésekre válaszolhat, amelyekre korábban nem tudott, de haragudhat is és újraértelmezhet egy-egy helyzetet az életéből. Mintegy kijátssza az őt foglalkoztató jelenségeket. A szerepjátékok során pedig – amelyek kislányok esetén gyakran a babázáson keresztül valósulnak meg, fiúknál inkább katonákkal, egyéb figurákkal például Legóval – az életben valóságosan is előforduló helyzeteket jelenítenek meg. Ha társaságban játszanak, szinte élesben zajlik a szerepvállalás, olyankor tényleg belebújnak valakinek a bőrébe, például rendőrré, tűzoltóvá, tanár nénivé válhatnak. Ezekben a helyzetekben a másik gyermek reakcióit is tanulja a gyermek, a fantázia és a valóság elemei keverednek a szituációkban, amelyeket eljátszanak. A személyiség fejlődését segítik ezek a tevékenységek. Az is fontos a játékban, hogy fájdalom nélkül játszat el akár negatív szerepeket is.

Az absztrakciós képesség fejlődését is segíti a játék, ami inkább kisiskolás korában kezd kialakulni és folytatódik a tinédzser korig. Nem véletlen, hogy a legnagyobb absztrakciós képességeket igénylő tantárgyak, mint amilyen például a kémia, 7. osztályban lépnek be a gyermek életébe. Erre az időszakra fejlődik ki az az absztraháló képesség, aminek jelei egyébként már korábban is tapasztalhatók a játéktevékenységekben. Arról van szó, hogy ha nincs a kezében egy konkrét játék, de olyasmit játszana, mint amit ezzel a konkrét játékkal korábban, be tudja helyettesíteni valami mással, s el is tudja mesélni, hogy korábban mivel és mit játszott. Ilyenkor a képzeletét absztrahálja, behelyettesít új dolgokat, ami lényeges eleme a játéknak.

– Játékhelyzetek jellegét tekintve mindegy, hogy szabadon vagy irányítva játszanak?

– Nagyon fontos, hogy a gyermekek szabadon játszhassanak egészen kicsi kortól kezdve, tehát ne szabja meg mindig a környezet azt, hogy mit játsszon. Sőt, legyen ideje arra is, hogy egyedül tudjon játszani. Nagy problémának tartom manapság, hogy már egy óvodás korú gyermeknek is szinte órarendje van, ami miatt a szabad játékidőre, ami a leginkább építi a személyiséget, nagyon kevés idő jut.

Nagyon jók azok a játékeszközök, amelyekkel sokféle játék játszható, ezeket nevezzük nyílt végű játékeszközöknek. Ilyenek például a babák, jelmezekké alakítható textilek, bábszínház, tematika nélküli építőelemek. Ezekkel az eszközökkel sokféle helyzet eljátszató, ami a gyermek képzeletét szárnyalóvá teszi, hiszen folyamatosan formálódik a történet, amit eljátszik.

– A játékra való készség és nyitottság megvan minden gyermekben azonos szinten? Tehát, ha nem játszom a gyermekemmel, ő akkor is megtalálja azokat a játékeszközöket és módokat, amelyek számára fejlesztő hatásúak?

– Nem feltétlenül a szülőnek kell a gyermek kezébe adni egy játékot. Gondoljunk a kúszó-mászó kisgyermekre, aki az édesanyjával otthon van, s még beszélni sem tud igazán. Magától pakolja ki a fiókokat, szekrényeket, ha főzni látja az édesanyját, hamar ő is kavargatni kezdi az edényekben a fakanalat. Teljesen spontán, az utánzás által alakulnak ki ezek a játékok. A tanulásban is az utánzás az első fontos lépés. Az utánzás után pedig a kíváncsiság a következő. Mindenkinél egyéni, hogy mire nyitott, mire kíváncsi. Ez a két dolog adja a belső motivációt arra, hogy keressen olyan eszközöket, amikkel elfoglalja magát, amivel a fantáziáját ki tudja szélesíteni. Ehhez a szülő úgy tud kapcsolódni, hogy tudatosan figyeli a gyermekét, s persze leül vele játszani, de nem kell mesterségesen formálni azt, hogy mivel játsszon, legfeljebb vigyázni rá, hogy veszélyes helyzetekbe ne sodorja magát. Sokkal jobb és szerves belső fejlődést eredményez, ha a gyermek maga találhat rá a számára érdekes játékokra.

– A születési sorrend meghatározó abban, hogyan játszik egy gyermek?

– Nekem két gyermekem van, tehát a szülői tapasztalatom is az, hogy igen. Nyilván a nagyobb testvér – akinél az sem mindegy, hogy milyen nemű – utánzása a kisebbik gyermekben automatikusan elindul. Nálunk például a lányom a kisebb, ő gyakran fiús játékokkal játszott, mert utánozta a bátyját, s persze azok az eszközök is rendelkezésére álltak, amikkel egy fiúgyermek játszik. Illetve, ahol már 2-3 vagy még több gyermek van a családban, ott szinte a gyerekek egymást tanítják a játékhelyzetekben, a nagyobbak bevonják a kisebbeket. Az elsődleges minta ilyenkor inkább a gyermek, nem pedig a szülő, mint az első gyermekek esetében.

– A játékok mennyiségét hogyan lehet okosan összeállítani ma, amikor elképesztő mennyiségű játék áll rendelkezésre? Ráadásul a gyerekek maguk is látják, hallják, megélik ezt a bőséget!

– A technológiai fejlődéssel örök kérdéssé vált ez a probléma, pláne, hogy ma már a játékok között a táblagép vagy a mobiltelefon is megjelenik eszközként. Sokszor szomorúan látom, hogy az egyéves baba még szinte járni és beszélni sem tud, de már nyomkodja a telefont. Változik a világ, ami ellen nem tehetünk semmit, szükséges elfogadni. S valóban nehéz, hogyan találunk egyensúlyt ma a gyermekeink számára is. Közel lehetetlen, hogy ne találkozzon azzal az ingermennyiséggel, ami bennünket, felnőtteket is ér. Úgy gondolom, hogy családon belül érdemes megbeszélni az ajándékozási szokásokat. Kapjon inkább közös csomagokat, ne mindenkitől külön-külön. Ne mennyiségi, hanem inkább minőségi tétel legyen. A mennyiséggel egy gyermek nem tud mit kezdeni. Biztos, hogy lesz egy kedvenc baba vagy plüss, emiatt sem kell ezekből a játékokból további darabokkal bővíteni a készletet. Ebben nagyon tudatosnak kell lenni folyamatosan, mint ahogyan abban is, hogy mennyi időt tölthet például képernyő előtt a gyermek. Nagyon megkönnyíti a képernyő a szülő feladatát, amolyan elektronikus bébiszitterré vált, mert délután, este már nincs kedve a szülőnek, mert fáradt, például bábozni a gyermeknek, egyszerűbb bekapcsolni a mesét a tévében. Ha a szülő is folyamatosan nyomkodja a telefonját, nézi a tévét, játszik a számítógépen, akkor nem várhatunk mást a gyermektől sem, hiszen ebben is utánoz. Úgy kell élnünk és mintát szolgáltatni, ahogyan a gyerekünket is szeretnénk fiatalként, majd pedig felnőttként látni.

– Az unatkozás kérdése is érdekes és fontos. Kell, hogy mindig legyen valamilyen inger a gyermek körül? Hogyan viseli ma egy gyermek azt, ha nincs program, nincs semmilyen esemény körülötte?

– Csecsemőkortól kezdve fontos, hogy ne abban gondolkodjon a szülő, hogy folyamatosan telezsúfolja a család és így a gyermek életét programokkal. Ma az van, hogy már a bölcsödében is, de az óvodában különösen jellemző, hogy különórákra viszik a gyerekeket. Úsznak, lovagolnak, angolra járnak, néptáncolnak már ebben az életkorban is. Folyamatosan érik az ingerek a gyerekeket. Pedig az unatkozás nagyon hasznos dolog, amit csak akkor élhet át a gyermek, ha nagyon sok program éri, aztán egyszer csak nincs tennivalója és nem tud mit kezdeni a szabadidőben. Ma huszonéveseknél azt tapasztalom, akik ebben az ingergazdag környezetben nőttek fel, hogy utálnak unatkozni, semmit nem csinálni, folyamatosan ingerkeresésben léteznek. Ez nem jó, mert az ingerkeresést a kicsi gyermeknek magának kell kialakítania. Amikor tétlen órák adódnak, például ha anya a konyhában főz, akkor a gyermek feltalálja magát, az unatkozás vagy a „szenvedés” nyomására, rákényszerül arra, hogy belső motiváltsággal, a kíváncsiság útján keressen valamilyen elfoglaltságot, ami aztán élvezetet nyújt számára.

– Az a szülő, aki ezekben a kérdésekben nem tudatos, milyen gyermeket fog felnevelni?

– A statisztikák azt mutatják, hogy egyre több az SNI-s gyermek az iskolákban, egyre több a magatartási problémákkal, figyelemzavarral küzdő gyermek. Az orvostudomány próbál erre mindenféle biológiai és környezeti okokat keresni, de azt gondolom, hogy a szocializáció módja sem mindegy. Ebben a kérdésben szinte ott a válasz. Ma nagyon nehéz mentálisan igazán stabil gyermeket nevelni, és direkt nem használom az egészséges szót, mert nehéz megtalálni a határát annak, hogy meddig egészséges és honnan kóros egy jelenség. Azt látjuk, hogy nagyon sok probléma van ma a gyerekekkel, ami táplálkozhat a folyamatos ingerkeresésből, az aktív, szabad játéktevékenység hiányából. A tudatos nevelés és szokásrend kialakítása viszont tudjuk, hogy a szülő, a család feladata. Ma már azt mondjuk, hogy a személyiség alakulása szempontjából a környezeti hatások körülbelül 70 százalékban játszanak szerepet és 30 százalék a genetika, illetve a biológiai meghatározottság.

Galériánkban 7 apróságot mutatunk, amivel hiszti nélkül csökketheted gyermeked cukorfogyasztását!