A nagyobbik gyerekem elballagott az oviból és ugyan még visszamentünk pár hetet, de érezte ő is és én is, hogy ez már nem ugyanaz. Igyekszem az én szorongásomat nem átcsatornázni, mert bármennyire igyekszem, engem sokszor elrémiszt, hogy az iskola és az oktatás pontosan ugyanolyan, mint amikor én közel 30 éve voltam elsős. Pedig a világ hatalmasat fejlődött – elég csak a digitalizációra gondolni, de sajnos a tanári szakmát se becsülik meg jobban, mint akkor. Ettől nemcsak én, hanem a kolleganőm is tart – és mesél is róla itt.

Ez a köztes állapot a gyerekeknek sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Ha belegondolunk felnőtt fejjel, mennyire megvisel minket egy változás (legyen az költözés vagy éppen „csak” munkahelyváltás), el lehet képzelni, mennyire nehéz a gyerekeknek, akik nem teljesen vannak tisztába még az idővel, annak múlásával és az ismeretlentől való félelem is sokkal nagyobb szerepet játszik az életükben.

Viszlát, óvoda! Helló, iskola!

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ovis csoportból van egy-két jó barát, akik abba iskolába mennek, ahová mi. Sőt, még egy osztályba is kerül gyermekem majd egy kedves csoporttárssal, így az iskolakezdéskor már lesz egy-két ismerős arc. Ennek ellenére sokat kérdez a kisfiam, amiért nagyon hálás vagyok neki, hiszen így tudok neki segíteni, csökkenteni a szorongását.

Ilyen kérdéseket szoktam kapni mostanában. „Mit csinálnak, akik ott maradnak? Én mit fogok az iskolában csinálni? Már soha többet, nem mehetek vissza az oviba?” Persze egy sor hasonló kérdés követi az elsőt általában, amire igyekszem átfogóan válaszolni. A kisebbik gyerekem ugyanabban az oviba fog járni szeptembertől, így szerencsére még meg tudjuk látogatni azokat, akik maradnak egy évet, és bekukkanthatunk a régi csoportszobába is, ha megyünk a kistesóért. Ezek mind megnyugtatják általában és nagyon hálás vagyok, hogy így alakult és ezzel is tudom támogatni őt.

A másik, amit nagyon szeret és örülök, hogy eszembe jutott, hogy a saját élményeimről mesélek neki. Milyen volt az, ahova jártam, hogyan lettek barátaim és mit szerettem a legjobban. A taktikám, hogy elmesélek egy emléket és hagyom, hogy azt és annyit kérdezzen, ami és amennyi érdekli. A cél nem az, hogy a saját élményeimet akarja majd újraélni, hanem hogy biztonságot adhassak neki.

Nekünk ezek segítettek a legtöbbet, remélem nektek is beválik, ha éppen aktuális.

Iskolakezdési tippek

BESZÉLGETÉS

Ahogy fent említettem, a szabad beszélgetés a kérdései alapján nagyon sokat segít. Eljutottunk arra a szintre, hogy meginterjúvolja a nagyszülőket és az én barátaimat is, kinek milyen volt az iskola. Külön szuper lehetőség volt a nyáron, hogy találkozunk olyan gyerekekkel, akik már abba az iskolába járnak, csak nagyobbak, így ők mesélték el, hogy nekik milyen az iskolába járás élménye.

MESE/TÖRTÉNETMESÉLÉS

A mesékhez és a könyvekhez a kisfiam nagyon kötődik. Sok nehéz helyzetben segítettek már a mesék és ma már mindenki tudja (remélhetőleg), hogy a mesék nemcsak a gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is. Hiszen azzal a céllal születnek, hogy választ adjanak a bennünk felmerülő kérdésre, a világ meg nem érthető vagy értett dolgaira.

Beszereztem pár olyan mesét, amiben ez (iskolakezdés) a téma, és nagyon szuper néha elővenni a kedvencek mellett, és hallani, ott hogyan oldják meg a felmerülő kihívásokat.

ELŐKÉSZÍTÉS

Ami szintén segít, hogy közösen készítjük elő a terepet a suliba. Bevonom őt a folyamatba és döntési lehetőséget adok neki, így kicsit visszajön a kontrollérzet, amíg nem találja meg újra a biztonságot. Együtt választottuk ki az iskolatáskát, a ceruzát, a tolltartót. A füzeteket együtt fogjuk kidíszíteni és felcímkézni, a könyveket bekötni.