Becsengettek. Elkezdődött egy újabb tanév. Gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt izgalommal, várakozással teli, új élmény minden tanévkezdés. A szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekük jól érezze magát az iskolában, hiszen most napjaik nagy részét ott fogják tölteni. Mi pedagógusok pedig már a nyáron azon gondolkodunk és ténykedünk, hogy mivel tudnánk segíteni a kis diákok zökkenőmentes iskolai életét. A két tevékenységnek egyensúlyban kellene lennie egymással, hogy a gyermek nyugodt, motivált és érdeklődő legyen a tanulás iránt.

Tapasztalt tanítóként pár jó tanácsot szeretnék adni kisgyerekes szülőknek:

1. Aludja ki magát a gyermek!

A pihentető alvásra mindnyájunknak szüksége van, életkortól függetlenül.

Kiskorban azonban a megfelelő mennyiségű alvás elengedhetetlen, hiszen megalapozza a másnapi iskolai teljesítményét, hangulatát. Fontos, az elalvás előtti rendszeres meseolvasás vagy egy kellemes beszélgetés a napi eseményekről.

2. Érkezzen időben a suliba!

Becsengetés előtt 10-15 perccel hamarabb jó, ha az iskolában van a tanuló, hisz amint belép az intézmény kapuján rengeteg inger éri őt. Rá kell hangolódnia az aznapi eseményekre, elő kell készülnie mind testben és mind lélekben a tanórára, a környezetére.

3. Megfelelő, tápláló ételeket fogyasszon!

Üres hassal nem lehet gondolkodni! Ne engedjük el a gyereket otthonról étkezés nélkül! Egy pár falat vagy egy kis müzli tejjel jótékonyan hathat az agyi működéseire, s koncentráltabb tud lenni már az első órán is. A tízórais dobozba kis gyümölcsszeletek, kekszek, szendvics kerüljön. (Csokit kapjon majd a nagyitól! J)

4. Neveljük önállóságra a gyereket!

Ez a mondat lehetne a tanítók fohásza is. Azok a gyerekek, akik már kicsi koruktól kapnak otthon kisebb feladatokat (pl. anyának segíteni a főzésben, zöldséget hozni a spájzból, kiteregetni a zoknikat, elpakolni a játékaikat) az iskolába lépéskor magabiztosabbak, önállóbbak lesznek. Meg kell tanulni „elengedni” a gyerek kezét és bízni abban, hogy egyedül is be tud menni az osztályba, hogy maga is ki tud pakolni az iskolatáskából, majd utána meg is fogja találni az ő személyes holmiját. Természetesen a szülők sokat tudnak ebben segíteni.

A legtöbb gyermek úgy jön az óvodából az iskolába, hogy a keresztnevét le tudja írni. Ezt kihasználva a nevét alkoholos filctollal mindenhova felírhatjuk (ceruzákra, hegyezőre, radírra, tornazsákra, ruhák címkéjébe, cipő belsejébe, stb.), ha mégsem, akkor az óvodai jelét rajzoljuk a holmikra.

Az önállóságra nevelés azonban nemcsak a személyes dolgaikban, hanem a higiéniában is meg kell, hogy mutatkozzon. Pályafutásom alatt nem egyszer ért az az élmény, s hallottam már többször - amikor a tanítványomat kiengedtem a mosdóba -, hogy „Kész vagyok!”...

5. Ne akarjuk az összes külön órára beíratni!

Az első évben a diák számára nagy a kontraszt az óvoda és az iskola között, ezért törekedni kell a fokozatosságra. Az eddigi élete - amit zömében játékkal töltött -, most hirtelen megváltozik, s délelőttönként 45 perces órakeretbe szorítva kell egyhelyben ülnie és figyelnie a tanító szavaira. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a délutánjait sok-sok játékkal, pihenéssel töltse. Természetesen fontos szerepet játszik ebben a sport.

Pedagógusként viszont döbbenten figyelem, hogy a gyerekek hányféle foglalkozásra járnak délutánonként. Ezeknek a szakköröknek a lényege az kellene, hogy legyen, hogy a gyereket fitten tartsa, kreativitását kibontakoztathassa, az egészséges életmódra nevelje, s nem leterhelje őt!

Nyilván ilyenkor kapja a közhelynek számító intelmet, „A tanulás az első!”. Találjuk meg tehát a legtesthezállóbb tevékenységet számára, s ne töltsük meg minden napját valami olyannal, ami a mi életünkből kimaradt!

Rendkívül fontosnak tartom a közös játékokat az osztálytársakkal. Ez történhet akár játszótéren, akár az otthonukban vagy egy barátnál. A lényeg a játékon (akár társasjáték, foci, fogócska, bújócska stb.) és a közös kapcsolódáson van. A baráti viszonyok kialakulásával az iskolai élete is harmonikusabb lesz, s a biztonságérzete is egyre erősödni fog.

Türelem és odafigyelés a két kulcsszó az iskoláskorú gyerekekhez.

Türelmesnek kell lenni, hisz most élete első igazi lépcsőfokát teszi meg, s indul el az önállóság útján. Odafigyelésre egész életén át szüksége lesz, de most támogató, biztató szavak kellenek, hogy tudja, szüleire mindig számíthat. Ne állítsunk nagy elvárásokat a gyerekkel szemben, hagyjuk, hogy szárnyra kapjon, megmutassa, mire képes.

Végezetül engedjenek meg nekem egy Vekerdy üzenetet útravalóul:

„Nem a gyereknek kell jónak lennie az iskola kedvéért - de sokan hiszik ezt! -,hanem: az iskolának kell mindent megtennie a gyerekért.”