„Anyuka, azok a gyerekek, akiknek otthon van az édesanyjuk a kistesóval, délben hazamennek, nem alszanak itt." Ezt két évvel ezelőtt közölte velem a legnagyobb lányom leendő óvónője, miután rákérdeztem, hogy mikortól fog majd az oviban aludni. Azt most hagyjuk, hogy az anyuka megszólítás mennyire bosszant alapjáraton is, de ezúttal a mondanivalón akadtam ki igazán. Mivel éppen a COVID nemtudomhanyadik hullámában voltunk, személyesen nem tudtunk beszélni, így csak pislogtam a telefonom kijelzőjére, és az villogott a fejemben, hogy „Ezt mégis hogyan gondolták? Ilyen tényleg létezik?"

Előtte nyáron költöztünk le Budapestről vidékre, a pandémia miatt pedig nem tudtunk részt venni óvodai nyílt napon, előzetesen beszélgetni az intézményvezetővel, óvónőkkel. Azt viszont tudtam, hogy nem fogom és nem is akarom megoldani, hogy 12:45-kor hazahozzam (ekkor ért véget a mi ovinkban az ebéd) a nagyobbikat. Egyrészt a majdnem 1 éves tesója fél 12-től általában 2-ig aludt, a felébresztést és az altatási idő kitolását sem láttam opciónak, másrészt az ő alvásideje az én munkaidőm volt, mivel a szülési szabadságom alatt is dolgoztam szabadúszó újságíróként. Harmadrészt a lányom bölcsődébe is járt, ahol imádott ott aludni, majd ébredés, uzsonna után még a kis barátaival játszani. Amikor vacsoránál meghallotta, hogy az apjának mesélem, mi a helyzet az óvodával és a délig járással, szegénykém teljesen elkámpicsorodott, hogy ő miért nem alhat ott.

Mindezeket leírtam az óvónéninek, és abban maradtunk, hogy megbeszéljük. Na, több sem kellett nekem, altatás után leültem a gépem elé, és elkezdtem utánajárni, hogy van-e egyáltalán joga ilyet kérni az óvodának. Hamar kiderült, hogy jól gyanítottam, nincs, de erről picit később. Az is hamar nyilvánvalóvá vált a rengeteg hasonló témájú Facebook-posztból, különböző fórumokon feltett segítségkérő kérdésből, hogy a legtöbb állami intézményben — függetlenül attól, hogy fővárosi vagy vidéki — mégis ez a szokás, és hosszú évek óta jogszerűtlenül anyák ezreire pakolnak ezzel plusz terhet.

Nem kell, csupán „kérik“

Anna kisfia például egy budapesti óvodába járt, és mivel éppen GYED-en volt a kilenc hónapos húgával, közölték vele, hogy el kell hoznia a nagyobbat délben. „Persze nem fogalmaztak ilyen keményen, csak megkértek, hogy mivel én otthon vagyok, vigyem haza a kisfiamat, mert ez a szokás, és különben is a gyereknek is ez lesz a jobb. Egyértelműen azt érzékeltették, hogy nincs más opció" — emlékszik vissza. Az, hogy miért lesz jobb a gyereknek, és egyáltalán melyik gyereknek, az már persze erősen kérdéses. „Mivel délben a kicsi már aludt, őt mindig fel kellett keltenem, vagy ha kitoltam az altatást, totál benyűgösödött, felborult a szépen kialakult, nyugodt napirendünk. A nagyobb pedig vagy elaludt az autóban, mire hazaértünk, és utána otthon pihenés helyett pörgött, vagy ha gyalog mentünk, vonszolhattam magam után a fáradt és emiatt hisztis háromévest.

Anna esete sajnos mondhatni mindennapos, a legtöbb óvodában ez a gyakorlat. Függetlenül attól, hogy a gyerekek így — sem a nagyobb, sem a kisebb — nem tudnak rendesen pihenni, pedig az már sokszorosan alátámasztott, hogy óriási szerepet játszik a fejlődésben az alvás. Függetlenül attól, hogy így a kisebb gyerekre még kevesebb időt, figyelmet tud szánni a szülő, pedig neki is járna az, ami az elsőnek megadatott. Függetlenül attól, hogy az édesanyák nagy része a picik alvásidejében igyekszik elvégezni a háztartás körüli munkát nagy részét, ne adj Isten, ők is ledőlnének picit, tornáznának, olvasnának, egyszerűen töltődnének. A mai gazdasági helyzetben pedig az is egyre gyakoribb, hogy különböző otthon végezhető munkával, akár kézműves termékek készítésével igyekeznének kiegészíteni a családi kasszát.

Nehéz helyzetben vannak az óvodák, de nem a szülők feladata megoldani ezt

De miért kéri egyáltalán azt az óvoda, hogy ahol otthon van a szülő, vigye haza délben a gyerekét? A legtöbb esetben a helyhiányra hivatkoznak: ha az összes lurkó ott aludna, nem tudnák elhelyezni az ágyakat a csoportszobában. Szintén probléma még a munkaerőhiány: sajnos egyre kevesebb az óvónő és dadus, sok óvoda küszködik azzal, hogy megoldja a megfelelő felügyeletet délután. Szoktak még arra is hivatkozni, hogy ha egy-egy óvónő szabadságra megy vagy lebetegszik, össze kell vonniuk csoportokat, amit nem tudnak megoldani, ha mindegyik ovis délután is bent van.

Rendszerszintű problémáról van tehát szó, egyértelműen leterhelt az óvodai ellátás Magyarországon.

Mióta 2014-ben 3 éves kortól kötelezővé tették az óvodába járást, nem bővítették kellő mértékben az intézmények kapacitását. A rossz bérezés miatt pedig egyre kevésbé vonzó az óvónői pálya, így sok helyen nehézkesen tudják biztosítani a gyerekek létszámának megfelelő felügyeletet. Ugyanakkor nem helyes, hogy a kistesós gyerekek hazaküldésével gyakorlatilag a szülőkre hárítják a probléma megoldását.

A hagyomány azonban nagy úr. Nem egy óvónő megdönthetetlen érvként tekint arra, hogy „Hát, az én időmben is így volt szokás, mi is megoldottuk", és ezzel igyekeznek leszerelni a mai anyukákat.

Mit mond a törvény a hazajárós ovisokról?

És nemcsak, hogy nem helyes, hanem jogellenes. A jelenleg hatályos szabályozások szerint ugyanis az óvoda nem kötelezhet és nem is kérhet egyetlen szülőt sem arra, hogy csak fél napra járassa a gyerekét óvodába. Ha valaki felvételt nyert az óvodába, egész napra biztosított a helye, az állam is egész napra finanszírozza az óvodai nevelését a fenntartó részére (az étkezést leszámítva ugye, ami külön fizetős). Régebben ugyan a törvény lehetőséget biztosított az intézményeknek arra, hogy megszabják, ki aludhat ott és ki legyen déligjárós, hazajárós, azonban ezt 2009-ben eltörölték.

Sokakat pedig megtéveszt, hogy a jelenleg is érvényben lévő 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről a nemzeti köznevelésről 8. § (2) szakaszában így fogalmaznak: „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt." A napi minimum 4 óra azonban nem azt jelenti, hogy az óvoda megkérheti a szülőt, hogy csak ennyi időre vigye oviba a gyerekét, hanem a szülőnek ennyi időre kötelessége biztosítania az óvodai nevelést, ezen felül ő dönthet szabadon, hogy délután is jár-e a gyermeke az óvodába vagy sem.

Félnek szembemenni a rendszerrel

Ahogy sorstárs anyukákkal beszélgettem, hasonló sztorikat olvastam, kirajzolódott, hogy nagyjából három táborra oszlanak az érintettek. Az első csoportba azok tartoznak, akik nincsenek tisztában a jogaikkal, általában azért, mert félretájékoztatták őket (szándékosan vagy önhibán kívül), és nem jártak utána hivatalos forrásból. Ennek ellenkezője, aki — mint én is — ráveti magát az internetre, és kinyomozza az érvényes jogszabályokat. Nekem szerencsére végül elég volt megbeszélnem az óvodával, hogy nem „csupán" a kistesóval voltam otthon, hanem dolgoztam is, így gond nélkül járhatott délutánig a nagyobb az oviba, de ha ez nem lett volna elég, ott lobogtattam volna a kinyomtatott jogszabályt.

A harmadik tábor, akik ugyan tudják, hogy jogellenes az ovi kérése, mégis belemennek, nem mernek harcolni, mert attól tartanak, hogy az ovis gyerek kerül majd rossz helyzetbe ettől. Hivatalosan ugyanis panaszt lehet tenni az óvoda fenntartójánál (ami általában az önkormányzat), és általában ez már elég szokott lenni, hogy hirtelen legyen hely még egy ottalvós gyereknek. Ha esetleg ez sem válna be, akkor az oktatási jogok biztosától lehet állásfoglalást kérni. De tény, hogy a másik oldalon ott lebeg a későbbi negatív diszkrimináció veszélye, amit nyílván senki nem szeretne az ovit kezdő kicsinek.

A teljes képhez pedig hozzátartozik, hogy elég sok mumshaming kommentet olvasni a közösségi oldalakon, ha valaki ezzel kapcsolatban kér útmutatást: „A normális szülők elfogadják, hogy nincs elég hely ott aludni." vagy „Minek szült két gyereket, ha nem tudja megoldani, hogy mindkettő otthon legyen?" és társaik. Én persze sokak szemében duplán rossz anya vagyok, hiszen mindegyik gyerekem járt, illetve járni fog bölcsődébe. Egyébként éppen az idei nyári bölcsis szülőin hangzott el két mondat, ami nagyon megmaradt bennem, és tökéletesen illik erre a helyzetre is. A bölcsőde igazgatója mondta, hogy míg régebben az volt az általános vélekedés, hogy a gyermeknek 3 vagy akár 5 éves koráig az édesanyja mellett van a legjobb helye, most már azt tapasztalják, hogy a bölcsőde és az óvoda kifejezetten a kicsik előnyére válik. Megfigyelések szerint a korai szocializáció, intézményes nevelés (természetesen nem a családi nevelés helyett, hanem annak kiegészítéseként) önállósodásra, érdekérvényesítésre tanítja őket, amire a mai világban egyre nagyobb szükségük van. Azzal pedig, hogy ha úgy látjuk helyesnek, és kiállunk az egész napos óvodára való jogunkért, példát mutathatunk nekik ezen a téren.