Emlékszem, gyerekkoromban nagyrészt csak hétvégén reggelente nézhettünk mesét a tévében, amikor pedig bejöttek az első számítógépek, apukámtól kellett engedélyt kérnünk, hogy felváltva játszhassunk öcsémmel egy kicsit a PC-jén. Saját mobiltelefont 13 évesen kaptam, de persze csak arra használtam, amire manapság legkevésbé: telefonáltam és SMS-t küldtem. De szálljunk le a nosztalgiavonatról, és ugorjunk 2020-ba, amikor már a 3 év alatti gyerekek fele, a 4-6 éves korosztálynak pedig a 90 százaléka használt okoseszközöket, főként telefont, tabletet és notebookot — ahogy az kiderült a Huawei Technologies Hungary felméréséből. Ennél frissebb, témába vágó statisztikát nem találtam, de az arány egész biztosan nőtt az elmúlt 3 év alatt, amihez a pandémia is hozzájárult. És itt gyorsan leszögezném: nem akarok álszent lenni, nálunk is sokszor a mesenézés jelentette az egyetlen mentőövet a home office káoszából, pedig az akkor kétéves kislányunkat korábban igyekeztünk távol tartani a képernyőtől.

Persze itt felmerül a kérdés, ami miatt annyiszor egymásnak feszülnek anyukák a különböző Facebook-csoportokban és a játszótéren is: miért kéne egyáltalán távol tartani a gyerekeket a kütyüktől, ha ez a generáció már ebben nő fel? Számukra már az a természetes, hogy videótelefonálnak a nagyival, anya a laptopján a kertben is tud dolgozni, a tableten nézik a mesét az autóban vagy az orvosi rendelő várójában. Én is igyekeztem azzal elcsendesíteni az aggályaimat, bűntudatomat, hogy „csak a Bogyó és Babócát nézi, az kicsiknek való“, vagy hogy „így legalább magába szívja az angoltudást“, sőt örültem, mikor találtam edukációs mobilapplikációkat, amelyek úgy hirdették magukat, hogy segítségükkel játszva tanulhatnak, fejlődhetnek a picik. Ám ahogy beszélgettem Stréhliné Peternák Magdolnával, világossá vált, hogy nem szabad álltatnunk magunkat: a képernyő előtt töltött idő semmilyen formában nem szolgálja a kisgyerekek fejlődését. Sőt egyre több területen és egyre súlyosabban ütközik ki a negatív hatása. A neurológusok, a konduktorok, a pszichológusok és a mozgásfejlesztési szakemberek után most már a logopédusok is kongatják a vészharangot, mert míg néhány éve az óvodákban csoportonként 1-2 gyereknél jelentkezett beszédprobléma, ma már jóval többeknek kell (vagy kéne) fejlesztő foglalkozásra járniuk.

Egyre több olyan 3 éves gyerek van, aki még egyáltalán nem beszél

2016 óta ugyanis már nemcsak a nagycsoportba lépő 5 éveseknél, hanem a 3. életévüket betöltött gyerekeknél is kötelező elvégezni a logopédiai szűrést. Ez általában egy szülői tesztből áll, hiszen az ilyen kicsik még jellemzően nem közreműködők a vizsgálatok során, ideális esetben pedig az óvónők véleményét is kikérik. „A logopédia kapcsán általában a helyes artikulációra gondolnak az emberek, de ennél jóval nagyobb a mi szakterületünk. A 3 éves gyerekeknél pedig nem is a helyes kiejtést vizsgáljuk, hiszen náluk sok hanghiba, mint például, hogy nem pörgetik eléggé az r-t, még életkori sajátosság. Kiscsoportban elsősorban azt mérjük fel, hogy megfelelően fejlődik-e a szókincs, használnak-e mondatokat, mondatkezdeményeket – magyarázza a szakértő. – A tankönyvi elvárás az, hogy 2 éves korban legalább 50 szóval kommunikáljanak, ehhez képest egyre több olyan gyerekkel találkozunk, akik 3, sőt akár 3 és fél évesen még egyáltalán nem beszélnek, vagy maximum 2-3 szót használnak. Ezt korábban megkésett vagy akadályozott beszédfejlődésnek, majd fejlődési diszfáziának neveztük, most a hivatalos terminológiában a nyelvi késés szakkifejezést használjuk rá."

De nemcsak az elnevezés, hanem az ezzel problémával küzdő gyerekek száma is változott, tudom meg Magdolnától, aki a Komárom-Esztergom Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat logopédiai munkaközösségének vezetője. „Amikor 10 éve továbbképzéseken a nyelvi késés problémaköréről tanultunk, 7%-os aránnyal fordult elő. Idén szeptemberben viszont a mi körzetünkben már a kiscsoportosok 21%-ánál találtunk valamilyen elakadást a kötelező felmérés során. Sőt, kelet-magyarországi kollégák 30%-ról számoltak be. Ráadásul a mennyiség mellett, minőségben és komplexitásban is romló tendencia mutatkozik. Még aggasztóbb, hogy nemcsak az expresszív, tehát beszédprodukció területén (például szókincs, nyelvtani hibák, torzítások, szótagok felcserélése), hanem a receptív beszédnél, vagyis a beszédértésnél is egyre több gond tapasztalható. „Nem egyszer előfordul, hogy ha felteszem azt a találós kérdést egy nagycsoportosnak, hogy »a gólyától félek, vízparton élek, brekegek, ismertek-e gyerekek«, nem tud válaszolni. De ha azt kérdezem, melyik állat brekeg, már mondja helyesen, hogy a béka. Szóval nem a lexikális tudással van a baj, hanem azzal, hogy nem alakult ki a lényegkiemelő képessége. Emellett az is beszédértési problémát jelez, hogy nem adekvát válaszokat adnak a kérdésre, például ha beszélgetünk az őszről, és megkérem, mondják el, milyen színűek a lehullott falevelek, rávágják, hogy kék. Nem azért, mert nem figyelnek, hanem mert csak annyit értenek meg az instrukcióból, hogy milyen színű, és mivel a kék az egyik első szín, amit piciként megtanulnak, ez ugrik be nekik.“

A beszédértés zavara pedig sokszor a beszédészlelésben gyökerezik, amivel szintén egyre több kisgyereknek gyűlik meg a baja. „Az 5 évesek kötelező logopédiai szűrése során vissza kell mondaniuk olyan nehéz szavakat, mint például a tevekaraván. A teberakavántól kezdve a terekabaránig hallunk mindent tőlük, vagyis összecserélik a hangokat, szótagokat, ami beszédészlelési problémát jelez. Vagy másik kedvenc mondatom a »süni oson a keskeny ösvényen«. Néhány éve ezt még gond nélkül vissza tudták mondani a nagycsoportosok, most 10-ből 2-nek sikerül" – sorolja a logopédus a problémákat, amelyek persze nemcsak a felmérésekben, hanem a hétköznapokban is kiütköznek. Rengeteg óvónőtől hallják vissza például, hogy sokkal nehezebb megtanítaniuk egy anyák napi, karácsonyi műsort a mai gyerekeknek, pedig a versek ugyanazok maradtak. „Szakemberként és anyaként is ijesztő a mostani állapot, de még ijesztőbb belegondolni, hova vezethet mindez, ha nem változtatunk. A beszéd ugyanis szorosan összefügg a gondolkodással, mondhatjuk úgyis, hogy a két kognitív funkció összefonódik, mint a DNS spirál. Egyik nincs a másik nélkül, tehát a beszédfejlődési problémák a gondolkodási funkciókra is negatív hatással vannak. Ezért igyekszünk edukálni a szülőket, mert már nem egy képzeletbeli lejtőn haladunk lefelé, hanem inkább egy szakadékba zuhanunk."

A digitális bébiszittertől a virtuális autizmusig

És hogy jutottunk el a szakadék szélére? A szakemberek tapasztalata azt mutatja, hogy a képernyőidő és kütyüzés sodort minket oda, és ezt most már egyre több kutatás is alátámasztja. Minél fiatalabban és minél több időt tölt a gyerek tévé, tablet, telefon és számítógép előtt, annál nagyobb eséllyel alakulnak ki nála különböző beszédproblémák, mint amilyen a nyelvi késés. A beszédfejlődés ugyanis attól indul be, hogy a kisbaba a felnőttek, elsősorban édesanyja mimikáját utánozva elkezdi formálni a szavakat. Ehhez nyilván az kell, hogy minél többször beszéljenek hozzá, és nem a képernyőről a rajzfilmfigurák, hanem a környezetében lévők. A mesehősök ugyanis hiába mondanak szavakat, a szájuk nem az artikulációnak megfelelően mozog, így a baba nem tudja elsajátítani a beszéd képességét. Márpedig általában minél több mesét néz a kisgyerek, annál kevesebbet beszélnek hozzá élőben.

Ebből persze gondolhatnánk, hogy ha élőszereplős videót, mesejátékot, előadást néznek a gyerekek, ott nem jelenik meg ez a negatív hatás. De mint szakértőnktől megtudom, sajnos nem igaz! „A képernyős tartalmakat mind eluralja a vizualitás, és mivel a gyerekek idegrendszere még fejletlen, nem képesek megosztani a figyelmüket, szelektálni az ingerek között, ezért a hang csupán elmosódó információtartalom nélküli halandzsává áll össze. Nem véletlen, hogy folyton azt szajkózzuk, még háttérzajként se kapcsoljuk be a tévét kisgyerekek, babák mellett, mivel az ő idegrendszerüket az túlterheli. Ráadásul, ha közben cumiznak, szinte transzban, elbambulva nézik a képernyőt, még kevésbé tudnak figyelni a beszédre vagy bármi más tevékenységre."

A témával kapcsolatban gyakran felmerül az „én is tévéztem gyerekkoromban, mégis normális felnőtt lett belőlem" ellenérv. Azonban ha összehasonlítjuk a vizuális tartalomfogyasztási szokásokat, óriási a különbség a mai és a 10-20 évvel ezelőtti állapot között. Egyrészt ma már korlátlanul, bárhol, bármikor elérhetőek a mesék, a tévénézés pedig közös, családi tevékenységből digitális bébiszitter lett. Nemcsak esti (vagy saját példámból kiindulva hétvégi ébredős mese) mese van, hanem az oviból hazaúton, a Balatonra utazás közben, a pelenkázáshoz, a bilin ülve, a boltban sorban álláskor, az étteremben is a gyerekek kezébe nyomják a telefont vagy tabletet, hogy nézzenek valamit, és maradjanak csendben. Ezenkívül maga a tartalom is nagyot változott. „A mesenézés mellett ma már szinte mindennapos, hogy az ovisok is a YouTube-ot és TikTokot pörgetik, ami ijesztő tendencia. De ha csak a meséket vesszük, és megnézünk egy régebbi rajzfilmet, szinte unalmasnak fogjuk találni, mert sokkal kevesebb a vizuális effekt, a hanghatás, lassabban beszélnek benne. A mai mesékben, online tartalmakban sokkal több inger és információ zúdul rá a gyerekekre, amit az idegrendszerük nem tud feldolgozni" – világít rá Stréhliné Peternák Magdolna.

A túl korai és túl nagy mennyiségű képernyőidő miatt pedig nemcsak a beszédfejlődésben maradnak el a gyerekek, hanem a szociális interakciók terén is. „A mesékre általában a mimika szegénysége jellemző, tehát már emiatt sérül a metakommunikáció. De még nagyobb hátránya a sok tévézésnek, hogy közben nincs megfelelő interakció. Ha valami történik a képernyőn, amitől a gyerek megijed, meglepődik, nevet, nem kap reakciót az ő saját reakciójára, a videó nem áll meg, pörögnek tovább az események. Emiatt kezdett elterjedni a köztudatban a virtuális autizmus kifejezés, de ezt még sokan félreértelmezik. Ez ugyanis nem egy diagnosztikai kategória, nem az autizmus spektrumzavar egy fajtája. Azt jelenti, hogy a mai gyerekek a túlzott képernyőidő miatt olyannyira kiesnek a szociális interakcióból, hogy a beszédproblémák mellett az autizmus más tüneteit is produkálják. Például nem veszik fel a szemkontaktust, nehéz verbális eszközökkel elnyerni és fenntartani a figyelmüket, nem tudnak együtt játszani, csak a kütyü és képernyő érdekli őket."

Dobjuk ki akkor az összes okoseszközt?

Mindezek ellenére a szakértők sem szeretnék démonizálni a tévét, a tabletet, a mobiltelefont és társaikat, hiszen ezek ma már a mindennapi élet részeivé váltak. Ugyanakkor az a szülők felelőssége, hogy korlátokat szabjanak és nem utolsó sorban példát mutassanak a gyerekek számára. Már az sem könnyű eldönteni, hogy mikortól szabad mesét néznie a kicsiknek, és a szakemberek álláspontja is sokat változott ezen a téren az elmúlt években. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) például 2020-ban frissítette a hivatalos ajánlását, miszerint 2 éves korig egyáltalán nem javasolt a képernyőidő, 2-5 éves kor között pedig maximum napi 1 óra, de csakis szülői felügyelet mellett. „Ne hagyjuk magára a tévével, tablettel és társaikkal, legyen az körös program, hogy ha úgy látjuk, valami kizökkentette, meg tudjuk állítani, visszatekerni. Így interakciót vihetünk a képernyőidőbe" – tanácsolja a logopédus, és hozzátéve, hogy csak olyan, az életkori szintjének megfelelő tartalmat, mesét válasszunk, amit gyermekünk be tud fogadni. A képernyőidő után pedig ne maradjon el az élményfeldolgozás lejátszás, lerajzolás, kimozgás formájában. De a legfontosabb, hogy a mesenézés mellett a valós kognitív ingert biztosító társas tevékenységek maradjanak túlsúlyban, többek között olvassunk mesét mindennap, beszélgessünk, gyurmázzunk, sarazzunk, mozogjunk, töltsük meg a gyerekkort 3D élményekkel!

Végül meg kell említeni, hogy természetesen akkor is előfordulhatnak beszédfejlődési problémák, ha nem néz (túl sok) mesét a gyermekünk. „Lányoknál 2 éves korig várjuk a beszéd megindulását, fiúknál 2,5 éves korig. Persze mindig vannak kivételek, és mindig akad egy ismerős, szomszéd néni, aki kedvesen megnyugtat, hogy az ő gyereke, unokája is később kezdett beszélni, mégsem volt semmi baja. De nem érdemes rájuk hallgatni, inkább menjünk el szakemberhez állapotfelmérésre, mert akár egy évet is veszíthetünk, mire az első kötelező szűrésre sor kerül az óvodakezdéskor. Márpedig a gyerekek életük első 4 évében a legszenzitívebbek, tehát ilyenkor képesek a legnagyobb mértékű fejlődésre" – hívja fel a figyelmet szakértőnk. Saját tapasztalatból pedig azt is tudom, hogy egy év leforgása alatt sok ezernyi szó hagyhatja el a kicsik száját. Vagy ha olyanok, mint az én lányom, akkor ezt a mennyiséget egy nap alatt is képesek teljesíteni. Vétek lenne, ha a képernyőidő megfosztaná őket (és minket, szülőket) ettől.

Mesekönyvekből sosem elég! Ha beszereznél néhány újat, de nincs ötleted, inspirálódj a sztárok kedvenceiből: