Borítókép: Beszóltak a metrón, mert nem szóltam rá a nevetgélő kétévesemre - én se hagytam szó nélkül Forrás: Pixabay

Beszóltak a metrón, mert nem szóltam rá a nevetgélő kétévesemre - én se hagytam szó nélkül

Te mit mondanál, ha valaki beszólna neked a metrón?

Igazán pozitív és kedves embernek gondolom magam. Sokat mosolygok és igyekszem figyelmes lenni nemcsak azokkal akik hozzám közel állnak, hanem általában mindenkivel. Naiv vagyok, de azért tudom hogy nem ez a jellemző.

Azért nem panaszkodom, mert szerencsére el szokott kerülni a gonoszság általában – de a minap a metrón olyan bántó megjegyzéseket kellett végighallgatnom, amiket senkinek se kívánok.

Egyik délelőtt elindultunk a kisebbik fiammal elintézni ezt-azt és jutalmul – mert annyira ügyesen viselte a sok jövés-menést - beadtam a derekam és felültünk négy - azaz nyolc, hiszen visszafelé is mentünk - megálló erejéig a metróra. Hiszen nincs is annál nagyobb jutalom - szerinte.

Már épp vissza fele tartottunk. Tény, hogy ekkor már a kétéves kisfiam kezdett fáradni. Ilyenkor előveszem az összes ismert mondókát, amit tudom hogy szeret és végigjátsszuk. Ez annyira jól sikerült, hogy már az első után fennhangon nevetett, pontosabban kacagott – ami a siker(em) egyértelmű jele.

A szemben ülő két hölgy ekkor elkezdett fennhangon (értsd: Én velük szemben ülve kristálytisztán hallottam minden szót) rólam és a kisfiamról beszélni a tömött metrón. Miszerint milyen neveletlen a kisfiú – „hát még az anyja, aki hagyja, hogy végig kiabálja a metrót”. Ott, egy metrómegálló alatt lettem hirtelen inkompetens, harsány, ingerlő Anyuka – aki nem neveli „rendesen” a gyerekét, nem mond neki nemet és még rá se szól.

Magamban sorra szórtam a szitkokat persze, de utána csak kedvesen rájuk néztem és megkérdeztem, hogy szeretnének-e nekem mondani valamit.
Az egyik hölgy ekkor csak annyit mondott, hogy „mindenkinek lehet véleménye”.
Magamban egyből gondoltam, hogy lehetni lehet – de senki nem kíváncsi rá.

De mondani csak annyit mondtam az utolsó pillanatban leszállás előtt, hogy:
"Még az a nagy szerencse, hogy egészen biztosan csodálatos Édesanyák és hibátlan, minden lelkisérüléstől mentes, tudatos és jól nevelt gyerekeket adtak a világnak."

Erre már nem mondtak semmit, én meg, meg se várva csak leszálltam és mentem dolgomra.

Hiszem, hogy mindenki tud kedves lenni – hiszen az ember úgy van belül (igen, ott legbelül) huzalozva, hogy éhezzük az emberi kapcsolatokat. Bízom benne, hogy előbb vagy utóbb mindenki rájön, hogy kedvességgel sokkal messzebbre lehet jutni, mint egymás bántásával.

Hallgassátok meg a Mesélj, Anyukám legújabb részét! Igazán tanulságos!