– Tizenegy éve, a 33 éves fiam egy reggel nem ébredt fel többé. A mentősöknek ugyan sikerült újraéleszteniük, de a kecskeméti kórházban az első perctől nem biztattak semmivel. Hirtelen szívleállás, mondták, „érthető” oka nincs… A fiam makkegészséges volt, focizott, soha semmi jele nem volt annak, hogy gond lenne a szívével, sőt, a családunkban sem volt szívbeteg – mesél Csikósné Kiss Irma a tragédiáról. – Még nyolc napig életben tartották, akkor mondták ki az agyhalál tényét. A főorvos behívott minket és feltette a kérdést: támogatjuk-e, hogy a fiunk szervdonorrá váljon a halála után?

Döbbenten álltunk a férjemmel, szinte fel sem fogtuk, miről kell döntenünk. „Asszonyom, hallja, amit mondok?”, kérdezte aggódva a főorvos, aki egyébként maga is kétgyermekes apa volt, átérezte, mennyire fájdalmas a döntés. Igent mondtunk, mert tudtuk, hogy már nincs visszaút.

Irma ma már könnyek nélkül beszél a döntésről, amely nemcsak családja életét változtatta meg.

– Bármennyire is fájt, a hatalmas gyászban mégis pozitív érzés volt, hogy a fiunk még halálában, odaátról is segít. Csiki – ez volt a beceneve – életében is önzetlen, jó szándékú volt, akinek tudott, segítségére volt– mondja. Mint utólag megtudta, a fia szervei három embert mentettek meg: a két veséje, a hasnyálmirigye és a mája is új esélyt adott valakinek a teljes életre.

„Mintha lehullottak volna rólam a bilincsek”

A gyászoló édesanya hősként tekintett elvesztett fiára, s egyre jobban megérett benne a gondolat, hogy róla és a hozzá hasonló szervdonorokról másoknak is tudniuk kell. Közben sorban érkeztek a jelek, hogy neki ezzel dolga van.

– A férjemhez például bejött egy régi ügyfele, aki látta, hogy gyászolunk. Elmondtuk neki, hogy ebben a helyzetben az nyújt némi vigaszt, hogy a fiunk szervdonor lett. Mire a férfi elsápadt és azt mondta: „Nem hiszik el, de én meg májtranszplantált vagyok! Jól vagyok, csak az hiányzik az életemből, hogy valahogy meg tudjam köszönni a névtelen jótevőmnek és a családjának, amit értem tettek – meséli Irma.

A végső lökést azonban az adta meg, amikor a fia egyik barátja elvitte a Fiumei úti temetőbe, az ismeretlen donorok kopjafájánál rendezett megemlékezésre.

Nem tudtam, hova megyünk, csak ott, a temetőben szembesültem vele. Zokogni kezdtem, amikor odajöttek hozzám transzplantáltak és elmondták, mennyire örülnek, hogy – most először – a másik oldalról, a donor családokból is eljött valaki. Együtt sírtunk, s akkor hirtelen úgy éreztem, hogy a három éve szorító vasbilincsek lehullanak rólam. Bár nem tudom, ki kapta meg a fiam szerveit, de akkor vált valóságossá számomra, hogy a fiam tényleg él valakiben!

A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet

A felszabadító, sorsfordító élmény után nem volt megállás. Elhatározta, hogy otthon, Kiskunfélegyházán emlékművet állíttat a szervdonoroknak. A városvezetés rögtön mellé állt, s 2018 szeptemberében, az újonnan épült ravatalozó oldalában átadták a méltó emlékhelyet, ahova minden évben számos gyászoló család látogat ki. A sorsközösség segít, ahogy Csikósné Kiss Irmának is segített kimászni a legmélyebb gyászból.

– A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet, fogalmazta meg egy gyászoló édesanya. Igaza van. De nem mindegy, hogyan éljük meg az életet! A fájdalom örök, de ha pozitív érzés is kapcsolódik hozzá, ha tudjuk, hogy valaki az életét köszönheti az elhunyt szerettünknek, az sokat segít – vallja Irma. Tudja, hogy nem mindenki éli ezt meg így: vannak, akik óriási fájdalmukban nem hiszik el, hogy ez a tudat valóban gyógyító, és nehezen indul el a feldolgozás útján, s olyan is, akivel – bár igent mondott a szervdonációra – beszélni sem lehet erről a témáról.

Ma már tudja, szinte nincs olyan szervátültetett, aki az életmentő műtét évfordulóján ne emlékezne meg egy szál gyertyával arról az emberről, akinek az életét köszönheti. Ahogy azt is, milyen kérdések kavarognak az érintettekben. – Ahogy a transzplantáltak kíváncsiak arra, kitől kapták az életmentő szervet, mi is elgondolkodunk néha, ki él tovább a fiunk szerveivel. Az anonimitás megtartása érdekében csak annyit árulnak el, hogy hány emberen és milyen szerveivel segített az elhunyt, de ennyi elég is. Így is érzem a hálát és töltődöm belőle.

A történet folytatásáért KATTINTS IDE!

Hírességek, akikről nem is tudtuk, mennyi tragédián mentek keresztül: