Borítókép: 3 agyvérzés és egy infarktus után újra színpadon Demi Lovato Forrás: GettyImages/Axelle/Bauer-Griffin

3 agyvérzés és egy infarktus után újra színpadon Demi Lovato

Drogfogyasztás, túladagolás, elvonókúra - 2018 igazán kemény év volt Demi Lovato számára, akit drogtúladagolás miatt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba és úgy tűnt, nem tudják megmenteni az életét. Miután kiengedték, az énekesnő eldöntötte, a világ elé tárja a kendőzetlen igazságot.

Drogtúladagolás miatt szállították kórházba Demi Lovato-t 2018-ban, és sokáig kétséges volt, meg tudják-e menteni az életét és nem szenved-e maradandó agykárosodást. Életben maradt és az énekesnő megfogadta, egy időre visszavonul a nyilvánosságtól, hogy rendbe tegye az életét.

„Évekig meg akartam felelni a rólam kialakított, idealizált képnek és közben teljesen elfeledkeztem arról, hogy ki is vagyok valójában. Az összeomlásomnak törvényszerűen be kellett következnie.”- nyilatkozta a Vogue-nak a Disney egykori gyereksztárja, aki végül arra az elhatározásra jutott, hogy dokumentumfilmben meséli el, mi is történt vele, hogyan juthatott fiatal, tehetséges énekesnőként olyan mélyre, hogy majdnem halálra drogozta magát.

A március 23-án debütáló YouTube-dokumentumfilm, a „Dancing with the Devil” kegyetlen őszinteséggel tárja a nézők elé, pontosan mi is történt két és fél évvel ezelőtt és mi vezetett az énekesnő összeroppanásához.

Három agyvérzésem és egy szívinfarktusom volt, az orvosok maximum 5-10 percet adtak, de én nem adtam fel, éreztem, hogy nem érhet véget így az életem.
nyilatkozza a színésznő a film trailerében.

Ugyan a halál torkából megmenekült, az agyvérzések és az infarktus nyomaival azonban élete végéig együtt kell élnie Deminek:

„Agykárosodást szenvedtem és ennek negatív következményeit a mai napig érzem. A látásomat például majdnem elveszítettem, és az orvosok szerint soha többé nem is nyerem vissza teljesen, a vakfoltjaim örökre megmaradnak.”- mondja.

A színésznő a látáskárosodása miatt nem vezethet autót, mert a vakfoltok miatt ez túl veszélyes lenne és az olvasás is nehezen megy neki.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

„Egy könyvet elolvasni hatalmas erőfeszítésembe kerül és még mindig sikerélmény, ha mégis összejön, mert csak nagy kínkeservesen tudok a betűkre koncentrálni.”

Ám bármennyire is sokkoló volt mindaz, amin Deminek keresztül kellett mennie, a borzalmas tapasztalatok, amelyeket közben szerzett, érettebbé tették és megtanulta a leckét.

„Átléptem egy határt és erre a vakfoltjaim és a koncentrációs zavarom mindig emlékeztetni fognak. De szerencsés vagyok, hogy megúsztam. Úgy érzem, tartozom annyival a követőimnek, hogy őszintén elmondjam nekik, mi vezetett odáig, hogy drogtúladagolás miatt kórházba kerültem. Kötelességem megóvni őket attól, hogy ők is elkövessék ezt a hibát.”

Szerencsére az énekesnő újra visszatalált a zenéhez és ennek a rajongói nagyon örülnek. Ugyanakkor Demi vigyáz arra is, hogy ne essen bele ugyanabba a csapdába, mint pár évvel ezelőtt. A pszichológusa tanácsára, akihez a kórházból hazatérése után is rendszeresen jár, igyekszik elfogadni magát olyannak, amilyen és nem akar többé tökéletes képet mutatni a rajongóinak. Bár azzal még gondjai vannak, hogy elhiggye magáról, hogy a hibáival együtt is szerethető, de saját bevallása szerint már jó úton halad.

„Két évvel ezelőtt eljutottam életem legsötétebb pontjára, most azonban készen állok, hogy a történetem megosszam a világgal. Először mesélek őszintén a túladagolást megelőző eseményekről, a kórházi kezelésről, az elvonó kúráról és a harcról, amit a gyógyulásomért folytattam. Ezzel szeretnék minden fiatalt megóvni, hogy ne kövesse el azt a hibát, ami nekem majdnem az életembe került.”

Kíváncsi vagy, melyek a legfurcsább függőségek? Kattints a galériára!