Történelmi pillanat: Kristen Stewart és énekesnő csaja először jelentek meg a vörös szőnyegen

Történelmi pillanat: Kristen Stewart és énekesnő csaja először jelentek meg a vörös szőnyegen
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egy divatbemutató első sorában ültek együtt.

Kristen Stewartról nem lehet elmondani, hogy azon sztárok közé tartozna, akik imádnak nyíltan beszélni a magánéletükről. De azért azt sem lehet elmondani, hogy szégyellné a választottját, ezért nem csoda, hogy az elmúlt hetekben többször is lefotózták új barátnőjével, Annie Clarkkal, aki St. Vincent néven közismert art pop énekesnő.

Igen, véletlenül pont Emma Stone ül Kristen Stewart és St. Vincent mellett!
Igen, véletlenül pont Emma Stone ül Kristen Stewart és St. Vincent mellett!

Szerdán pedig, egy divatbemutatón egyenesen egymás mellett ültek az első sorban, lehetővé téve, hogy immár ne csak paparazzifotó készüljön róluk. Aki kicsit is otthon van a divatvilágban, sejtheti, mekkora előrelépés ez Kristen Stewart részéről!

A történet pikantériája, hogy pár hónapja még mindketten mással jártak: Stewart a volt asszisztensével, Alicia Cargile-lal, St. Vincent pedig Cara Delevingne szupermodellel.

Egyébként egyikük sem vallja egyértelműen leszbikusnak magát; St. Vincent nemrég azt nyilatkozta egy magazinnak, hogy nem érdeklik ezek a kategóriák, és hogy a szexuális fluiditásban hisz. „Bárkibe képes vagyok beleszeretni. Nem titkolok semmit, de azért jobban örülök, ha az emberek a zenémre koncentrálnak” – mondta.

Kép
forrás: Europress

St. Vincent amúgy rendkívül sikeres előadó; 2014-ben Grammy-díjat is kapott a legjobb alternatív albumért folyó versenyben. 20 éve ő volt az első nő, aki Grammyt kapott ebben a kategóriában. Ez az egyik legismertebb dala:

Az alábbi galériában még több fotót találtok erről a szerelmi sokszögről.

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Kristen Stewart & Annie Clark, azaz St. Vincent

people.com

Tovább olvasok
Fizetőeszköz, radír és szerelmi kötés – 19 érdekesség a kenyérről

Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe, ennek apropójából összegyűjtöttünk egy halom izgalmas információt róla, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.

A nagyobb áruházláncok iskolakezdési katalógusai egyben (hogy idén se kelljen keresgélned)

Nyomtatott reklámújságok helyett bőven elég egy helyen csekkolni (és összehasonlítani) az árakat.

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Bikákat komoly elismerés teszi boldoggá, a Rákok fontos döntést hoznak meg

A hosszú hétvége első napján is érdemes elolvasnod a csillagok üzenetét, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Melyik a legjobb kardioedzés, ha hasból szeretnék fogyni?

Egyáltalán nem mindenki van oda a kardióért, de ha zsírt szeretnél égetni, akkor muszáj beiktatni az edzéstervedbe. Szerencsére sokféle kardioedzés létezik.

Híres emberek, akiket gyerekkori barátság fűz össze

Hollywood tele van ikonikus barátságokkal. Sztárok, akik együtt dolgoznak, esznek, edzenek, sőt még a vörös szőnyegre is együtt sétálnak fel. És vannak olyan hírességek, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Neked mi a szupererőd? Teszteld magad!

Töltsd ki a tesztet és írd meg nekünk, hogy eltaláltuk-e a szupererődet.

Voilà! 5 híres francia mártás, amivel bárkit lenyűgözhetsz

A klasszikus francia konyhának köszönhető a legtöbb hideg és meleg alapmártás vagy más néven anyamártás. A hollandi, a spanyol, a velouté, a besamel, a marinara és persze a majonéz is. Ezek mind-mind nélkülözhetetlenek a francia konyhában és ma már a miénkben is.

Bölcsebbé és talpraesettebbé tesz az utazás – használd ki!

Persze mindenki úgy utazik, ahogy akar. De miért ne utaznál úgy, hogy az a szellemi fittségedre is jó hatással legyen?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem