Bosszantó afta

Bosszantó afta

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Ö

Örüljön, aki nem tudja miről van szó! Hogy mi is ez, és mit tehetünk ellene, azt szakértőnktől megtudhatod.

Először kellemetlen érzés a szájban, majd égő fájdalom, mely megnehezíti az étkezést, a beszédet. Egy-két hét alatt magától is elmúlik, de az a néhány nap emlékezetes marad. Ha ez találós kérdés volna, azt kérdeznénk: mi az? A válasz természetesen: afta. Statisztikailag legalább minden negyedik olvasó találkozott már ezzel a kellemetlen elváltozással, előfordulását ugyanis 25–40 százalékra becsülik.

Az afta szót Hippokratész használta a szájüregben előforduló betegségek megnevezésére. Manapság az itt megjelenő kis fekélyeket értjük rajta. Előfordul, hogy valakit életében csak egyetlenegyszer talál el ez a betegség, a gyakoribb azonban az, hogy a kis sebek időről időre visszatérnek. Szerencsére a betegség egy idő után nyomtalanul el is múlhat.

Fehér hólyag a szájban
forrás: merjmosolyogni.hu, szájhigéniai oldal
Így néz ki az afta

Fajtái
Leggyakoribb formája az úgynevezett minor (kicsi) vagy Mikulitz-féle afta, a legtöbben ezzel találkoznak. Jellemző rá, hogy átmérője nem haladja meg a 10 millimétert. Az éles határú, vörös, gyulladt udvarral körülvett, viszonylag sekély elváltozást szürkésfehér lepedék (orvosi néven álhártya) takarja. 10–14 nap alatt gyógyul meg, heg nem marad utána. Ez az aftatípus jellemzően gyermekkorban jelentkezik, az érintettek nagy része a 30 évnél fiatalabb korosztályhoz tartozik.

Kialakulásának okairól, kezeléséről a következő oldalon olvashatsz.

Mi az afta kialakulásának pontos oka?
Sajnos erre még nem született kielégítő magyarázat, jó néhány kiváltó tényezőt azonban feltételeznek a kutatók. Eszerint kiválthatja az afta megjelenését a citrusfélék, a paradicsom, az eper, az olajos magvak (főleg a dió), a csokoládé, a koffein és egyes fűszerek fogyasztása. Felbukkanása összefügghet a hagyományos fogkrémekben található nátrium-lauril-szulfáttal. Szerepet játszhat kialakulásában vagy fennmaradásában a fogszabályozó, a nem megfelelő nagyságú vagy formájú tömés, az olyan sérülés, amelyet letört fogak okoznak vagy amely fogmosáskor keletkezik. Kapcsolódhat az immunrendszer átmeneti gyengébb működéséhez, megjelenhet vírusfertőzés vagy nátha esetén, illetve a HIV-pozitivitáshoz és AIDS-betegséghez kötődő, valódi immunhiányos állapotban.

A folyamatos vagy az átlagosnál nagyobb fokú stressz is segíti kifejlődését: ennek egyik tipikus példája a vizsgaidőszakban megjelenő afta. Társulhat vitamin- és mikroelem-hiányos állapotokhoz, így gyakrabban fordul elő a vas, a szelén, a folsav, valamint a B2, 6 és 12 vitamin hiányában.

Többféle betegség tünetei között is felbukkanhat, de akár előre is jelezheti a kórképet, például a bél gyulladásos betegségeiben (colitis ulcerosa, Crohn-betegség) vagy lisztérzékenységnél már a béltüneteket megelőzően is kialakulhat.

Megjelenésében valószínűleg egyéni, illetve öröklött hajlam is szerepet játszik, megfigyelhető ugyanis, hogy egy-egy család több tagján is végigfut a betegség. Azt is feltételezik, hogy a betegség talán autoimmun eredetű.

Valószínűleg védelmet nyújt az afta ellen
Érdekességképpen említjük meg, hogy olyan tényezőket is ismerünk, melyek védelmet nyújtanak a betegséggel szemben. Ilyenek a fogamzásgátló tabletta, a terhesség, a dohány, valamint a nikotintartalmú tabletta. Attól azonban óva intünk mindenkit, hogy az afta megelőzése kedvéért rászokjon a dohányzásra!

Hogyan lehet kezelni?
Mivel a betegség pontos oka nem tisztázott, a kezelés a tünetek enyhítésére koncentrál. Ha a fekélyes elváltozás csak évente néhány alkalommal jelentkezik és 1-2 hét alatt meggyógyul, elegendő csillapítani a fájdalmat és megakadályozni a felülfertőződést. Ez történhet a gyógyszertárban vény nélkül is kapható vagy orvosi receptre felírt, helyileg alkalmazott gélek, krémek, ecsetelők és gyulladáscsökkentő öblögetőszerek segítségével. Ezek akkor a leghatásosabbak, ha már a fekély kialakulásának idején is alkalmazzák őket. Erős fájdalom esetén fájdalomcsillapítóra is szükség lehet. Ha a tünetek havonta többször jelentkeznek, nagy fájdalommal járnak és az étkezést is befolyásolják, akkor komplexebb orvosi kezelésre lehet szükség. Ilyenkor célszerű a kiváltó okok felkutatása, a hiánybetegségek és egyéb aftával járó kórképek felderítése.

Szakértő: Dr. Szélvári Ágnes

Olvasd el ezt is!
Tovább olvasok
Kép
A 6 legrémesebb bóknak álcázott sértés

Van, hogy néha pont a kedvesnek szánt mondatok bántanak meg valakit.

Kép
Fogérzékenységet okozó ételek

Ugyan a mai társadalom már nagyon egészségtudatos, mégis van a csontozatunknak egy olyan része, amelyről gyakran elfelejtkezünk: a fogaink.

Kép
Takarítószerek, amik kutyás háztartásban is beváltak

Pár héttel ezelőtt egy új taggal bővült a családunk: egy párhónapos ugatós kis négylábúval, és mivel még igen aprócska és új neki a környezet, számára az otthonunk egyelőre egy óriási vécét jelent.

Kép
Fejfájás: meddig rosszullét, honnan betegség?

Az egyik leggyakoribb testi panasz a világon: az emberek 90 százaléka élete során legalább egyszer megtapasztalja. Fejfájás és fejfájás között azonban van különbség, nem is kicsi. Ahhoz, hogy megfelelően kezelhesd, légy tisztában az egyes típusokkal.

Kép
Hogyan kavarodtam össze egy harminc évvel idősebb férfival

Márta összejött egy tanárjával az egyetemen. Megérte? Elmeséli.

Kép
Így hatott a koronavírus az álmainkra

Zuhanás, üldözés, fogak elvesztése – mind a rémálmaink jól ismert témái. A covid-járvány kezdete óta a félelmetes álombéli forgatókönyvek tárháza tovább bővült: bogarakkal, megfertőződéssel és a hirtelen felismeréssel, hogy nem viselünk maszkot emberek között.

Kép
Demotivációs tréning – azaz hogyan veszítheti el egy kamasz egy füst alatt a tanulást, a szüleit és az önbecsülését

Zoltán tanár, bár néha alig érti, hogyan lett azzá. A csendes külvárosi iskolában megbecsülő közegre és sok-sok gyerekre talált, akikkel próbál jobb kapcsolatot tartani, mint tették azt vele a saját tanárai. Elmesélte nekünk azt a történetet, amiben személyesen tapasztalta meg, hogyan lehet visszaélni csekélyke hatalommal is, és micsoda sorsrontást jelent a megalázás egy gyerek számára.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem