Eredetileg nem Sárának kellett volna először megszületnie, mert Ráhel volt a nagyobb súlyú baba. Ráadásul Sára arccal felfelé igyekezett meglátni a külvilágot, jelentősen megnehezítve ezzel nemcsak a mamája, a szülészorvos, hanem ikertestvére dolgát is. Tünde a mai napig emlékszik arra, ahogy a doktor azt mondja: ha most nem lesz nagyon ügyes, csak egy lánya lesz, mert a másik már nagyon rosszul érzi magát odabent. Tünde összeszedte minden erejét, és a komplikáció ellenére Ráhel idejében megszületett. Tünde szerint mindez azért történt, mert Sárában már akkor is ott dolgozott a vágy, hogy „tessék engem jobban szeretni!”

Tessék engem jobban szeretni!
Sára és Ráhel kétpetéjű ikrek, vagyis genetikailag „csak” testvérek. De már az anyaméhben tökéletes szimbiózisban léteztek, és életük első tizennégy évét is így élték meg. Egy szobában, egy óvodában, egy padban. Saját nyelvük volt, háromévesen visszafelé mondták a mondatokat, hogy senki se értse őket. Megtanultak némán verekedni, hogy maguk rendezzék el bajos ügyeiket. Pontosan tudták, ki mit szeret vagy utál a másikban, és ezt ki is használták. A család többi tagja (két bátyjuk van) be sem tudott lépni ebbe a sajátos szabályok irányította világba. Még a mamájuk sem, akinek a lányok esetében csődöt mondtak jól bevált nevelési módszerei. Ami hatott a fiúkra, az sem Ráhel, sem Sára számára nem jelentett semmit. Sőt, a lányokat is két különböző technikával lehetett csak megfogni. Mindig is Sára volt az érzékenyebb, nála a rábeszélés, az érzelmi megközelítés hatott, de csak óvatosan. Ráhel általában elfogadta, ha rászóltak, és egy vállrándítással túltette magát a dolgon. Ami viszont mindkettőjükben egyformán erősen dolgozott: a törekvés, hogy kitűnjön, jobb legyen a másiknál.

Sára kontra Ráhel
Sára a magasabb, szőke, kék szemű, Ráhel pedig sötét hajú, barna szemű. Ráhel irigyli Sára külsejét, Sára viszont irigyli Ráhel vagányságát. Ráhel volt, aki elsőként piercinget rakatott a köldökébe és az orrába, aki először vett nadrágra szoknyát, és aki először gyújtott rá. Sára hetente háromszor sportol, jól tanul és otthon is szívesen sürög-forog. Azt mondja, Ráhellal ellentétben neki otthon is ki kell érdemelnie, hogy szeressék. Bár ezt soha senki nem mondta neki… A lányok most tizenhét évesek, és egy bölcs anyai döntés következtében külön középiskolába járnak. Az elválás mindkettőjüknek nehéz volt. Mióta nem látják egymást napközben, folyamatosan aggódnak a másikért. De abban teljes a családi egyetértés, hogy nagyon kellett a váltás, mert az állandó együttlét egyre inkább egy „se vele, se nélküle” állapothoz kezdett hasonlítani. Három éve minden reggel kisírt szemmel indultak az iskolába. Sára korábban kelt, így mire testvére felébredt, már menetkészen várta az indulást. Természetesen a legújabb cuccokban, amiket persze Ráhel is szeretett volna aznap felvenni. Ilyenkor megindult a csetepaté, hang nélkül. Amikor már túl nagy volt a csend az ajtó mögött, a mamájuk gyanút fogott, és óvatosan bekopogott, hogy megpróbáljon igazságot tenni. Természetesen többnyire sikertelenül.
A lányok állandóan kiborultak egymástól. Az általános iskolában Ráhel volt a népszerűbb, a talpraesettebb, így Sára úgy érezte, testvére miatt fogadják el, állandóan háttérbe szorult. Ráadásul Ráhel előbb kezdett el fejlődni, nőiesedni, így idősebbnek, nagylányosabbnak tűnt. Minden helyzetben ki tudta magát dumálni, és jól érvényesítette az akaratát. Bár nem érezte jól magát Ráhel árnyékában, Sárának mindig is nagy szüksége volt „nővére” támogatására.

--pagebreak--

Beszélgetés Sárával
Mi az első emléked Ráhelről?
– Nagyon kicsik voltunk, talán bölcsődések, és nem ismerünk senkit, kapaszkodom Rasi kezébe, mert ő az egyetlen biztos pont.
Elvileg te vagy az idősebb…
– Igen, de mégis ő az, aki olyan, mint ha a nővérem volna. Három éve külön társaságunk van, mert mióta nem egy iskolába járunk, mások lettek a barátaink. És ez így rendben is van, sokkal jobban tudunk érvényesülni egymás nélkül. Rasi egyébként rögtön feltalálja magát idegen közegben. Gyakran jön el a barátaimhoz és teljesen jól érzi magát közöttük. Ha én kerülök össze a haverjaival, nem érzem annyira otthon magam, és rá vagyok utalva. Nem szeretem, ha olyankor magamra hagy.
Mégis te vágysz jobban arra, hogy időnként egyedül légy. Hogy is van ez?
– Nekem kellenek a titkok, néha szeretnék egy kis magánügyet. Régen naplót írtunk mindketten és Ráhel mindig megmutatta a sajátját. Én viszont nem akartam. Egyszer rajtakaptam, hogy lesi, amit írok, és nagyon összevesztünk. Miután végleg befejeztük a naplóírást, Rasi elolvashatta a titkokat. Ez egy szerelmes napló volt, akkor nagyon titkosnak tűnt. Róla is volt benne szó jócskán, és nem minden esett jól neki. Megsértődött, de aztán kibékültünk.
Általában ki kezdi a békülést?
– Mindig máshogy van. Én Rasira tudok a legidegesebb lenni, ő meg rám. Én úgy oldom meg a problémát, hogy eljövök onnan, becsukom az ajtót. Ő csak mondja, mondja, mondja, rám zúdítja az egészet. És kész, megnyugszik. Én meg csendben őrlődöm tovább. Aztán ha anya látja rajtam, hogy gondban vagyok, előbb-utóbb kiszedi belőlem, mi a bajom. Megbeszéljük. De Ráhel soha nem fordul anyáékhoz.

Pörköltkirálynő pácban
Miután elkészült a családi ház tetőtere, a lányok külön szobát kaptak. Az új birodalomhoz Sára kulcsot is kért. Ráhelnek ugyanis teljesen természetes volt, hogy jön-megy a testvére szobájában, beleolvas a leveleibe, pakolászik a holmik között. Kíváncsisága Sárát az őrületbe kergette. Aztán néhány komoly veszekedés után Ráhel lassan megszokta, hogy meg kell kérdeznie, bemehet-e a testvére szobájába. Kulcs nem lett, és Sára hamarosan jóval többet kapott az egyedüllétből, mint amennyire vágyott. Mert feltűnt a színen Bandi, hogy Ráhelt boldoggá, Sárát pedig egy jó időre boldogtalanná tegye. „Most már csak a Bandi” – így élte meg Sára nővére „hűtlenségét”, és nem értette, hogy maradhatott egyszer csak egyedül. Jó időbe és sok szóba telt, mire Sára elfogadta, hogy most nem ő van a középpontban. Eddig Ráhel csak vele foglalkozott, őt irányította.
Amikor annak idején, kilencévesen Sára énekesnőnek készült – ő volt a híres Pörköltkirálynő –, Ráhel menedzselte, rendszeresen fellépéseket szervezett neki a nappaliban. Ráhel találta ki, hogy majd ikerházban fognak lakni, ikerférjekkel, és természetesen számos ikerpár gyerekük születik majd. És boldogan élnek, amíg… amíg nem jön Bandi.

--pagebreak--

Beszélgetés Ráhellel
Első közös emlék?
– Kézen fogva bőgünk a bölcsiben.
Nyertél! Sára ugyanezt mondta.
– Ragaszkodtunk egymáshoz, most kezdtünk leválni. Főleg mióta nekem van Bandi.
Sára szereti?
– Igen, nagyon jóban vannak. De Sárát megviselte, hogy nekem van valakim, neki meg nincs. Ő maximalista, és annyira magasra teszi a mércét, hogy nem lehet megfelelni. Így nem lesz pasija.
Fiú miatt nem volt köztetek vita?
– Nem, általában lerendeztük egymás között. Neki meg nem is mindig tetszett, akivel én jártam. Mondom, hogy maximalista. Én inkább olyan vagyok, aki megpróbálja, hogy megy-e egy kapcsolat, aztán meglátjuk. Sára meg várja a tökéletes férfit, és közben zavarja, hogy nincs senkije.
Adsz neki tanácsot?
– Én szoktam neki mondogatni, de nem adja fel. Mindenben a legjobb akar lenni, ebben is. Én inkább kitűnni szeretnék, más lenni, mint az átlag, Sára pedig a tipikus jó kislány. Otthon is sokszor úgy éreztem, ő a kedvenc, mert mindenki ajnározta, bizonyítvány-osztásnál kiderült, hogy jobban tanul, vele példálóztak.
Féltékeny vagy?
– Nem, csak ez nagyon rossz volt. Tudom, hogy rám is büszkék a szüleim, meg a bátyáimra is. Én sokkal lazábban fogom fel a dolgokat, mint Sára. Ő képes fél éjszaka kémiát tanulni, mert másnap dolgozatot írnak, engem ez nem izgat. Ő nagyon jól tanul, én meg jól érzem magam, és azt csinálom, ami érdekel. Például a nyelveket nagyon bírom.
Olasz, ugye?
– Imádom. De ez is olyan jellemző volt, hogy a két tannyelvű gimiben én az olaszt választottam, Sára pedig az angolt.
Miért?
– Mert az olasz sokkal különlegesebb. És nekem az a lényeg, hogy ne legyek átlagos.

Egyik jobb, mint a másik
Lehet két gyereket egyformán szeretni? És négyet? Tünde szerint a kérdés nem ilyen egyszerű. A lányok születése után Sára kiabálta ki magának a legtöbb figyelmet. Ráhel béketűrően várt a sorára, míg ikertestvére hisztizett. És hogy ki volt a kedvenc? A mama szerint mindig más. A négy gyerekből ugyanis épp azzal kellett a legtöbbet foglalkozni, aki a leginkább gyámolításra szorult. Sosem lehetett tudni, ki lesz a következő hét elesettje.
Három éve épp a híresen nyugodt Ráhel okozott komoly aggodalmat. Egy reggel a gyerekek szokás szerint iskolába mentek, a szülők dolgozni, átlagos hétköznapnak indult ez is. Aztán jött a telefon: Ráhel kétszer is elájult az iskolában. Azonnal orvoshoz vitték, a kivizsgálás eredménye semmit sem mutatott. Hazaengedték, de a tünetek súlyosbodtak, Ráhel roszszul lett, szédült és megint elájult. Az újabb vizsgálat kimutatta, hogy egyértelműen pszichoszomatikus problémáról van szó. Az eddig kiegyensúlyozottnak hitt tinilány pszichológushoz kezdett járni. Kiderült, hogy a nyolcadikos Ráhelt a felvételik a kelleténél jobban megviselték. Mindkét bátyja kitűnő tanuló volt, és gond nélkül vették fel őket a legjobb középiskolába, az idősebbet egyetemre. Ennek tudatában Ráhel nemcsak több száz korabelivel versenyzett, hanem a testvéreivel is, és úgy érezte, ez meghaladja erejét. De mivel otthon ő volt a problémamentes gyerek, magába fojtott minden feszültséget, szorongást. Szervezete pedig így válaszolt.

Háború és béke
Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint Ráhel azért borult ki, mert neki nehezebb volt megoldani a helyzetet: ő saját magával is harcolt. Vagyis nem lehetett gyenge, nem adhatta ki magát, hiszen akkor Sára szerepét veszi át. A pszichológus azt mondja: teljesen tipikus, hogy két testvér ennyire különböző mentalitású legyen, egész életükben arra törekszenek ugyanis, hogy másképp kezeljék őket. Ikrek esetében ez hatványozottan igaz. Ők már születésük pillanatában különbözően viselkednek, miközben mindenki a hasonlóságot keresi bennük. Sokszor az ismerősök és a szülők is egy kalap alá veszik a gyerekeket: az ikrek vagy a lányok, mondják róluk, miközben van nevük, és azt sem tudják, hogyan bizonyítsák be, mennyire mások.
A felnőttkor küszöbén álló Sára és Ráhel nem sokban hasonlítanak egymásra. Minden hasonlóság és különbözőség ellenére, bár elválásuk elkezdődött, még mindig nincsenek meg egymás nélkül. De egyre többször méretnek meg külön-külön, mostanában női mivoltukban is. A verseny most éppen a szerelem és a tanulás terén a legélesebb, de ez kortünet. Dr. Almási Kitti azt meséli, számos olyan esettel találkozik munkája során, amikor a testvérharc a felnőttkorban is folytatódik: a gyereknevelés, a szakmai siker vagy a vagyoni helyzet is remek színtere lehet a csatározásnak. De ez nem egészséges, a legjobb, ha a háború tinédzserkorban véget ér, és a felek örök békét kötnek.

Szöveg: Fülöp Virág, Fotó: Szilágyi Stefi, Smink: Zentai Flóra

Ez a cikk az Éva magazin 2007. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.