Miután tisztázódik, hogy nem kézműves-foglalkozásra jöttek, a gyerekek még megeresztenek néhány szellemesnek szánt poént, de amikor a kávások elmondják, hogyan zajlik majd ez a délelőtt, lenyugszanak, s hamar beszippantja őket a varázslat.
„Az elején elmondták: ez nem előadás lesz, hanem közös munka, amibe bevonnak minket is. A színészek bemutatkoztak, majd elmentek átöltözni, és már jelmezben tértek vissza” – mesél a Bábok című foglalkozás némileg meglepő kezdetéről Levente, az Újlaki Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója.

További képek a Műhelyről a Galériában!

Nem akarok király lenni
A foglalkozás végig ilyen szokatlan keretek közt zajlik, hiszen a történet egy pontján a színészek a gyerekekhez fordulnak, és kis csoportokban megbeszélik velük az addig történteket, saját szerepükben maradva. Az előadás főszereplője, egy mai királyfi (Kardos János) egy sajtótájékoztató előtt öltözködik, személyi asszisztensei segítségével. „Nem akarta felvenni az öltönyt, mert unta, hogy mindig azt kell csinálnia, amit mások mondanak, és azt kérdezte beosztottjától: miért nem érdekli, hogy ki ő igazából? Miért nem szólítja a nevén? Az idősebb asszisztens azonban tökéletesen akarta végezni a munkáját, nem reagált a királyfi kérésére.” A konfliktusba később belép a fiatalabb, a kolléganője és a királyfi ellen egyaránt lázadó asszisztens, majd egy hippi külsejű csavargó (Gyombolai Gábor), és behoznak egy-egy újabb nézőpontot. „A királyfi megkérdezte a csavargótól: te ki vagy? Mire a hippi: miért, te ki vagy? Tudod magadról?” – emeli ki az előadás egyik kulcsmondatát Levente. Később a királyfi apja is megjelenik, és a gyerekek közül vállalhatja valaki – ezúttal éppen Levente –, hogy a királyfi szerepében elmondja érveit az apának. „Elmondtam, hogy nem akarok király lenni, szeretném inkább megismerni a világot. Igyekeztem nem durván, de határozottan kifejezni igazi célomat. Az apa azt válaszolta: ő a legjobbat akarja, hogy meglegyen a biztonságom, a megélhetésem. A jelenet végén levettem a színes pulcsit, amelyet a csavargótól kaptam. Ez a ruha nemcsak pulcsi volt, hanem egyben a hippi szabadságának jelképe is.” „Érdekes élmény volt, és komolyan is vette mindenki. Az öltözködésen keresztül a társadalmi státuszokkal foglalkoztunk” – így Boldizsár, egy másik nyolcadikos.

A nézők döntik el
„A Bábok című darabunk alaptémája a szabadság és a megfelelés konfliktusa az emberben – mondja Romankovics Edit színész-drámatanár, a társulat egyik alapítója, aki az előadásban a konzervatívabb asszisztenst alakítja. – Mindig azokból a gyerekekből indulunk ki, akik épp ott vannak, beépítjük az ötleteiket a játékba. Így bár van egységes alapmenete a foglalkozásnak, az egyes alkalmak nagyon eltérőek lehetnek aszerint, hogy kinek a pártjára állnak a gyerekek, hogyan döntenek a történet menetéről. Az egyes szerepeken belül is változtatunk a csoport véleménye szerint – ha túlságosan az én igazságom irányába billen a mérleg, provokatívabban, ellenszenvesebben hozom a figurát, ha pedig kell, inkább szimpatikusabbá teszem.”
A fiatalabb, kezdő asszisztenst a profi színművészként is ismert Kecskés Karina alakítja. „Szerepem szerint fiatal nő vagyok, aki új munkahelyen kezd, de átlát az álszent szabályokon, és lázad ellenük. Amikor a kiscsoportos munkában beszélgetek a gyerekekkel, ebben a szerepben maradok. A gyerekek nem egyformán reagálnak: az egyik osztály lázadásra buzdít, máshol viszont a konformista felfogás győz. Sokszor meg is lep, hogy már 13 évesen is fontosabb a biztonság, a szabályoknak való megfelelés, mint a boldogság.”

Bukta, hokedli, vekker
A társulat egy másik előadása a Schwajda György drámája alapján készült A szent család. Ahogy az előző előadásnál, itt is Tóth Miklós rendező segített a darab színpadi megformálásában, a remek színészi alakítások kibontásában. Egy magányos, örökké békétlen, összeférhetetlen anya (Sereglei András), egy lepusztult pesti bérházi lakás, néhány szomszéd és az idős nő három felnőtt gyereke a darab szereplői (Milák Melinda, Takács Gábor és Bori Viktor). Na meg a bukta, a hokedli és a ketyegő vekker, amely a lassan vánszorgó időt mutatja. A dráma légköre, a működésképtelen emberei kapcsolatok erőteljesen magukkal rántják a 16-17 éves nézőket, ottlétemkor éppen az Óbudai Waldorf Iskola tizedikeseit. Miért nem működik ez a család? És mitől működik egy másik? Milyen az ideális család? Miért magányos olyan sok idős ember? Néhány kérdés az előadásból és a közbeépített drámajátékokból. Az első néhány jelenet után Takács Gábor, a játékvezető arról kérdezi a gyerekeket: szerintük milyen az élete ennek az idős nőnek? Mit szeretne? Mit vár? A történet előrehaladtával a három központi szerepet betöltő tárgyról beszélgetnek a fiatalok kis csoportokban a drámatanárok vezetésével. Mit tegyen a néni a frissen sütött buktával, amivel hiába várja a fiait, unokáit? Mi legyen a billegő lábú hokedli és a vekker sorsa? Majd a srácok is szerepet vállalnak. Az egyik jelenetben egy fiú lassan odabotorkál a hokedlihez, kidobja az ajtón, és a lefűrészelt széklábat gondosan elrakja a fiókba. A másikban a vekker jut hasonló sorsra, a harmadikban a bukta. A gyerekek üzenete talán ez: valamin változtatni kell, mert ez így elviselhetetlen.
A foglalkozás lezáró részében építőkockából építenek modellcsaládot a gyerekek kisebb csoportokban, majd mesélhetnek róla. Minden modell más, minden kommentár átgondolt és hiteles. Érdekes a játékvezető záró kérdése: egy meglévő családot vagy egy ideális képet mintáztatok meg?

Továbbgondolni
Az osztályt Tóth Adél drámatanár hozta el a foglalkozásra. „Hiszek a drámajáték módszerében, hiszek ebben a színházi nevelési formában. A művészi élmény szenvedélyesen vet fel egy-egy témát. A színész-drámatanárok három órán át intenzíven figyelnek a gyerekekre, és az adott témán ott a helyszínen tovább tudnak dolgozni. További előny, hogy a tanár az osztályát itt egy egészen újfajta közegben látja, a gyerekeket új oldalukról ismeri meg.”
A foglalkozás után a kísérő tanár a darabhoz illeszkedő drámajáték-leírásokat is kap, melyekkel továbbviheti az itt elkezdett munkát. „Egy-két hét után szoktuk osztályfőnöki órán szóba hozni a darabot, amikor már leülepedett bennük az élmény. Néha csak beszélgetünk, máskor drámaórákon mélyítjük el a tapasztalatot. A gyerekekben akkor is továbbél az előadás, ha az iskolában nem foglalkoznak vele. Látom, hogy egymás között is beszélgetnek róla, és szülőktől tudom, hogy otthon is mesélnek az átéltekről” – mondja Tóth Adél.

Hol tartok emberileg?
„Mi vonzotta az ismert színésznőt ebben a munkában?” – kérdeztem Kecskés Karinát. „Három éve, kislányom születésekor változott nagyot az értékrendem. Azt kérdeztem magamtól: hol tartok emberileg? Olyan dolgokkal szerettem volna foglalkozni, amelyekben lelkileg is továbbfejlődhetem, és közvetlenül adhatok valamit másoknak. Így kezdődött közös munkám a Baltazár Színházzal, rengeteget tanultam emberségről, szeretetről a társulat tagjaitól, jelenleg is több előadásukban játszom. Amikor a Káva csoport egyik darabját megnéztem, azt éreztem, hogy szeretnék ezzel a módszerrel megismerkedni és gyerekekkel foglalkozni, mert tőlük lehet a legtöbbet tanulni. Elvégeztem a drámapedagógiai kurzust, és ebben az évben a társulattal dolgozom a Bábok és a Hinta című foglalkozásban. A drámatanár is egyfajta szerep, de mivel nincs megírva, a foglalkozás során folyamatosan rögtönözni, figyelni, irányítani kell a gyerekeket, ami nagy koncentrációt igényel. A kérdések, melyeket körüljárunk, olyanok, amiket élete során újra meg újra feltesz magának az ember, lehet akár tizenhárom vagy harminchárom éves: Mennyire élem a saját életemet? Mi fontos nekem? Képes vagyok-e kilépni egy kényelmes világból, amelyben már jó ideje nem érzem jól magam? És el kell-e viselnem másoktól a lelkem szabadságának elnyomását? Jó ezeken elgondolkodni.”
Romankovics Edit és Takács Gábor így foglalja össze munkájuk céljait: „Fontos, hogy mindegyik szereplő igazsága hiteles legyen, és a gyerekek át tudják élni a különböző nézőpontokat. A cél nem egyetlen igazság felmutatása, hanem a több szempontúság, a kérdések felvetése végleges, lezárt válaszok nélkül. Az a jó, ha a gyerekek a foglalkozás során levetkőzik a megfelelési kényszert, és nem azt válaszolják, amit a felnőtt vár, hanem vállalják saját, esetleg a felnőttek vagy az osztálytársak előtt nem szimpatikus, néha meglepő véleményüket. Ha ez a hangulat kialakul, akkor tudunk jól együtt dolgozni.”

Szöveg: Barna Györgyi, Fotó: Molnár Zoltán
Ez a cikk "Miért, te ki vagy?" címmel az Éva magazin 2010. évi májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.