Diplomával hajléktalanszállón

Diplomával hajléktalanszállón
Forrás: Éva magazin

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Eszter külkereskedelmi főiskolát végzett. Angolul, hollandul, németül beszél. És hajléktalan.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Gondoltam-e rá, hogy feladom? Igen, gondoltam. Eljátszottam párszor a gondolattal, milyen egyszerű is lenne kilépni az ablakon, és rövidre zárni mindent. De nem tettem meg. Alapvetően optimista ember vagyok. Még a leglehetetlenebb helyzetben is voltak céljaim, terveim. És a fiam nem kezdheti úgy az életét, hogy a nevelőapja és az apja halála után az anyja egy hajléktalanszállón önkezével vet véget az életének. Én szeretek élni.

Kezdetnek nem rossz

Jóéletem volt. Édesanyámmal laktam együtt, akivel mindig is remekül megértettük egymást. Társasági életet éltem, sokat olvastam, rendszeresen jártam színházba, múzeumba, szórakozni, semmire sem volt gondom. Aztán megcsíptem egy lehetőséget, hogy Hollandiába menjek dolgozni.
Öt év után jöttem haza, és itthon is jó munka várt. Estin elvégeztem a külkereskedelmi főiskolát, lediplomáztam, és már csak a társ és a gyerek hiányzott az életemből, ezért feladtam egy hirdetést. Hamarosan megismerkedtem későbbi férjemmel, Gáborral. Összeházasodtunk, két év múlva megszületett kisfiunk, Marci. Eladtuk anyukám lakását, kipótoltuk a Hollandiában megspórolt pénzemmel, és vettünk egy kisebb lakást a Római-parton. Így kezdődött minden.

Feszültségek

Aztán anyukámnál, aki velünk lakott, hamarosan rákot diagnosztizáltak, a férjem pedig elveszítette a munkahelyét. Hajnalban keltem, megfőztem, elmentem dolgozni, aztán rohantam haza, vezettem a háztartást, neveltem a fiunkat.

Gábor képtelen volt alkalmazkodni beteg édesanyámhoz, és ezt nem bírtam elviselni. Sok volt a súrlódás, és bár sose esett egy hangos szósem, én voltam köztük a villámhárító. Mindenrőlén gondoskodtam, mindenért én aggódtam. Aztán egy nap a munkahelyemen egy telefonbeszélgetés közben egyszer csak nem jött ki hang a torkomon, kicsúszott a kagyló a kezemből, és összeestem. Először azt hitték, infarktusom van. Kórházba vittek, majd át a pszichiátriára. Megállapították, hogy pánikbetegségem van. Anyukám nemsokára meghalt, és a temetéssel járó procedúrától egyre gyakrabban tört rám szorongásos roham. Kirúgtak a munkahelyemről, a férjemmel lassanként elhidegültünk. Már úgy éltünk együtt, mint két barát. Kilenc év házasság után beadtuk a válókeresetet. Újra a pszichiátrián kötöttem ki, ahol megismerkedtem Zoltánnal.

Hármasban
Zoli újságíróvolt, idegkimerültséggel szállították be. Sok időt töltöttünk együtt a terápiákon, és lassacskán egymásba szerettünk. Egyszeriben újra jólett minden. Gábor is megkönnyebbült, hogy látta, boldog vagyok. Zolival jóban voltak, és a fiam is hamar megkedvelte új páromat. Eladtuk a lakást és elköltöztünk. A volt férjem is talált magának társat, úgy tűnt, végre mindenki egyenesbe jön.

Aztán Zolit egyszer csak alhasi görcsök kezdték gyötörni, elment orvoshoz. „Rák” – motyogta, én pedig próbáltam könnyen venni a dolgot. Nem összetörni. Megoperálták, majd négy év múlva újra megjelent a daganat. A kórház és a lakásunk között ingáztam, Zoli előtt sose mutatkoztam szomorúnak, de hazaérve magamra zártam az ajtót, és a sarokba kuporodva bőgtem. Az orvosok végül hazaadták, hogy otthon haljon meg. Kiléptem a munkahelyemről, hogy ápolhassam.

Egy nap csöngettek. Az ajtóban ott állt Gábor. Összeveszett a feleségével, és nem volt hova mennie. Azonnal befogadtuk. Így éltünk hónapokig, furcsa hármasban. Az egyik szobában a haldokló páromat pelenkáztam, a másik szobában a volt férjemet pátyolgattam, aki teljesen összetört. Öntöttem beléjük a lelket, próbáltam derűs maradni, bizakodni, hogy minden jobb lesz, közben én magam szépen elsorvadtam ebben a színjátékban.



Lejtőn
Nem emlékszem már, ki vette az első üveg italt. Hogy ki töltött először. De egyre többször néztünk együtt a pohár fenekére. Én erőt merítettem belőle. Ha ittam, úgy éreztem, van erőm végigcsinálni. Hogy nem fogok belebolondulni.

A háztartásom szétesett, hegyekben állt a szennyes, a mosatlan, az üvegek pedig egyre gyűltek. Végül megjelent nálunk a gyámügy. Bár kínosan ügyeltem rá, hogy a fiam sose lásson részegen, a tanároknak feltűnt, hogy a gyerek egyre zárkózottabb lett. Megkérdezték, tudok-e változtatni a helyzetünkön, hogy a gyerek ne sérüljön. Zokogva mondtam, hogy rövid távon nem. Zoli haldoklott, Gábor mély depresszióban, én pedig a szakadék szélén. Marcit gyermekotthonba vitték.

Egy este aztán Zoli elaludt mellettem. Már hűvös volt a teste, mikor felébredtem. Készültem a halálára, mégis kezem-lábam remegett, amikor átmentem a szomszéd szobába, hogy segítséget kérjek Gábortól. A volt férjem azonban az ajtó előtt feküdt, és éreztem, hogy valami nincs rendben. Furcsán kába volt, kérte, hogy hívjak mentőt. Bevett egy rakás gyógyszert. Ugyanazon az estén az egyik szobában a párom, a másikban a volt férjem halt meg. Leittam magam, aztán másnap elmentem a háziorvoshoz, hogy segítséget kérjek. Tudtam, hogy egyedül képtelen volnék összeszedni magam. Sose felejtem a megvetést a nővérke szemében.



Összeomlás
Három hónap pszichiátria után hazaengedtek. Addigra kikapcsolták az áramot. Ott álltam a sötét lakásban két halott férfi emlékével, és azon filóztam, vajon észreveszem-e, ha becsavarodom. Lassanként eladogattam az értékesebb dolgaimat, és a pénzt italra költöttem. Megjelent Zoli előző házasságából a két gyerek, menő vállalkozók, akik kérték, adjam el a lakást, és fizessem ki az örökségüket. Visszakerültem a pszichiátriára, a lakást közben ők értékesítették. A pénzt a széfjükbe raktuk, és megállapodtunk, hogy amíg meg nem gyógyulok, és nem találok magamnak egy megfelelő kis lakást, ők vigyáznak rá. Leléptek a pénzzel. A holmim, a könyveim, az összes fényképem, mind eltűntek. Ott álltam ötvenöt évesen egy zacskó ruhával, és nem volt hova hazamennem. Senkim, semmim se volt. A kórházban dolgozó szociális nővér elintézte, hogy ne kelljen az utcán éjszakáznom, így adtak egy ágyat egy átmeneti szállón. Megkaptam a szobám kulcsát, az ágyamra rogytam, sírtam, és azért imádkoztam, hogy ébredjek végre fel. Mert ez nem lehet az énéletem.



Az énéletem
Nehéz volt megszokni a hajléktalanlétet. A folyamatos kiszolgáltatottságot, az „egyik napról a másikra” életmódot. Itt nincs olyan, hogy magánélet. Nem fogadhatunk látogatót, hangosbemondón szólnak, ha valaki keres. Közös a fürdő, a főzőhelyiség. Ráadásul ha az ember lakcímkártyáján „átmeneti szálló” olvasható, kevés munkáltató áll szóba vele. De ha lassanként is, talán kezd rendeződni az életem. Hétvégenként vécésnéni vagyok egy piacon, és van egy tanítványom, akinek már korábban is adtam angolórákat. Jártam az anonim alkoholisták gyűléseire, mostanában megfordulok a „Hogy vagy?” klubokban. Ezek az összejövetelek tartják bennem a lelket, mert itt hetente egyszer valóban figyelnek rám. Megtanultam apróságoknak örülni. A minap például isteni levest főztünk bent a lányokkal csirke farhátból. Nem mondom, hogy nem álmodozom néha finom ételekről, de most ez van. Tudom, hogy lesz jobb is. Novellákat írok a hajléktalanok újságjába, és csatlakoztam egy hajléktalan-érdekképviselethez, ahol a jobb körülményekért, ellátásért próbálunk lobbizni. Legutóbb elvittek pár napra Koppenhágába egy civil konferenciára, ahol angolul kellett előadást tartanom a magyarországi hajléktalanok helyzetéről. Tele vagyok tervvel, célokkal, és látom az alagút végét. Évek óta nem iszom, nincs is szükségem rá. Reményeim szerint nemsokára albérletbe tudok költözni a fiammal, aki most a gyermekgondozó felnőttrészlegében él. Szinte naponta találkozom vele, szoros közöttünk a viszony. Szakácsnak tanul, nemsokára hajóra megy dolgozni, és be-járja a világot. Nagyon büszke vagyok rá.

Hajléktalanokkal foglalkozó alapítványok, ahol te is segíthetsz:
Menhely - www.menhely.hu
Hajléktalanokat segítő szolgálat Győr - http://www.hssz.hu/

Hasonló témájú cikkeink:
Van kiút a hajléktalanlétből?

A svédországi helyzet


Szöveg: Svraka-Gévai Júlia, Fotó: Molnár Zoltán

Tovább olvasok
Új örület: a magzat nemét megünneplő parti

Egyre nagyobb a felhajtás a születendő baba neme körül. A legújabb trend, hogy leendő szülők látványos parti keretében fedik föl a család és a barátaik előtt, kisfiú vagy kislány mocorog a mama pocakjában. Az ötletes és megható megoldásokon néhányan az egészen extrém megoldásoktól sem riadnak vissza.

Rusztikus vendéglátás

Talán Te is sokat hallottál nagyanyáink ősi történeteiről; a régies házakról, a vidéki életmódról vagy a nagy létszámú, családi összejövetelekről. Ezt a feelinget mi csak nehezen képzelhetjük szemünk elé, de sokan közülünk szívesen látogatja meg eme magasztos hangulatot idéző helyeket.

Olcsó és zöld: 10 tipp a zero waste konyhához

Manapság egyre többen vagyunk, akik messze elkerüljük az egyszer használatos műanyagokat, szelektíven gyűjtjük a szemetet, a saját kulacsunkat és főztünket visszük a munkahelyünkre. Így valamennyit csökken az ökológiai lábnyomunk, de van még mit lefaragni.

Színészek, akik felnőttként gimist játszottak – késő harmincasok is voltak köztük!

A színészeknek a legkülönbözőbb karaktereket kell eljátszaniuk gond nélkül. Ez akkor igazán nehéz, amikor 10 vagy akár 20 évvel fiatalabb emberek bőrébe kell belebújniuk.

Pezsgőfürdő a lombok közt, szauna tóra néző kilátással – a noszvaji Treehouses azoknak való, akik tudnak élni

Kipróbáltuk, mit tud az a magyarországi élményszállás, amit a két évvel ezelőtti nyitás óta egyetlen éjszakára nem foglaltak csak le – erre mi gyorsan le is csaptunk.

A karrieremet választottam, remélem, a gyerekeim meg fogják érteni

Egy dolgozó anya őszintén szembenéz a tényekkel, azzal, hogy mennyi időt tölt a munkájával, a gyerekei nélkül. Állítja, hogy ha apa lenne, mindenki dicsérné érte.

Mennyezeti csillárok és függőlámpák

A régi korok báltermeinek hangulatát idéző csillárok a mai napig jelen vannak a köztudatban és az üzletek kínálatában. A gazdagság tökéletes szimbólumaként tartották őket számon. Manapság igen ritka, ha egy családi ház bálteremmel rendelkezik, de ennek ellenére a csillárok továbbra is népszerűek maradtak.

Itt az ősz, de sportolni most is lehet!

Bár beköszöntött a jó öreg bekuckózós, borongós ősz, ne hagyd, hogy a fokokkal együtt a kedved és az állóképességed is mélyrepülésbe kezdjen. Sportolj valamit, ami boldoggá tesz, és meglásd, nem csak a kondid lesz jó formában, de a lelked is szárnyalni fog!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem