– Az előadóművészet és a festészet markánsan különböző terület. Az egyik nagyfokú nyitottságot feltételez, míg a másik inkább csöndes, befelé forduló műfaj. Hogyan tudod mind a kettőt ilyen jól működtetni?

– Alapvetően introvertált ember vagyok, némi exhibicionizmussal. A művészet az a mód, ahogy a világgal kommunikálok – dalokban és képekben tudom a legjobban megfogalmazni a gondolataimat, a mindennapi életben tapasztalható nehezítések, torzító hatások, mint például kötelező csevegés nélkül. Erre mind a színpad mind a festés alkalmas – előbbi azért, mert kiemel a kötelező körök, az általános elvárásoknak megfelelő viselkedésminták világából, vagyis a színpadon az ember igazán „autentikus” lehet, az önként választott szerepei révén. A festészet esetében pedig talán még egyértelműbb az autonóm cselekvés; ha az ember egyedül alkot, akkor kevesebb zavaró tényező nehezítheti a kifejezést.
Tehát a kétféle tevékenység valójában nem áll nálam ellentétben egymással. Leginkább az alkotás érdekel, aminek a zene kapcsán esetemben velejárója énekesként az előadás – de sokkal inkább tartom magam dalszerzőnek, mint előadóművésznek. Persze jó érzés néha a színpadról közvetlenül az emberek arcába énekelni mindazt, ami bennem van; de összességében úgy érzem, egyre kevésbé vágyom a nyilvános szereplésre, és még inkább a tartalomra, a kifejezésre, az üzeneteim minél pontosabb megfogalmazására szeretnék koncentrálni.

– Az Imitation együttes énekesnője vagy. Egyedi, saját világotok igazán megérinti azt, aki először hallgat titeket. Hogyan írnád le a közönségeteket? Kikhez szóltok leginkább?

– A mai zenehallgatási trendek mindenkit a dalok és nem az albumok irányába tolnak, vagyis legtöbbször egy-egy számon keresztül ismernek meg minket. Mivel a stílusunk nagyon eklektikus, egy adott track nem reprezentálja mondjuk egy egész album műfaji íveit. Így aki egy dal hatására jön el a koncertünkre, ahol egymást követik a glitch, art-electro, jazz vagy kortárszenei inspirációkra épülő számok, gyakran meglepődik azon, hogy mennyi további rétege és leágazása van annak, amit csinálunk. Ennek köszönhetően a zenénk egyfajta híd a különböző kifejezési nyelvek között, és képes olyan embereket kinyitni például az IDM vagy a conceptronica irányába, akik egyébként mondjuk jazzesebb vagy éppen poposabb ízléssel érkeztek. Talán emiatt is nagyon sokféle közönségünk van. Nagyon jó érzés azt látni, hogy egy-egy koncerten hogyan keverednek mondjuk olyan jazzrajongók, akik valamelyik vendégművészünk miatt találtak ránk, olyan emberekkel, akiket valamelyik vadabb, experimentálisabb trackünk vonzott be.

– A formációtok elnyerte a Hangfoglaló Program támogatását. Mit tudtok megvalósítani ennek segítségével?

– 2021 óta rendszeresen turnézunk külföldön hangfoglalós támogatásokkal is, a tavalyi német turnénk keretében például harmadszor voltunk Berlinben – ami a kedvenc zenei otthonunk –, emellett részt vettünk több showcase fesztiválon Prágában, Bécsben és Ljubljanában, hamarosan pedig épp Szlovéniába megyünk játszani. Underground formációként jól jön a segítség ahhoz, hogy az ember eljuttathassa a zenéjét a megfelelő célközönséghez – amely gyakran nem a szomszédban található.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

– Idén ősszel jelenik meg a harmadik albumunk, melyen Kazuhiro Takeuchival együtt dolgozunk, aki ezúttal nemcsak kiadóként az általa alapított és vezetett tokiói Whereabouts Records révén, hanem társszerzőként is részt vesz a produkcióban. Sőt, tőle nem megszokott módon még gitározik is a lemezen. Ez az év tehát jórészt alkotással telik, nyakig vagyunk a stúdiózásban, utómunkákban, illetve néhány dal még befejezésre vár. Emiatt is fogjuk vissza most magunkat fellépések tekintetében, hiszen a legfontosabb, hogy ez a zenei anyag elkészüljön, és olyan legyen, amilyennek megálmodtuk. Ez az eddigi legkomplexebb munkák, az egyedi koncepció miatt minden eddiginél több szerkesztést, utómunkát igényel. Emellett zeneileg is nagyon különbözik minden korábbi lemezünktől.

Ja, és ha minden jól megy, lesz még egy illusztris külföldi vendégművészünk is az albumon, akivel a napokban kezdünk el közös számokon dolgozni.

– A festői önmeghatározásod szerint a képeid az expresszionizmus és a geometriai formák találkozásánál születnek. Mit jelent ez pontosan?

– Arra törekszem, hogy koncepciómentesen mindig az aktuálisan legerősebb belső késztetésem szerint alkossak. Ebből kifolyólag egymástól nagyon eltérő művek születnek, illetve gyakran egy-egy képen belül is küzdenek egymással a különböző absztrakt irányzatok. Ezzel aztán jól megnehezítem azt, hogy egy adott kategóriába, stílusba sorolják a munkáimat.

– Rendszeresen kiállító alkotóművész vagy. Mit jelentenek számodra ezek az alkalmak? Milyen visszajelzéseket kapsz?

– Egyrészt izgalmas dolog szakmabeliektől visszajelzést kapni, akik – velem ellentétben –elméleti szinten is tisztában vannak azzal, amit csinálok, hiszen ezt tanulták. Másrészt engem legjobban a személyes reakciók érdekelnek, hogy ki melyik képre rezonál, mi jut róla eszébe, milyen érzéseket vált ki belőle. Ugyanez igaz persze a dalokra is. A művészet egyes emberekre gyakorolt hatása, és ezen folyamatok pszichológiája a legizgalmasabb számomra.
Volt már, aki elsírta magát kiállításmegnyitón; volt, aki ölelést kért. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy van értelme annak, amit csinál.

– Hol találkozhat Veled a közönség az elkövetkező időkben?

– Február 20-án Szlovéniában, Velenjében játszunk az Imitationnel. Magyarországon legközelebb májusban lépünk fel újra. Szervezés alatt van egy következő kiállításom, erről bővebb infókat majd az oldalamon fogok közzétenni. De ami a legfontosabb, hogy ősszel érkezik az új album, ehhez a Spotify-on való követésünket javaslom, de persze minden más platformon is elérhető lesz az anyag. Nagyon várom, hogy végre megmutathassuk azt, amin több mint két éve dolgozunk.

Galériánkban megtekintheted Zsanett képeit is!