A Gossip Girl (a magyar címét mindig is utáltam, szóval a továbbiakban nem fogom pletykafészeknek hívni) 2007 őszén indult hódító útjára. Magyarországon egy évvel később kezdték adni a tévében, de én addigra már a teljes első évadot ledaráltam. Ma már nosztalgiával gondolok vissza a korszakra, amikor még nem léteztek streaming-szolgáltatók, és torrentoldalakon kellett kalózkodni, hogy az amerikaiakkal egyidőben nézhessük meg az új részeket. Márpedig én nem akartam várni, mert totálisan beszippantott az Upper East Side.

XOXO, New York

Találgattam, ki lehet Gossip Girl, izgultam, hogy vajon összejön-e Serena van der Woodsen és Dan Humprey, majd Blair Waldorf és Chuck Bass. Hmm, Chuck Bass… Ez a karakter volt a kedvencem, odavoltam az utánozhatatlan stílusáért (ami egyébként nagyrészt az őt alakító színésznek, Ed Westwicknek köszönhető). Jót szórakoztam Serena és Blair egyszer imádom, egyszer utálom barátnőségén. Lenyűgöztek a csodálatos outfitek, amik Eric Daman jelmeztervező zsenialitását dicsérték (korábban a legendás Patricia Field asszisztense volt a Szex és New York alatt, szóval nem akárkitől tanulta a szakmát). Serena, vagyis Blake Lively frizurája legalább olyan ikonikussá vált, mint anno a Jóbarátokból Rachelé. Élveztem, hogy hétről hétre belecsöppenhetek egy órára a New York-i milliomos tinédzserek életébe. Hiába tudtam, hogy túlzó a sztori, és egy-két történetszál kifejezetten bosszantott, de ettől még rajongtam érte.

2012-ben sajnos véget ért a széria, de kultikus státuszát azóta is megőrizte, a popkultúra megkerülhetetlen részéve vált. A leghíresebb jelenetek, idézetek a mai napig visszaköszönnek a női magazinok cikkeiben, gifek születtek belőlük, New York-ban még mindig szerveznek Gossip Girl városnéző túrákat. Rajongói pedig annyira hűségesek voltak, hogy mikor 2021-ben elindult a reboot sorozat, nézettségi rekordot döntött – más kérdés, hogy népszerűsége gyorsan csökkent, mivel nem tudta hozni az eredeti GG varázsát. És miután a második évaddal elkaszálták az új verziót, úgy döntöttem, előveszem a régit, újranézem mind a hat évadot. Kíváncsi voltam, vajon ugyanúgy elvarázsol-e, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Spoiler: nem!

Minden szülő rémálma

Emlékszem, anno a sorozat második évadát egy zseniális marketinghúzással reklámozták: a szexi jelenetfotókra kiírták a legdurvább kritikákat. „Every parents’ nightmare", „mind-blowingly inappropriate" és „a nasty piece for work" szerepelt a posztereken, amitől persze csak még több fiatal lett kíváncsi a Gossip Girlre. Persze már akkor is beláttam, miért akadnak ki rajta a szülők, de három kislány anyukájaként most már abszolút egyet is értek velük.

Rögtön az első rész sokkol azzal, hogy nem egy, hanem két gimis lányt próbálnak megerőszakolni, de nem csinálnak belőle nagy ügyet. És igen, éppen az a Chuck Bass az erőszaktevő, akiért később milliók rajongtak, köztük én is. Az egyik főhősről pedig kiderül, hogy tizedikes korában ő vette el a legjobb barátnője szerelmének szüzességét – mindezt egy bárpulton. Pár epizóddal később pedig az említett legjobb barátnő Chuck Bass limójában vesz búcsút szüzességétől. És ez még csak a kezdet… Tudom, a mai sorozatokhoz képest szinte ártatlannak tűnik a GG, mégis végig az kattogott a fejemben, hogy „Úristen, ugye majd az én gyerekeim nem viselkednek így?" Tisztában vagyok vele, hogy ebben nekem, szülőként sokkal nagyobb a szerepem, mint annak, hogy milyen sorozatot néznek, de nyilván hatással lehet rájuk. És ebből a szempontból a Gossip Girl tényleg minden szülő rémálma volt. Mert az egy dolog, ha a lányok Blair szettjeit és Serena frizuráját akarják másolni, másban viszont aligha mutatnak jó példát.

Én már a húszas éveim legelején jártam, mikor kijött a Gossip Girl, szóval soha nem akartam azonosulni a főszereplőkkel, akik a kezdetekkor 17 évesek voltak. De elképzeltem, hogy ha valaki gimisként találkozik először a sorozattal, mennyire félreviheti döntéseiben, ha példaképként tekint a karakterekre, még akkor is, ha minden téren messze él az Upper East Side-tól. Persze a megosztó történetszálak nélkül valószínűleg a sorozat nem lett volna az, ami, és bevallom, ha leteszem az anyafiltert, ugyanúgy kedvencként tekintek rá, mint régen. De az biztos, hogy a lányaimmal nem nézném újra, akkor sem, ha már 20 évesek lennének.

A Gossip Girl hat évadja bővelkedett megbotránkoztató történetekben. Ezeket gyűjtöttem össze az alábbi galériában: