Kertes házban élünk

Borítókép: Kertes házban élünk
Milyen klassz, hogy nyáron a saját cseresznyefánkról lakmározhatjuk az édes, ropogós gyümölcsöt! Ilyet a piacon nem lehet kapni.


Kínálhatja kedvenc zöldségesünk a legszebb, válogatott szemeket − azon valahogy mindig érződik, hogy nem az igazi. Nem olyan ropogós, nem olyan fényes: egyszóval nem olyan, mint a miénk, a fáról frissen szedve. Gondot csak akkor okoz a termésünk, amikor annyi, de annyi van belőle, hogy hiába láttuk el már minden barátunkat és családtagunkat, a férjem mégis naponta legalább egy újabb, púpozottan megszedett gyümölcsös ládával állít be a konyhába. Idén már odáig jutottunk, hogy nemcsak a családtagok és barátok kaptak, de még a férjem munkatársai és üzleti kapcsolatai is élvezhették a mi cseresznyénket.


Cseresznye meggyel

Így hát az évek során megtanultam cseresznyét befőzni, tudok cseresznyés süteményeket sütni, nagy sebességgel magozom a mélyhűtőbe kerülő kilókat, sőt, a cseresznyelekvárt és -turmixot is kipróbáltam már. Idén felvettem a repertoárba a „cseresznye meggyel” befőttet is − lévén, hogy az uram egyik ismerőse, aki örömmel fogadta a cseresznyeadományunkat, nem volt rest és cserébe ugyanannyi meggyel lepett meg minket….

A cseresznyeőrület jelentős része szerencsére úgy két hét alatt lezajlott. Amit tudtunk, megettünk, a többit feldolgoztuk. Míg a kamrám számtalan üveg finomsággal, én egy érdekes megfigyeléssel gazdagodtam. A gyermekeink nagyon szeretik a friss cseresznyét. Fára mászni is imádnak. Egészen addig, amíg be nem köszönt a szüret ideje.

Amikor arról van szó, hogy egy kicsit segíthetnének apának, hirtelen nem mernek felmenni a fa tetejére, sőt azt is elfelejtik abban a percben, hogy miként kell felkapaszkodni az alsó ágakra. Viszont szívesen csemegéznek a ládába szedett gyümölcsből… Július-augusztusban pedig újra elmúlik a tériszonyuk a fa tetején.


Tér- és munkaiszony


Nem véletlenül írtam, hogy a cseresznyeőrületnek csak a java zajlik le két hét alatt. A befőzéssel még nem ér véget a cseresznyefa nyújtotta munkák sora: mindig maradnak olyan ágak, amelyekről nem tudjuk leszedni a termést. Ezek olyan magasan vannak, hogy a férjem létráról sem éri el, én pedig enyhén tériszonyos vagyok, így kizárt, hogy bármit is kezdek a még magasról mosolygó gyümölccsel − a gyerekeink meg, mint említettem, múló munkaundorban és tériszonyban szenvednek.

A fán azonban nem marad fenn a le nem szedett termés! Szépen csendben, minden nap lepotyog belőle néhány kiló. És amikor lepotyog, akkor már bizony nem olyan vonzó. A szemek nem csalogatóan pirosak és ropogósak, hanem undorítóan töttyedtek. Felszedni gusztustalan, rálépni még inkább, mert nem elég, hogy nyálkás lesz tőle a lábunk, de még a magja is megszúr. Ilyenkor jön a végeláthatatlan gereblyézés, lapátolás, zacskóba gyömöszölés. A családból senki sem rajong ezért a feladatért, viszont mindenki örül, ha nyugodtan szaladgálhat a füvön… Szinte hihetetlen, hogy a rekordokat döntögető viharos szelek és felhőszakadások ellenére még augusztus elején is képes a fáról cseresznye potyogni!


A cikk folytatása az Éva magazin júliusi számában olvasható!