A farsangot világszerte ünneplik ma is, azonban már egészen más formában, mint annak idején. A beöltözés hagyománya ugyan megmaradt, de sok népi szokás már feledésbe merült. Most felelevenítünk néhányat, hogy betekintést nyerhess abba, miként telt ez az időszak régen.

Tánc és jelmezes felvonulások

Talán nem meglepő, hogy – csak úgy, mint sok más ünnep – eredetileg a farsang is a pogány szokásokhoz nyúlik vissza. A télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnep évszázadokon keresztül a pogány kultúra része volt, majd a kereszténység térnyerésével egy ideig háttérbe szorult. Itthon főleg német néphagyományokkal keveredtek a farsangi szokások, amiket ma már nem feltétlen ismer mindenki, pedig egyik-másik kifejezetten szórakoztató.

A farsangi hagyományok egyrészt a bőségre, a jó termésre, az egészséges állatállományra, másrészt a párválasztásra koncentráltak. Ilyenkor a fiatalok és az idősebbek is beöltöztek: medvebőrt, báránybőrt öltöttek magukra, volt, ahol a férfiak menyasszonynak, vagy épp katonának öltöztek, az arcukat pedig korommal vagy liszttel maszkírozták el, és járták az utcákat, házakat, tréfálkoztak, riogatták az embereket. A háziak étellel, itallal várták a jelmezbe öltözött, verset, mondókákat szavalókat, történeteket mesélőket. Kifejezetten népszerűek voltak a halottas játékok, amiknek a lényege a tél temetése volt. Az egyik legnépszerűbb szokás a szalmabábú égetése volt: Húshagyókedden egy szalmabábut beöltöztettek, majd elégettek, ezzel is szimbolizálva a tél végét. Több helyen a tűz körül táncolva, énekelve, zajt csapva intettek búcsút a télnek.

Régen népszerű volt az asszonyfarsang is: ez a nap arról szólt, hogy a nők pont úgy szórakozhattak, ahogy a férfiak bármikor, amikor kedvük tartotta. Azaz ez az egy nap volt az, amikor anélkül, hogy szó érte volna a ház elejét, a nők is elengedhették magukat, és annyi alkoholt ihattak, amennyi jólesett nekik. Ezt követően azonban vége volt a hangos mulatozásoknak, és húsvétig a csend vette át a főszerepet.

Farsangi párkeresési szokások

Mint sok más ünnephez, a farsanghoz is kapcsolódik nem egy párkereső szokás: régen ez az időszak kiemelten az udvarlásé és a házasságkötésé volt. A házasodni vágyó lányok ilyenkor bokrétát adtak a kiszemeltjüknek azért, hogy a fiú a kalapjára tűzhesse azt, ezzel is kifejezve, hogy a vonzalma kölcsönös.

A korabeli „szinglikkel” nem bántak kesztyűs kézzel, és ma már inkább a bullying jutna eszünkbe arról, amin annak idején sokan nevettek: az egyedülálló fiúkat, lányokat, akik az akkori megítélés szerint már túlkorosak voltak, versekbe, mondókákba foglalva csúfolták. Természetesen nem vérre menő csúfolások voltak ezek, de annak, aki épp a célkeresztben állt, nagy eséllyel nem volt őszinte a mosolya.

A farsangi fánk mint a szerelem jelképe

Csak úgy, mint minden ünnepnek, a farsangi időszaknak is megvannak a maga ünnepi ételei. Ilyenkor jellemzően a nehezebb, laktatóbb fogások kerültek az asztalra, mint amilyen a szalonna, a kolbász, a gulyás és a különböző húsos ételek. A farsangi lakomákhoz kapcsolódik a torkos csütörtök hagyománya is, ami szerint ezen a napon minden olyan ételt el kell fogyasztani, ami később, a böjti időszakban, az önmegtartóztatás heteiben csábítást jelentene. A desszert természetesen a farsangi fánk volt – ahogy Palócföldön mondják: pampuska.

A legkedveltebbnek kétségkívül a szalagos fánk számított, amit magában, cukorral és lekvárral is ettek. Persze, a fánk sem maradt ki a párkereső hagyományokból: a szalagos fánk az örökkévalóságot és ezzel együtt a jegygyűrűt is szimbolizálta. Amikor a legények háztűznézőbe mentek a lányos házakhoz, szalagos fánkkal vendégelték meg a fiúkat. Ha a lány megfelezte a fánkot a fiúval, az biztos lehetett benne, hogy a szimpátia kölcsönös.

Galériánkban megtekintheted, hogyan zajlott a farsang a Kádár-korszakban!