Vannak helyek, ahol a medvék szabadon élnek az erdőben, és olykor lakott területre is bekóborolnak. Vagy felbukkannak kempingekben, kirándulóhelyeken. Nincs bennük támadó szándék, legfeljebb ennivaló után kutatnak. Mégse könnyű közömbösnek maradni: a medve mégiscsak medve.

Amikor egy fekete medve meglátogatott minket, sajnos éppen nem voltunk otthon. Csak a nyomait találtuk, meg a felborított kukát. Az ilyesmi itt nem ritkaság, de a szomszédoknak izgalmas beszédtémát ad. Kiderült, hogy a medve több udvart is végigjárt. Volt, ahol meggörbített egy fémrúdra szerelt madáretetőt, amint megpróbált felmászni a magok után. Egy másik szomszédunk azt mesélte, hogy hangokat hallva este kiment a ház elé, és a zseblámpa fényében meglátta az udvarban kotorászó fekete medvét.

Medvét láttam szürkületkor
Erdős-hegyes vidéken lakunk Amerika keleti részén, Massachussetts államban. A közelben halad el az Appalachian Trail nevű turistaösvény, amely arról híres, hogy az Appalache-hegységet teljes hosszában végig lehet rajta járni. Egy ilyen túra több hónapig is eltart, és csak a nagyon elszántak vállalkoznak rá. Egyszer megszólítottam két hátizsákos fiút, akik hat hete gyalogoltak. Azt mondták, tizenhét medvét láttak azóta. – De csak messziről, ugye? – kérdeztem borzongva és csodálkozva. A medvének már puszta említése is vegyes érzelmeket vált ki az emberből.
A fiúk a fejüket rázták, hogy nem, dehogy, többnyire egész közelről. Medvét leginkább hajnalban lehet látni vagy szürkületkor. A találkozások szinte mindig békésen végződnek, mert a medve nem akar semmit az embertől. Nyilván nem annyira kíváncsi ránk, mint mi őrá. – Különös érzés, hogy ott vannak az erdőben – tették hozzá a fiúk –, és hogy erősebbek nálunk.

--pagebreak--

Vadkemping
Néhány éve gyakran sátoroztunk New Jersey államban. Az ösvényeken láttuk a figyelmeztető táblát: You are in Bear Country! Vagyis hogy a medvék földjén járunk. Ismertük és betartottuk a szabályokat. Az élelmiszert nem vittük be a sátorba, hanem felhúztuk egy kötélen egy faágra. Vagy a „medvebiztos” fémládába zártuk, amit erre a célra kaptunk a sátorhelyen. Nem aludtunk ugyanabban a ruhában, amelyben a tábortűz mellett ettünk, nehogy az ételszaggal odavonzzuk a medvét.
A ritka tragédiák ugyanis többnyire így történnek. A medve nem akar támadni, csak a szagok után megy, de ha már ott van a sátorban... Szerencsére minket éjszaka mindig elkerült. Nappal feltűnt egyszer-kétszer, de csak a távolban. Egy alkalommal az ösvényen sétált át keresztben, és eltűnt a bokrok között. Csak rövid ideig láttuk, de biztosan felismertük a jellegzetes feketemedve-körvonalat. Egy másik alkalommal egy messzebbi domboldalon figyeltünk meg három apró fekete foltot: az anyamedvét követte a két bocs.

Vonz és érdekel
Az embert nyugtalanítja, mégis érdekli az a lehetőség, hogy medvével találkozhat. Ebben fontos tényező, amit a hátizsákos fiúk említettek: tudjuk, hogy a medve az erősebb. Ha a fejébe veszi, hogy ránk támad, biztosan ő kerül fölénybe. De azért is izgat minket a medve, mert van benne valami határozottan emberszerű. Például két lábra tud állni. Málnázás közben úgy használja a mancsát, mint mi a kezünket. Az arca kerek, a szemét a tekintetünkbe tudja mélyeszteni.
Ennek az utóbbi tulajdonságának köszönheti, hogy plüssállatként és mesefiguraként annyira kedvelt. A játékmaci angol neve (teddy bear) onnan származik, hogy első megjelenésekor az amerikaiakat a népszerű és valóban kissé mackóarcú Theodore Roosevelt elnökre emlékeztette. Az ő beceneve volt Teddy. Ez is csak példa arra, hogy a medvét hozzánk hasonló lénynek érezzük.

Etesd a macit!
A medve erdei állat, és nem tesz neki jót, ha magunkhoz szoktatjuk. Persze mi mégis kíváncsiak vagyunk, szeretnénk látni a nagy talpas mackókat. A férjem emlékei szerint a hetvenes években bevett családi szórakozásnak számított a medveetetés. New York állam erdős részein éltek olyan emberhez szokott fekete medvék, akiket simán meg lehetett nézni az autó fedezékéből. A turisták a kocsiablakból ennivalót dobáltak nekik, főleg egy marshmallow nevű, ragadós édességet. Kisfiú korában a férjem is lelkesen részt vett ebben a szórakozásban, csak most utólag merül fel benne, hogy a medvék fogának mennyire ártott a cukros ragacs.

--pagebreak--

Grizzlyk között
Az Amerika nyugati részén fekvő Yellowstone nemzeti parkba – a grizzly medvék fő lakhelyére – csak úgy özönlenek a turisták. Itt játszódik az a régi, 1961-ben indított amerikai rajzfilmsorozat, amelyet mi Maci Laci címen ismerünk. A főhős mackó, eredeti nevén Yogi Bear, mindenáron el akarja csenni a turisták pikniktáskáját, és egyébként is borsot tör a parkőr orra alá. (A park nevét a rajzfilm Jellystone-ra ferdítette.) Valami ilyesmivel foglalkoztak az igazi grizzlyk is az igazi Yellowstone-ban. Megszokták az ember közelségét, és élelemforrás gyanánt mindig számíthattak a kukákra. Olykor talán pikniktáskákat is elcsentek, mint Maci Laci.
A helyzet csak addig volt mulatságos, amíg 1967 egy nyáréjszakáján a park két távoli pontján két nőt, egymástól függetlenül, halálra nem marcangolt a grizzly medve. A vezetőség első ijedtében hirtelen bezáratta a szemétlerakókat. A medvéknek nem maradt idejük alkalmazkodni, éhségükben keresni kezdték az emberek közelségét. A következő évek során több száz grizzly került puskavégre, mert bejártak a kempingekbe és a lakott területekre. Már csak alig kétszáz példány volt belőlük, mikor végre a hetvenes évek közepén védetté nyilvánították őket. Azóta a populáció ismét felduzzadt, és visszatalált a természetes élelemforrásokhoz.

Brummogó elvonókúra
A grizzly medvék legnagyobb ismerője, Timothy Treadwell tizenhárom évig járt közéjük. Eredetileg (elég egyéni módon) drogfüggőségére keresett gyógyírt az alaszkai grizzlyk között. A medvék elfogadták, elviselték társaságát. Egy idő után videóra vette találkozásaikat, és élményeiről előadásokat tartott, amelyekkel a grizzlyk barátságos arcát kívánta bemutatni. Sokan kritizálták, amiért a medvéket hozzászoktatja az ember közelségéhez, azt sem értették, miért megy vissza közéjük újra meg újra, holott már elég anyagot gyűjtött az előadásaihoz. De Treadwell úgy érezte, még dolga van.
Barátnőjével sátorozott 2003 októberében, amikor rájuk támadt egy feldühödött grizzly. Treadwellt korábban is érték medvetámadások, de sikeresen kivédte őket. Csakhogy ezúttal nem használt a bevált stratégia. Egy bekapcsolva maradt videokamera rögzítette a hangokat, amint a barátnőjével egymást próbálják menteni, sikertelenül. A hírhedtté vált eset kapcsán Treadwellt sokan vádolták felelőtlenséggel. Annyi bizonyos, hogy tudatosan maga vállalta a veszélyt.

Kulturális ikon
Egy este átmentünk a szomszéd házaspárhoz, és egy pohár bor mellett beszélgettünk az üveges teraszon. Körös-körül csupa zöld lombra lehetett látni, meg az elgörbült madáretetőre. – Járt erre azóta a medve? – kérdeztük, amikor kifogytunk a szóból. A szomszédoknak nem volt újabb története, de mosolyogva összefoglalták a medve iránt táplált vegyes érzelmeiket: – Jó érzés, hogy itt vannak a közelben. Legalább van egy kis izgalom.

Szöveg:Olchváry Dorottya, fotó:Europress. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.