A koraszülés nem tud másmilyen lenni, csakis felkavaró, hiszen egyik pillanatról a másikra a várandósság hirtelen véget ér. Reggel még a pocakban növekszik a baba, estére pedig már egész máshol… Vajon gondosan tájékozódva fel lehet készülni egy ilyen helyeztre jó előre? Van hová fordulni a kérdéseinkkel még mielőtt megtörténik a baj? Milyen kilátásai vannak a koraszülött gyermeknek, s hogyan tudjuk őket szülőként, családként segíteni?

Dr. Bodrogi Eszterrel és dr. Nádor Csabával valamikor 6 évvel ezelőtt beszélgettem először arról, hogy milyen esélyei vannak egy koraszülött babának, ha Magyarországon születik, s milyen esélyei vannak akkor, ha nem családbarát PIC-re kerül. Mostani beszélgetésünk alkalmával az elmúlt 6 évre tekintettünk rá, s arra, hogy ma hol tart a hazai koraszülött intenzív ellátás, mennyiben valósul meg a családbarát modell az osztályokon.

– Milyen ellátással találkozik az a koraszülött anyuka, aki ma kerül ebbe a nehéz helyzetbe?

Nádor Csaba: Az elmúlt öt évben sok lényeges változás történt országosan a PIC-eken. Persze elégedettek még nem vagyunk, ez a maximalizmusomnak is tulajdonítható. Az egyesületnél (Melletted a Helyem Egyesület: www.mellettedahelyem.hu) azt látjuk, hogy a minden évben meghirdetetett kenguruzás világnapi versenyre egyre több intézmény jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy ennek a kezdeményezésnek van mozgósító ereje. De az is lényeges, hogy a változásra felülről is volt akarat, bár ez azért nehéz, mert családbarát koraszülött ellátást érintő szakmai irányelv nincs. Nehéz nem észrevenni, hogy az elmúlt években sok olyan kormányzati forrás volt, melyekre pályázni lehetetett, és szerencsére ezeknek az összegeknek az elköltése nem abban merült ki, hogy lilára festették az osztályok falát, mert a koraszülöttek színe a lila. Ettől természetesen nem lesz egy osztály családbarát.

De például voltak olyan szakmai képzések, amelyekre lehetett pályázni és ilyesmit nagyon sok osztály végigcsinált. Ha már az egyesületről beszélünk, van egy úgynevezett FINE képzésünk – Family and Infant Neurodevelopmental Education – amit, ha magyarra le akarok fordítani, azt mondanám, hogy a koraszülöttnek nemcsak arra van szüksége, hogy inkubátorok legyenek körülöttük, hanem olyan odafordulásra, ami a babának az integritását nézi. Ez az integritás csak úgy jöhet létre, ha első perctől kezdve családban tud létezni már az osztályon is. Ennek a tudásnak az edukációs programja a FINE, amit egy angol szakember, Inga Warren hozott be az országba és a világjárvány idején online formában, majd amikor már lehetett, személyesen az összes koraszülött intenzív osztályon leoktatta. Tehát most már olyan tudás van az érintett osztályok birtokában, ami számonkérhető. Nem lehet arra hivatkozni sem orvosként, sem nővérként, hogy miért jó, ha az ellátás során teljesen másként gondolkodunk. Ha odamegy a koraszülő anya az osztályt működtető szakember csapathoz és azt mondja, hogy az 1997-es egészségügyi törvény óta tudjuk, hogy a szülőnek ott a helye a PIC-en, nem ránthatjuk meg a vállunkat. Ettől még persze semmi nem lesz jobb, de az első lépés, hogy legyen ott a szülő. Viszont az, hogy a szülőt mennyire kezeljük értőn egy osztályon, mennyire van tudás az összes orvos és nővérke részéről arról, hogy miért van ott a szülő, és a szülő is tudja, hogy miért fontos az, hogy ő ott van, ennek mára tudományos evidenciái vannak.

Nádor Csaba: Azt tudom mondani, hogy van fejlődés. Míg tíz évvel ezelőtt a családbarát koraszülött ellátás országosan 5-10 százalékos készültségi szinten állt, most ez az arány közel 50 százalékos. Azt gondolom, hogy Magyarországon jobb most koraszülött anyának lenni minden nehézséggel együtt, mint ezelőtt tíz évvel, de persze van teendő még. Ezek közül a legfontosabb – mert sok mindent lehet érinteni – a nővérkérdés, ami lassan vállalhatatlanul alacsony az országban. Kevesen vannak, sok az idős nővér és sokan fáradtak, ami alatt a szakmai fáradtságot, tehát a kiégést értem.

– Az, hogy közel 50 százalékos készültségi szinten vannak az osztályok a családbarát ellátást illetően, mit takar? Arra gondolok, hogy mivel találkozik most a koraszülő anya ezeken az osztályokon?

Bodrogi Eszter: Amikor utoljára beszéltünk, a Honvédkórház PIC-e messze fölfelé kilógott az ellátás jellegét illetően az átlagból. Most már szerencsére nincs ez az érzésem. Még mindig azt látom, hogy sok dologban előrébb járunk, mint az átlag, de az óriási különbség, ami köztünk és más koraszülött osztályok között tapasztalható volt, elmorzsolódóban van, és ez nagyon komoly változás. Ma már szerintem nincs olyan osztály, ami nem indult el valamilyen szinten a családbarát ellátás útján. Legalább az észlelés megtörtént, hogy ezzel valamit kezdeni kell. Az első lépés ez volt, el kellett fogadnia a szakma nagyon hagyományos, régimódi rutinokat alkalmazó részének, hogy ez egy valós igény, ami mögött evidenciák állnak. Ezért sem lehet lesöpörni az asztalról, hanem foglalkozni kell vele, tenni érte. Ez nagyon nagy előrelépés.

Nádor Csaba: Hogy mikortól lehet országos szinten családbarát koraszülött ellátásról beszélni, az azért nehéz kérdés, mert ennek is vannak szintjei. Nyilván nem lesz egy PIC családbarát csak azért, mert a szülő ott lehet a gyermek mellett, mert ez jogi norma. Az viszont fontos, hogy mennyit lehet az osztályon az anyuka és az apuka, mennyit és mikor kell kimenniük. Ha például vizitelünk, ott lehet-e? Amikor a gyermek prognózisáról beszélünk csak úgy tehetjük, ha szintén ott a szülő? Mennyire integrálják a szülőket az ellátásba? Ez mind hosszú folyamat. Például Angliában olyan tanítási anyagot kapnak a szülők, amivel kompetensebbé válnak, mint olykor a hazai nővéreink. De ezek kint elvárások a szülő felé. És ez jó is, mert azt gondolom, hogy a szülő tényleg tudjon tevékenyen segíteni, mert annak semmi értelme, hogy bent van az osztályon, de csak kerülgetjük egymást. A jelenlétének legyen a gyermek és a család szempontjából kifejezetten értelme.

– Van olyan szülő, aki nem él azzal a lehetőségével, hogy ott legyen a gyermeke mellett?

Bodrogi Eszter: Persze, hogy van. A társadalomnak is meg kell érnie arra, amit a családbarát PIC takar. Mind a két irányból zajlik a folyamat. A szülők számára ugyanúgy tanítani kell, hogy csapattagként, ellátóként is tekintünk rájuk, és a jelenlétük nem igazán opcionális, hanem alapvető igény – a babájuk részéről elsősorban, melyet mi, a személyzet csak tolmácsolunk feléjük (jól vagy rosszabbul). És pont ez az egyik nehézsége, mert a nővérek már tudják, hogy ez az elvárás, nincs másik út. Ők sokszor joggal érzik azt, hogy az ápolási teendők egy részét az édesanyák helyett/ellenében végzik. Ebben van konfliktuslehetőség, amivel nagyon gyakran meg kell küzdeni.

Nádor Csaba: Teljesen egyetértek ebben Eszterrel és azért bólogattam nagyon a társadalmi érettség kérdésénél, mert szerintem a magyar társadalom csomó dologra egyébként sem érett. A legtöbb nyugat-európai ország ezeken a folyamatokon a 70-es, 80-as években túljutott. Mi ezekre most lettünk igazán érettek, aminek egyébként abszolút örülök.

Nádor Csaba: Nálunk éjszaka is rendszeresen kenguruznak az osztályon, mert van olyan apuka, aki csak akkor ér rá, és éjjel 11-kor jön be hozzánk. Ha egy anyuka hazamegy előbb, mint a babája, akkor ez a fajta ellátás nehéz. Ráadásul, ami nekünk szintén fontos, hogy megfelelő mennyiségű saját anyateje legyen, nem fenntartható, hisz nincs a babája mellett.

Bodrogi Eszter: Azt tapasztalom a magánegészségügyben is, hogy alig-alig van anya, aki az első éjszaka kéri, hogy mellette legyen az újszülöttje. Sokszor kritikaként éri az ottani jól képzett és modern szemléletű csecsemős nővéreket, hogy „erőltetik” a szoptatást és a rooming in ellátást. Szóval nem egyszerű megfelelni ebben a rendszerben. A szakmaiság sérülhet emiatt is, nem csak a feltételek vagy az egészségügyi dolgozók hozzáállása miatt.

– Mi történik akkor, ha a szülő nem akar ott lenni a gyermeke mellett, nem akar integrálódni?

Nádor Csaba: Rövid és hosszú távú következményekre lehet számítani, ha nincs a szülő a gyermeke mellett. Rövid távú az, hogy az életfunkciók – stabil szívműködés és légzés – javulnak, ennek bizonyítékai vannak. De a szülővel való testkontaktus önmagában is fájdalomcsillapító és stresszcsökkentő hatással bír. Erre vonatkozóan is vannak tudományos kutatások, mérhető eredményekkel. Hosszú távú következmény például az, hogy a ma ismert módszereinkkel, tehát hogyan lélegeztetünk, milyen gyógyszereket adunk, hogyan ápolunk egy koraszülött babát, nagyjából a nagy anatómiai eltérések kivédhetők. Például lesz-e agyvérzése, lesz-e keringési zavara? De a szülőket az is érdekli, hogy később milyen idegrendszeri egészségben fog a gyermek cseperedni, mi lesz vele bölcsődés, óvodás és iskolás korában. Erre az nem fog választ adni, hogy hogyan lélegeztetem. Az arra fog választ adni, hogy életben marad-e vagy sem, lesz-e nagy tüdőbetegsége vagy sem, illetve lesz-e agyvérzése vagy sem. Az agy finom huzalozása, vagyis hogy hogyan kapcsolódnak az idegsejtek egymáshoz, milyen lesz a gyermek iskolai kimenetele, nem fog választ kapni. Ám egyre inkább úgy látszik, hogy a kifejezetten gyermek- és családközpontú ellátás, amikor figyelünk arra, hogy minél stresszmentesebb környezetben lássuk el a babát. Ennek része, hogy ott van a szülő, bőr-bőr kontaktusban van a babával, akit így fájdalomcsillapításra használhatunk, lekapcsoljuk a lámpákat, figyelünk arra, hogy ne legyen körülötte nagy zaj. Ezeknek nagyon komoly hatása van arra, hogy lesz-e tanulási zavara, autizmusa, lesz-e belőle ADHD-s gyermek. Egy 1 kg alatti gyermeknek 8-10-szer nagyobb esélye van arra, hogy autista vagy ADHD-s legyen. Persze ez akkor is megtörténhet, ha mindent jól csinálunk vele.

– Van esély arra, hogy belátható időn belül felzárkózzunk a legmagasabb szintű ellátást végző külföldi PIC-ek gyakorlatához?

Bodrogi Eszter: Ha a japán ellátást nézzük, akkor körülbelül 40 évnyi lemaradásunk van, ha az Egyesült Királyságban lévőt, akkor is van 20. Ez a hátrány nem valószínű, hogy eltűnik valaha is, hiszen ők is folyamatosan fejlődnek szerencsére. A kérdés az, hogy mennyire leszünk lemaradva. Azt viszont már most is elértük, hogy talán nincs olyan osztály, ahol például a kenguruzás még nem létezik. Olyan osztály van, ahol erősen szabályozott, s míg mi kiveszünk az inkubátorból egy második napos 24-25 hetes babát, ha olyan az állapota, hogy kenguruzzon az anyával, illetve a leginvazívabb légzéstámogatás mellett is kenguruznak velük, valószínű ilyesmi sok más helyen nem valósul meg. De olyan, hogy egy stabil állapotú koraszülöttet ne vegyenek ki kenguruzni, ha az anyukája szeretné, olyan szerintem már most sincs.

Nádor Csaba: Mi már azt gondoljuk, hogy a kenguruzás az ellátás része, ami akkor is működne, ha valami miatt elmennék betegállományba hat hónapra, tehát nem csak azért engedik a nővérek, mert összevonom a szemöldökömet – ez lényeges dolog. Ha országos szintet nézünk, hogy mikor lesz mindez általános, arra még azért kell egy kis idő. Fontos, hogy a társadalom igénye is meglegyen erre, hogy az anyukák és apukák természetes módon fogalmazzák meg azt, hogy ezt szeretnénk csinálni. Ha ez természetes a szülők részéről, nem kell elmagyarázni nekik, hogy miért fontos, akkor nyilván az ellátó csapatnak is jóval egyszerűbb dolga van. Ami messzebbre vezet, hogy mindezt folyamatos ellátás mellett kell megváltoztatnunk, miközben jönnek a koraszülöttek. Én híve vagyok annak, hogy mérhető legyen a családbarát ellátás minősége. Ezen a módon minden osztály vissza tudná mérni saját magát. Ha egészégügyi mutatókban meg lehet mérni egy osztályt, akkor szerintem ebben is lehetséges. Hogyan áll a családbarát ellátásban? – erre rá lehetne tekinteni. Sajnos Magyarországon túl sok osztály van, a túl sok osztályhoz képest, nagyon kevés nővér, sok helyen nagyon kevés orvos.

– Segítene Önök szerint az, ha az anyák már a várandóság ideje alatt kapnának információt a koraszülésről?

Nádor Csaba: Azért nagyon nehéz ez, mert egy egészséges várandósságban egyszerűen nem merül fel a téma. De ha a mai internetalapú tájékozódási kultúrát nézem, akkor a koraszülésről ugyanúgy lehet tájékozódni, mint arról, hogy hogyan kell megfőzni egy paprikás krumplit. Ha valaki beüti a keresőbe azt a szót, hogy koraszülött, az első öt találatban ott lesz a Melletted a Helyem Egyesület oldala, ahol nagyon sok információ megtalálható a témáról. Ebben szerintem szükséges egyfajta tudatosság mindenki részéről és nehéz elvárni azt, hogy ezt valaki tegye meg a leendő anyák helyett.

Bodrogi Eszter: A várandósgondozás és a szülésfelkészítés ma leginkább arról szól, hogy arra készítik fel az anyákat, hogy lesz egy tökéletes és egészséges újszülöttjük, akit tökéletes szülésélménnyel szeretnének világra hozni a kiválasztott emberek társaságában, és ezzel nagyjából vége is van. Egyszerűen hiányzik az a tudás, ami arról szól, hogy utána mi az, ami várható, hogy néz ki egy egészséges újszülött első 2-24-72 órája, mik a baba igényei, ezt hogy tudja az édesanya, édesapa leginkább kielégíteni. Magyarországon kevés olyan édesanya van, aki úgy érkezik a szülésre az első gyerekkel, hogy tudja például azt, hogy a gyermeke a szülés után kettő órán keresztül élénk lesz, aktívan szopizni fog, majd a következő 24 órája nagy részét valószínűleg átalussza, utána viszont jó eséllyel a következő napon sokat fog sírni, követelőzni, ha nem teszik mellre. Ha azonban ezt az igényét kielégítjük, és annyit lehet mellen, amennyit csak szeretne, akkor valószínűleg a 3., 4. napra megindul a tejelválasztás.

Magyarországon koraszülött ellátó intézményt választani nem lehet. Ezért is fontos, hogy a hazai ellátásban résztvevők egységes gyakorlatot folytassanak, mert akkor lesz azonos az esélye a különböző osztályokon született babáknak.