7 iskolai menzás étel, amit ki nem állhattunk gyerekként: nálad melyik vezeti a listát?

Számomra a legelevenebb iskolai emlékek egyértelműen az iskolai menzához kötődnek. Szinte a mai napig a számban érzem a menü hol jó, hol pedig kifejezetten rossz ízkavalkádját. De valljuk be, azért többségében ezen ételek inkább az utóbbiak táborát erősítették. Nos, az alábbi cikkben felelevenítjük, hogy mely menzás ételek voltak azok, melyeket a legtöbben ki nem állhattunk. Figyelem, nosztalgia következik!
Gyerekkorunk egyik legélesebb emlékei bizonyosan az iskolai menzához kötődnek, hiszen szinte nincs olyan ember, akiben valamilyen érzelmet ne szabadítana fel ez a téma, bár valljuk be, azért többségében inkább fintorogva gondolunk vissza az iskolai étkeztetésre.
De természetesen, miután az évek mindent megszépítenek, így egy kicsit merüljünk el a múltban, és idézzük fel ezeket az ízeket.

Forrás: Highwaystarz-Photography/Getty Images
Tarhonyás hús
A pillanat, amikor egy életre megutáltam a tarhonyás húst, az bizonyosan a menzán volt, ugyanis a kissé pörköltes beütésű vagy olykor éppen kifejezetten lecsóra hajazó változat, őszintén szólva korántsem hozta meg a kedvem az ételhez.
Az alábbiakban további olyan menzás ételeket gyűjtöttünk össze, melyeket a legtöbben ki nem állhattunk!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...