Rossz hír a szülőknek: tovább drágulnak az iskolai menzák?

Páger Zsolt, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy ahol az önkormányzat üzemelteti az közétkeztetést, ott bizony azonnal érezhetőek a piaci hatások. Azonban ahol nem az önkormányzatok üzemeltetik a közétkeztetést, hanem kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy mikor lesz áremelkedés.
Mennyibe kerül a gyermekek háromszori étkeztetése?
Páger Zsolt véleménye szerint a háromszori menzás étkezés térítési díja átlagosan havi 15-20 ezer forint körül mozog gyermekenként. A szakértő továbbá azt is kiemelte, hogy egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének az összege lehet, ami 30-40 százalék, de az árakat az élelmiszerek drágulása mellett befolyásolja a rezsinövekedés és a munkaerő-drágulása is. Ennek értelmében körülbelül 50 ezer forint lenne a háromszori étkeztetés gyermekenként. A szakember azonban kiemelte, hogy még mindig ez bizonyul a legkedvezőbb árú étkeztetési megoldásnak.

A svédasztalos étkeztetésé a jövő?
Ezentúl kiemelte, hogy az egyik legnagyobb probléma az élelmiszerpazarlás, melyre egy dabasi gimnázium kiváló megoldást talált. Ugyanis bevezették a svédasztalos módszert, melynek lényege, hogy a gyermekek maguk határozzák meg, hogy miből mennyit szednek. Azóta további 18 intézményben bevezetésre került az adott étkeztetési forma, és az eredmények szerint, míg a hagyományos étkeztetés esetében az ételek 27%-a a kukában landolt, az új módszernek köszönhetően a maradék fele megmenekült. Ennek értelmében hosszú távon ez a módszer kifizetődőbb lenne, azonban ennek a rendszernek bevezetése előtt infrastrukturálisan is fel kell készülni, illetve más jellegű eszközipar kell és edukációra is szükség lesz.