– Mindezek után adja magát a kérdés, hogy ha azt kérdezem, hogy ki is az a Fejes-Vékássy Lili, neked mi az első szó, ami beugrik? Hogyan mutatkoznál be?

– Szerintem ez a szó nálam körülbelül félévente változna, így akkor talán a változás, fejlődés, alakulás lenne az. A fentieken – pszichológus, kutató, tanár – felül úgy mutatkoznék be, hogy egy elég kíváncsi ember vagyok, aki szereti mélységében megérteni mindazt, amit maga körül lát. Emellett pedig egy szuper ember feleségeként, és egy elképesztően aranyos kis mopsz gazdájaként mutatnám be magam.

– Miért döntöttél úgy, hogy ennyi területen képzed magad és ilyen sokféle irányban indulsz el?

– Mindig „több lábon állt” az érdeklődésem, sosem tudtam leszűkíteni egyetlen konkrét területre vagy tevékenységre azt, hogy mit szeretek vagy szeretnék csinálni. Az viszont egészen kicsi koromtól kezdve egyértelmű volt, hogy nekem szükségem van arra, hogy képekben fejezhessem ki magam. Ez sokszor csak annyit jelentett, hogy a jegyzeteim és tankönyveim mindig össze-vissza voltak firkálva. Később már azt, hogy az egyetemi órákra készített prezentációim vizuális szempontból is ki voltak dolgozva, az utolsó részletig. Bármit is csináltam az eddigi életem során, a képekkel való kommunikáció mindig talált benne helyet magának. Emellett pedig mindig is nagyon érdekesnek találtam az emberi viselkedést, illetve nagyon izgalmasnak azt, amikor egy-egy – elsőre talán érthetetlennek tűnő – viselkedésnek megpróbálunk mögé nézni és megtalálni rá a magyarázatokat. Valahogy így indultam azokra a területekre, amiket jelenleg csinálok.

– Ha azt mondom, social média, mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Hogyan kell elképzelni a social média kutatást, amelyet jelenleg is tanulsz?

– Sajnos ilyen képzés egyelőre itthon még nem létezik: az, hogy én social media kutatóként definiálom magam, az annak a „leegyszerűsítése”, hogy az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában vagyok doktorjelölt és a kutatásomban a közösségi média használat pszichológiai vetületeit vizsgálom. Magát a négyéves képzést már befejeztem, jelenleg a disszertációmat írom – remélhetőleg, már nem túl sokáig.

– Hogyan lettél tanársegéd, milyen tárgyakat tanítasz vagy tanítottál korábban?

– Én magam is a Pázmány pszichológia szakán végeztem, még 2017-ben. Aztán a doktori képzésre átmentem az ELTE-re, ahol a képzés része, hogy a doktori hallgatóknak tanítani is kell, így kerültem először tanár szerepbe. Ezt az elején nagyon nem éreztem magaménak, de aztán szép, fokozatosan kialakult, hogy hogyan tudom jól érezni magam oktatóként, és onnantól kezdve már szerettem és a mai napig szeretem is csinálni a tanítást. Sokféle tárgyat tanítottam már az évek során, például médiapszichológiát, fejlődéslélektani és szociálpszichológiai tárgyakat is. De a legjobban a kicsit tréning-szerű, önismereti alapokat adó órákat szeretem, mert itt lehet leginkább kapcsolódni a hallgatókhoz, illetve ők is ilyen keretek között tudnak a legjobban kapcsolódni egymáshoz, meg talán saját magukhoz is.

– Mik a tapasztalataid a mai egyetemistákkal kapcsolatban?

– Fontos leszögezni, hogy az egyetemista korosztálynak én egy elég válogatott szegmensével találkozom, mert a pszichológus hallgatók általában nagyon jó képességű, nyitott és elég motivált fiatalok. Így többségében elég pozitív tapasztalatokat szerzek a tanítás kapcsán. Azt látom, hogy – néhány kivételtől eltekintve –, aki pszichológia szakra jön, annak ez a végzettség nem csak egy papír, hanem útlevél valami olyasmihez, amivel hasznos és értelemmel teli dolgokat lehet csinálni.

– A pszichológus és az illusztrátor éned ötvözöd a @pszichologusszemmel Instagram oldalon. Hogyan született meg ennek a felületnek az ötlete?

– Maga az ötlet, hogy csinálnom kellene egy szakmai Instagram-oldalt, amelynek a fő fókusza a pszichoedukáció, nagyon régóta motoszkált már a fejemben. De amíg az ELTE-re jártam, annyira le voltam terhelve, hogy esélyem sem volt ezeket az ötlet-kezdeményeket kibontani. Ez akkor változott meg, amikor egy ösztöndíjnak köszönhetően fél évet Amerikában tölthettem. Ez egy nagyon sok szempontból kitüntetett időszak volt: többek közt azért, mert soha ennyire szabadon nem csatornázhattam bele a kreatív energiáimat abba, amibe csak szerettem volna. Így elkezdtem ezen fókuszáltan gondolkodni és csak hagyni, hogy jöjjenek a legkülönfélébb ötletek. A férjemmel (aki szintén kint volt velem New Yorkban) nagyon sokat beszélgettünk erről, ő tulajdonképpen végigkísérte ezt az inkubációs időszakot. Rengeteg hasznos meglátása volt, amik segítettek abban, hogy letisztuljon, hogy pontosan mit is szeretnék. És aztán ezek a gondolatok meg ötletfoszlányok egy őszi napon, a Central Parkban kávézva és beszélgetve, végül összerendeződtek és megszülettek a @pszichologusszemmel körvonalai.

– Mi a fő célod az oldallal?

– A célom ezzel az oldallal olyan szempontból „önző”, hogy ennek apropóján nagyon sokat tudok rajzolni, amit elképesztően élvezek, szóval ez nekem is rengeteget ad. Másrészt pedig, természetesen a cél az, hogy minél szélesebb laikus közönséghez olyan szakmai ismereteket jutassak el, közérthető formában, amik kapcsán gondolatok ébredhetnek bennük a saját életükkel, működéseikkel, kapcsolódásaikkal kapcsolatban. Ha ez csak annyiba fut ki, hogy rá tudnak nézni egy-egy helyzetre vagy kapcsolatukra egy kicsit más szemszögből, akkor az már szuper. Amikor rányomtam az „új oldal létrehozása” gombra, 2021. december 1-jén, úgy voltam vele, hogy ha csak egy pár embert gondolkodásra, önreflexióra késztetnek a posztjaim, akkor már megéri csinálni. Azt, hogy több ezren fognak követni... na, az szédítő, kicsit félelmetes és a legvadabb álmomban sem gondoltam volna.

– Említetted Amerikát, illetve hogy egy ösztöndíj program segítségével jutottál el New Yorkba. Mesélsz erről bővebben? Hogyan élted meg ezt az időszakot?

– Igen, Fulbright ösztöndíjasként tölthettem el fél évet a New York University-n, ahol a doktori kutatásomon dolgozhattam. Volt egy supervisor-om, akivel sokat találkoztunk személyesen, de mivel ekkor még bőven benne voltunk a COVID-időszakban (2021 őszén), az egyetemi élet gyakorlatilag teljesen online zajlott és nem sok alkalmam nyílt új ismeretségeket kötni. Volt viszont lehetőségem egy kicsit lelassulni egy nagyon telített időszak után. Hosszú idő után először szinte kizárólag én határoztam meg a napjaim menetét, így majdnem minden reggelt futással indítottam a Central Parkban. Zavartalanul foglalkozhattam a disszertációmmal, mindezt a város legmenőbb könyvtáraiban (a Public Library egyik fiókkönyvtárának még tetőterasza is volt). Emellett nagyon sok időt tudtunk együtt tölteni a férjemmel, együtt tudtuk felfedezni New York legkülönbözőbb arcait. És ugye az Instagram-oldalam sem jöhetett volna létre enélkül az időszak nélkül. Szóval ez egy olyan megismételhetetlen lehetőség volt, amiért nem tudok elég hálás lenni a Fulbright Programnak!

– Apropó, utazás: nemrég Izlandon jártál, és ha jól tudom, nagyon szeretsz utazni. Körülbelül hány országban jártál már a világon? Melyek a kedvenc helyeid?

– Az utazásaimról elég részletes dokumentációim vannak, így egészen pontosan meg tudom mondani, hogy jelenleg 26 országnál tartok. Nagyon sok szép helyen jártam már, de összességében a legjobban Észak-Európában érzem magam. Koppenhága például hatalmas kedvencem, szerintem az egyik legjobb atmoszférájú város, ahol valaha jártam. De nagyon szerettem Izland és a Feröer-szigetek fantasztikus tájait és nyugalmát is.

– Mi szerepel még a bakancslistádon? Mi az első három elem, amit a közeljövőben szeretnél kipipálni, lehet az utazás, tevékenység, vagy bármilyen célkitűzés?

– Jelenleg az első és legfontosabb dolog, ami mellett egy pipát szeretnék tudni, az a disszertációm, így – bár ez nem egy kifejezetten izgalmas tevékenység – elsőnek ezt mondanám. Az biztos, hogy egyszer mindenképp el szeretnék jutni Japánba, szóval ez is elég előkelő helyet kap a listán. Illetve, már régóta szeretnék egy félmaratont futni, amit – ha minden jól megy a felkészülés során –, október közepén ki is pipálunk a férjemmel.

Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Lili a világot pszichológus szemmel, kattints a galériára!