Az intenzív nevelésről

„Az intenzív gyereknevelés tulajdonképpen egy norma- és elvárásrendszer, ami annyira elterjedt, hogy általában meg se szokás kérdőjelezni. – kezdi Alexandra. - Erős pszichológiai háttere van, a hatvanas-hetvenes évek óta ugyanis az emberek a társadalmi folyamatokat egyre inkább pszichologizálva értelmezik, s ez azt eredményezte, hogy a legbanálisabb szülői cselekvésnek is óriási tétje van a gyerek személyiségére nézve. Hogyan altassuk? Meddig szoptassuk? Hagyjuk sírni vagy inkább vegyük fel? Hány mesét mondjunk neki? Nézhet-e tévét? És a sort folytathatnánk.”

Régen a fogódzók egyértelműbbek voltak és nem kérdőjeleződtek meg ennyire: egy típusú szemlélet uralkodott, a szülők pedig azt követték. Az intenzív nevelés szorosan kötődik az internet elterjedéséhez, hiszen megfellebbezhetetlen szaktekintélyek helyett ma már különböző fórumok, honlapok, közösségi oldalak, szakértők tömegei állnak az ember rendelkezésére, amik mind arról szólnak, hogyan és miként válik valaki jó szülővé. „Nem egyfajta megközelítés van tehát, hanem sokféle, akár egymással ellentétes is, és a szülőre hárul a felelősség, hogy eldöntse, ezek közül mi a jó az ő gyerekének. Emiatt az emberek egyre inkább elbizonytalanodnak, nem tudják, vajon mindent megtesznek-e azért, hogy utódjuk boldog és sikeres felnőtt legyen. Intenzíven fektetnek be tehát pénzt, időt, energiát nem kímélve, minden szinten – innen kapta a nevét a jelenség is.”

Kovai Cecília szerint a nevelési szemlélet változása szélesebb társadalmi kontextusba ágyazódik: elsősorban a - Magyarországon a rendszerváltás után kialakult - neoliberális fordulathoz köthető, amely egy gazdaságpolitikai váltás volt, de az élet más szféráira is kiterjesztette hatását. „A neoliberalizmus lényege a piacelvűség, a piaci logika eluralkodása. A mindennapi életben ez a logika egy csomó felelősséget az egyénre terhel, aki szintén piaci szereplővé válik, lehetőleg minél produktívabbá: kiemelt fontosságúvá válik az önmenedzsment ahhoz, hogy jól teljesítő állampolgár legyen.”

A piaci logika emellett átértelmezte a gyerek szerepét is: társadalmi értéke megnövekedett és az érdeklődés középpontjába került. A munkaerőpiac és az oktatás szintén sokszínűvé vált, megsokszorozódtak a választási lehetőségek, megemelkedett a tét a szülő döntéseivel kapcsolatban. Ami korábban az állam feladatai közé tartozott (például hogy melyik suliba jár a gyerek), a neoliberális fordulat után lebomlott, és általános bizonytalanság lépett a helyébe. „Az intenzív nevelés a középosztály válasza erre az elbizonytalanodásra: még többet fektet a gyerekébe, hogy az majd megállja a helyét a zavaros világban, és számos előnyre tegyen szert.”

Az intenzív nevelés szélsőséges megjelenési formája a paranoid szülőség, amikor a felnőttek már mindent kockázatnak tekintenek, a gyereket pedig soha nem hagyják egyedül: az Egyesült Államokban új trenddé vált például, hogy a szülők kamerákon keresztül figyelik meg csemetéjük tevékenységét.

Országok, társadalmi rétegek

Talán nem véletlen, hogy az intenzív nevelés megjelenését először pont Amerikában, aztán Angliában azonosították. „Ugyanakkor Kínában, Indiában is hasonló folyamatokat láthatunk. – mondja Szőke. - Persze mindenhol megvannak a helyi jellegzetességek.” Kovai szerint a pszichologizáló gondolkodás - miszerint a szülő tevékenysége hatással van a gyerekre - ma már mindenhol elfogadott közhelynek számít. Így a gyerek jövőbeli sikere értelemszerűen erősen függ a szülőtől, ám hogy ez milyen formában jelentkezik, társadalmi rétegenként és országonként változó. „Kínában jellemző a tigrisanya - nyugati szemmel szekírozó anyának is lehet nevezni -: ott hatalmas a verseny, a gyerekek már egész pici koruktól mindenféle különórákra járnak. Amerikában pedig inkább a mentális jóléten van a hangsúly. De az a felfogás, hogy a gyerek jövője a szülő felelőssége – mind a két esetre igaz.”

Ami pedig a társadalmi rétegeket illeti: egyre nyílik az olló a tőkeerősek és a szegények között, a térbeli egyenlőtlenségek szinte kiegyenlíthetetlenek. Magyarországon például teljesen más a helyzete a borsodi alsó középosztálynak, mint egy budai felső-középosztálybeli szülőnek. „Hiába akarja egy eldugott faluban élő anyuka baba-mama úszásra vagy masszázsra vinni a gyerekét, ha ehhez mondjuk napi egy órát kéne autóznia.”- mondja Alexandra. Központi kérdés a fejlődéspszichológia által kiemelt fontosságúnak tartott korai fejlesztés is. „Ez egyfelől jó dolog például a különböző rendellenességek kiküszöbölése miatt, de a szegény települések számára a fejlesztések egyszerűen nem érhetők el, nincs eszköz, se pénz, és a szakemberhiány miatt túl hosszú a sorbanállás is.”

Állam és családpolitika

Mindeközben az állam - nemcsak Magyarországon – egyre jobban kivonul a közszolgáltatások fenntartásából és inkább a szülőre hárítja azt. Utaltunk rá fentebb, hogy ami korábban az állami szolgáltatás részeként működött, azt sok esetben most a szülőnek saját erejéből kell kipótolnia: a társadalmi sikert biztosító iskolát, a korai nyelvtanulást, és azt, hogy a gyerek közben mentálisan is jól karban legyen tartva.

„Az állam nálunk elég erős kontrollt, szigorú szabályozási rendszert alakított ki. – mondja Alexa. – A túl sok iskolai hiányzás pénzbüntetést, ha pedig a szülő nem tud fizetni, akár elzárást jelenthet. Ez persze leginkább a szegény csoportokat érinti, de most már – és ez számos országban megfigyelhető - a középosztályt is egyre inkább figyelemmel kísérik: kisebb százalékban ugyan, de a szakemberek bele-beleszólnak abba, pontosan hogyan legyen valaki jó szülő.” Ugyanakkor gyakran szerveznek tréningeket, létezik a Biztos Kezdet Gyerekházak, ahol a hátrányos helyzetű szülőket tanítják meg arra, hogyan neveljék középosztálybelivé a gyerekeiket. „Ez persze lehet pozitív is, de része annak a sűrűsödő ellenőrzésnek, amibe az államok pénzt és energiát invesztálnak.” – mondja Kovai.

Ki nevel a végén?

„Az intenzív szülőséggel a nevelés bezáródik a nukleáris családba. Az anya nem tudja a terheket megosztani, mindent potenciális veszélyforrásnak lát a kortárscsoporttól kezdve a más nevelési elveket követő nagyszülőkig, s így az összes teher az anyára, az apára és a házastársi kapcsolatra terhelődik.” Sőt, olyan értelmezések is születtek, hogy a szülő maga szintén komoly kockázatot jelent, teszi hozzá Alexandra. „Angliában például általánossá vált a terhesség alatti alkoholszint mérése, de más példákat is említhetnék. Ez folyamatos bűntudathoz, állandó önmarcangoláshoz vezet, a szülő nem képes szabadulni a gondolattól, vajon jól teszi-e, amit tesz, vagy sem.”

A nevelés elsősorban az anyák feladata maradt. „Ők mennek gyesre, mert anyagilag úgy éri meg jobban a családnak, nem beszélve arról, hogy a társadalmi elvárások szintén rájuk helyezik az elsődleges felelősséget. A kovidjárvány alatt volt olyan kutatás, amely kimutatta, hogy általában az anyák adták fel munkájukat, elfoglaltságaikat otthon maradt gyerekeik kedvéért.” Karrier és gyerek helyett karrier vagy gyerek lesz, teszi hozzá Cecília. Az apákkal kapcsolatban is születtek kutatások, ahol gyakran megfogalmazódott az az igény, hogy nem elég a pénz megkeresése, a férfiaknak többet kéne jelen lenniük a gyereknevelés folyamatában, kivenni a részüket a döntéseknél, a közös játékoknál. Változás van, de ez azért még mindig nem igazán elterjedt. „Az intenzív nevelés nagyon költségigényes dolog, a szabadidő is drága, erre pedig valakinek meg kell keresnie a pénzt. Nyilván inkább a férfi szokta, és ez megerősítheti a hagyományos nemi szerepeket. Keress pénzt, ugyanakkor legyél te is sokat a gyerekkel – nehéz ennek jól megfelelni.”

Miképp hat a gyerekekre az intenzív nevelés?

„A Kínából származó kutatások eredményei azt mutatták, hogy egyre több szülő ismeri fel, ha túlterhel, akkor elveszi a gyerekkor örömét. – mondja Alexandra. – Ugyanakkor az intenzív nevelés hatását tulajdonképpen lehetetlen mérni, hisz a gyereket számtalan más külső hatás is éri.

Az viszont kimutatható, hogy a legnagyobb belső szülői konfliktus általában az, hogy most legyen-e a gyerek boldog vagy inkább a jövőben. A szülő persze nem gazdasági mércével méri a gyerekét, és nyilván mindig a legjobbat szeretné neki - nem azért íratja be angolra, mert az egy jó befektetés, hanem mert boldog életet szán neki. Kérdés azonban, hogy az önfeledt gyerekkor ideája és a hatékony felkészítés a jövőbeli sikerekre mennyire ellentétes gyakorlatok egymással.

Ki lehet-e kerülni az intenzív nevelés trendjét?

Kovai szerint nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen. „Ha egy szülő megpróbálja figyelmen kívül hagyni, akkor elhanyagolónak, rossz anyának számít, márpedig minden rendszernek az a lényege, hogy belsővé tesszük az általa közvetített összefüggéseket, mert ha nem így csináljuk, bűntudatot érzünk majd. Olvastam egyébként egy amerikai folyóiratban próbálkozásokról, amik visszahoznák a ridegtartást, azaz hogy a gyerek menjen ki és játsszon szabadon, felügyelet nélkül. De persze úgyis csak az a szülő meri majd őt elengedni, aki stabil életteret alakított ki, aki biztos benne, hogy így is boldogulni fog, és nem süllyed alá a középosztálybeliségből.”

A kutatók szerint bizonyos dolgokban talán könnyebb eltávolodni az intenzív szülőségtől: egy nyugodt és biztonságos kisváros közepén jobban elengedik a gyereket egyedül, de ott valószínűleg ugyanúgy megjelenik az elv, csak más helyzetekben. „Az egészet vezérlő elméletnek, azaz hogy amit tesz a szülő, annak komoly hatása lesz a gyerek életére, nagyon nehéz ellentmondani. Már akkor is gyanús lehetsz az emberek szemében, ha túl sokat adod le valaki másnak, ha pedig mindenkitől azt hallod, hogy az ő gyereke száz különórára jár, egy idő után óhatatlanul rosszul érzed majd magad, merthogy a tied esetleg lemarad, vagy kellemetlen érzés neki, amiért ő nem mehet. Szóval a nyomás az anyatársak felől is érkezhet, s a rossz szülőség vádja hamar ráég azokra, akik nem sajátítják el kellően az intenzív gyereknevelés gyakorlatait.”

Galériánkban gyereknevelési elvekről olvashatsz!