Manapság nemcsak az égen körőznek a helikopterek, hanem többek között játszótereken, a babás, ovis foglalkozásokon, sőt még a négy fal között is ott vannak. Persze most nem a járművekre, hanem a helikopter szülőkre gondolok, akik a gyermekük szükségletein és igényein túl igyekeznek minden téren gondoskodni tóluk, túlféltve és túlszervezve az életüket. Akik folyamatosan ott „körőznek“ a kicsik (és kicsit nagyobbak) feje körül, hogy ellenőrizzék, segítsék őket, megoldjanak helyettük mindent.

Persze a helikopter anya csapdájába könnyű belecsúszni, mikor a társadalom rengeteg elvárást támaszt mind a szülők, mind a gyerekek felé. De ez a fajta nevelés végső soron több szempontból is visszaüt. Sok gyermekpszichológus leírta már, hogy a helikopter szülők gyerekei kevésbé önállóak, rosszabb a problémamegoldó- és kudarctűrő képességük, kevesebb az önbizalmuk, mindez pedig hatással van a későbbi párkapcsolataikra és munkájukra is. A helikopter anyák ugyanis a túlféltéssel, túlgondoskodással akaratlanul is azt az üzenetet közvetítik a gyereküknek, hogy nem bíznak a képességeikben, vagyis nem elég jók. Az állandó készültség, mások kiszolgálása pedig előbb-utóbb az anyákat is kizsigereli, illetve gyakran a gyerekek kirepülése után depresszióba esnek, mert hirtelen haszontalannak érzik magukat.

Helikopter nélkül szabadabban lehet repülni

A helikopter anyaság ellentéte a benign neglect nevelési elv, ami szó szerint jóindulatú elhanyagolást jelent. Magyar kifejezés nincs még rá, de ebben a kontextusban úgy lehet legjobban megmagyarázni, hogy a szülők a gyerekük érdekeit szem előtt tartva hagyják őket önállóan kibontakozni, miközben megmutatják, hogy az anyai, apai feladatok mellett nekik is vannak saját szükségleteik. Ahelyett, hogy a szülők mindent ellenőriznének, megcsinálnának a gyerekeknek, arra ösztönzik őket, hogy felfedezzék a világot, a sikereket és a kudarcokat, a képességeiket és a korlátaikat egyaránt. Az elhanyagolás szó tehát elég félrevezető, hiszen nem arról van szó, hogy a benign neglect módszerét követő szülők nem foglalkoznak a gyerekeikkel, csak nem 0-24-ben teszik ezt, mert azt tartják és tanítják, hogy mindenkinek joga van a maga életét élni.

Jennifer Garner, aki két lány és egy fiú édesanyja, is ezt a nevelési elvet vallja. „Imádom a gyerekeimet, szerintem lenyűgöző emberek, ezért szeretek mellettük lenni, szeretem hallgatni őket. De hiszek abban, hogy előnyükre válik, ha megtapasztalják a jóindulatú elhanyagolást. Az ő életük a sajátjuk, szóval nem próbálom meg élni helyettük. És ezzel együtt jó, ha ők is látják, hogy én is élvezem a magam életét” – magyarázta a Today című amerikai reggeli tévéműsorban.

Bizalom és figyelem nélkül nem működik

Jennifer Garner interjúja után rengeteg poszt született a témában a közösségi médiában, a legtöbben pozitívan fogadták, amiért példát mutat, hogyan lehet 2024-ben egyensúlyba hozni az anyaságot és az énidőt, bűntudat és stressz nélkül. Többen azonban megkérdőjelezték, hogy a módszere valóban gondoskodásból, és nem önzőségből fakad, mások pedig azért kritizálták, mert a korábbi szülőgenerációkra sem volt jellemző, hogy sokat foglalkoznak a gyerekeikkel, és éppen ez rengeteg negatív hatással volt rájuk.

Szakértők azonban kiálltak Jennifer és a benign neglect elmélete mellett, hangsúlyozva, hogy a gyermeknek mindig biztonságban kell lennie, fizikailag és érzelmileg is. A jóindulatú elhanyagolás nem azt jelenti tehát, hogy a szülő nem foglalkozik a gyerek igényeivel, nem reagál a kéréseire. Fontos, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a gyermek tudja, bármikor fordulhat a szülőhöz, ha szeretne. Ha olyan nehézséggel szembesül, amit egyedül nem tud megoldani, akkor segítséget, támogatást fog kapni, de nem várja el automatikusan, hogy szülei megoldják helyette, és azonnal ugorjanak minden hívószavára. A benign neglect, vagyis a jóindulatú elhanyagolás előnye, hogy a gyerekek önállóan is képesek döntéseket hozni, nem félnek hibázni, a kudarcokat pedig megfelelően tudják kezelni. Nem mellesleg pedig a nők is kevésbé ragadnak bele az anyai szerepbe, hiszen picit több idejük jut magukra.

Ha szimpatikus ez a nevelési módszer, alábbi galériában összegyűjtöttünk néhány gyakorlati tanácsot, hogyan tudod beépíteni a mindennapokba: