Megerősítették, mi várható a Riverdale 5. évadában: ettől dobni fogsz egy hátast!
A Riverdale az elmúlt időszak egyik legkedveltebb tinikről szóló sorozatává nőtte ki magát, azonban úgy tűnik, hogy a témának most búcsút is inthetünk. A sorozat készítői ugyanis megerősítették a hírt, amit valljuk be, valahol már sejtettünk: kedvenc tinédzsereink nem lesznek többé tinik.
Olyannyira nem, hogy egy konkrét ugrásra készülnek az időben. Ez egyrészt lehetővé teszi, hogy a színészek a korunknak megfelelő karaktert alakíthassanak (Cole Sprouse például 27 évesen alakítja a 18 éves Jugheadet), másrészt pedig a középiskola végével számíthattunk a szétszéledésükre, ami cselekmény szempontjából nem túl ideális. Utóbbit a koronavírus is kissé megbolygatta, hiszen a járvány miatt le kellett állítani a forgatást, így a 19. résszel fejezték be az amúgy 22 részesre tervezett negyedik évadot.
Ezt már a sorozat executive producere, Roberto Aguirre-Sacasa mondja. Madchen Amick, aki a sorozatban Betty anyukáját alakítja korábban szintén pedzegette, hogy ugrani kellene az időben egy nagyot.
Így azonban felvetődik a kérdés, hogy mennyire nagyot fognak ugrani az időben, illetve hogy mit jelent ez mondjuk az idősebb karakterekre nézve. Lehet, hogy néhányaktól bizony búcsút kell vennünk…