Alig két éve robbant be a köztudatba Yalla című dalával Sisi, de már fellépett a Sziget Fesztiválon, Fonogramra jelölték az év felfedezettje kategóriában és tavaly az Artisjus őt tüntette ki Az év könnyűzenei junior szövegírója díjjal, illetve a női előadók egyenjogúságát támogató Spotify Equal Hungary kampány egyik nagykövete lett. Első nagylemeze, a Sistahood 2023 novemberében jelent meg, amit teltházas koncerten mutatott be az Akvárium Nagyhallban.

Azt mondod, szeretnéd „azokat a nőket képviselni, akik merik követni az álmaikat, megérzéseiket és kiállnak az igazuk mellett”. Nehéz ma ilyen nőnek lenni szerinted?

Nagyon! (nevet) Bár egyáltalán nem kategorizálom be magamat feministának (és másnak sem), viszont az egyszemélyes kis hadseregemmel tényleg igyekszem küzdeni az ellen a közéleti narratíva ellen az emberek fejében, hogy a nők kevesebbre képesek, mint a férfiak… de nehéz! Akármelyik backstage-ben vagy stúdióban vagyok, mindig a férfiak vannak többségben, a sajtótájékoztatókon általában ők azok, akik megszólalnak…

És a nagyszínpadokon is többnyire őket látjuk.

Igen, a nagyszínpadokon főleg! Éppen azt figyeltem valamelyik nap, hogy az egyik nagy fesztivál headlinerjei csak srácok. Nincs ezzel bajom, de meglepődtem, miért van ez így. Szóval, nem egyszerű a helyzet, de küzdök, annak ellenére, hogy azért érzem, egyedül harcolok ezért. Ettől függetlenül igen, azt érzem, ezt kell tennem.

Olvastam egy kutatást, ami szerint a női előadók nem (feltétlenül) csak zenei produkcióként vannak jelen a színpadon, hanem szexszimbólumként is, míg a férfiak nincsenek (ennyire) szexualizálva…

Pontosan, és szerintem több megítélést is kapunk, mert – és ez tényleg nem egy ilyen feminista dolog a részemről – ha mondjuk egy srác leveszi a pólóját a színpadon, mindenki megőrül és a földre borul, hogy juj, de szexi, viszont amikor én teszem ugyanezt, akkor van egy réteg, aki azt gondolja, átléptem egy bizonyos határt. Azt érzem, könnyebben ki vagyok téve az ítélkezésnek, attól függően, hogy mennyit mutatok magamból, a szexualitásomból. Holott a srácok ezt szabadon megtehetik, és igazán felnéznek rájuk emiatt. Úgyhogy azon vagyok, hogy ezt egy olyan egészséges kereten belül tudjam csinálni én is, mint nő, amire azt lehet kívülről mondani, na, ez amúgy nem obszcén, de nem is full prűd - hanem valahol a kettő között van.

Nem titkolod, hogy tinédzserként nem volt előtted női példakép a családban, tehát felnőtt fejjel tulajdonképpen tudatosan választhattad ki ezeket a személyeket az életedben. Kik azok, akik inspiráló mintákká váltak a szemedben és miért?

Volt egy barátom, akinek az anyukája rengeteget adott ilyen szempontból, amikor megismertem. Bár akkor még nem is fogalmaztam ezt meg magamnak, mégis példaképpé vált számomra: azért, mert azt láttam, hogy egy erősen karrierista nő, aki közben úgy gondoskodik a családjáról, amihez hasonlót korábban nem voltam szemtanúja soha. Sokat jelentett az, hogy megtapasztalhattam, milyen egy családanya, aki nemcsak a szakmájában hasít, hanem otthon is. Ez 18-19 évesen nagyon inspiráló volt, akkor azt mondtam, én is ilyen akarok lenni. Érdekes, hogy nem a celebvilágban, hanem a hétköznapi életben találtam ilyen példaképet.

Többször is beszéltél már arról, hogy modellkedtél, „jól esett, hogy végre különösen szépnek érezted magad” és nem tagadod, „innen jött az összes önbizalmad”. Mára viszont „megtanultad másoktól függetlenül felépíteni magadban” ezt. Lássuk be, sok nő küzd azzal, hogy az önértékelését, a magabiztosságát ne a külső visszajelzések határozzák meg. Neked mi segített ebben?

Igen, én elkezdtem begyógyítani a sebeimet, és a mai napig ezt teszem. Hiszek abban, hogy ha csak felületi, ideiglenes megoldást talál az ember az önbizalomhiány eltüntetésére, az egy idő után kevés lesz. A probléma igazi gyökere általában a gyerekkorból ered, és a szüleinkkel kapcsolatos. Nekem is számtalan ilyen sebem volt, amit továbbra is ápolnom kell, mert bevésődtek nekem olyan mondatok, amiket például a szüleink mondtak, mikor kislány voltam, és szerintem sok ember (hozzám hasonlóan) itt akadt meg. Nem ismertem fel, hogy először vissza kell mennem a gyermekkorba, hogy szembesüljek azzal, amit onnan hozok, csak aztán írhatom át ezeket. Ez a traumaoldás az, amit én csinálok.

Egy interjúdban kijelentetted, „azért akarsz a lehető legjobb ember lenni, mert már voltál a tőled telhető legrosszabb.” Hogy tudtál megbocsájtani magadnak ezért?

Terápiával, illetve – bár nem is nagyon térnék ki a vallásra, de - hiszek abban, hogy van egyfajta forrásunk és egy teremtőnk, valahonnan jött a lelkünk, és vissza is tér valahova. Én ebben hiszek, és az ezzel járó belső lelki megnyugvás, erő hozta el azt a késztetést, hogy meg akarjak egyáltalán bocsátani magamnak, és imádkozzak, meditáljak. Nem járok gyónni, de otthon imádkozom. A hit, és a tudat, hogy ahonnan jövök, az egy hatalmasabb erő, mint az én kicsi problémáim, sokat adott nekem. Ő azért küldött le, hogy tapasztaljak, és nem azért, hogy tökéletes legyek, ergó, megérdemlem azt, hogy megbocsássak magamnak, és innentől máshogy csináljam.

Felelősséget érzel amiatt, amiről rappelsz, hiszen „a fiatalok ezt hallgatják, ezen nőnek fel”. Már a kezdetektől fogva megvolt benned ez a fajta tudatosság?

Már az elején is figyelgettem, de közel sem ennyire. Az elmúlt fél évben viszont van egy erős felívelése annak, hogy családok járnak a bulijaimra – például a tinédzser gyerek és a negyvenéves anyuka, apuka. Kezdetben nem volt erre példa. Most már erősen dolgozok ezen a kérdésen: nem akarok olyat mondani, ami nem önazonos, de az önazonosat is meg lehet sokféleképpen fogalmazni. Figyelek erre.

És közben érzelmi intelligenciát fejlesztő EQ-trénerhez jársz.

Igen, és már én annak tanulok.

A távlati terveid között akkor szerepel az is, hogy ezzel foglalkozz?

Teljes mértékben.

Mondhatjuk, hogy kötelezővé is tennéd ezt akár más előadók számára is? Hiszen számukra kiemelten fontos, hogy tudjanak kapcsolódni a közönségükhöz, az érzéseikhez…

Én a magánéletem miatt kezdtem el - és az a fontosabb -, mert azt érzem, hogy azért nagyon beteg a generációnk (meg sok másik is), mert nem foglalkozunk ezzel. Olyan dolgokat tanulhattam meg így, amit pszichológusnál nem tudtam volna, hiszen teljesen máshonnan közelítettük meg az érzéseket mint akár egy pszichiáterrel. Száz százalékos fordulatot vett az életem, és így könnyebben át is adom a közönségnek, amit akarok. Ezért előadóként is hasznos, de ami igazán számít, hogy én semmi szín alatt nem akarom tovább traumatizálni a gyerekeimet, pont ezért szeretnék egy egészséges érzelmi világgal rendelkező felnőtt lenni. Szóval amúgy kötelezővé tenném ezt a sulit olyan szempontból, hogy legyen egy egészséges társadalmunk. Azért is kezdem el én is most trénernek tanulni, hogy ezzel foglalkozhassak. Ha már van egy nagy platformom, és sok fiatal ismer, akkor később hadd tudjam azt mondani, hogy na, most Sisi, a rapper bezárta kapuit, de Sisi a coach viszont kinyitja.

És mik a terveid az idei nyárra?

Már írom az új albumot, jönnek a fesztiválok és a Budapest Park! Hundred Sinsszel lesz egy közös fellépésünk itt július 25-én, és nekem borzasztóan fontos, hogy abba minden ötletet belerakjunk! Amikor tavaly szeptemberben először kijöttünk a Budapest Parkba, kiálltam a színpadra: akkor még nem állt előtte senki, én pedig csak kinéztem a bejáraton, és megláttam a villamost. Erről eszembe jutottak azok az alkalmak, mikor még kintről, a villamosról néztem be a Parkba, és számtalanszor sírva fakadtam, mert arra gondoltam, vajon mikor jutok már fel a színpadra? Szóval amikor eljött ez a pillanat, akkor megint csak elbőgtem magam, mert végre átjutottam a másik oldalra.

Katartikus pillanat volt?

Nagyon, igen, nekem az volt a legszebb. Persze a koncert is durván különleges volt, és soha nem fogom elfelejteni, de amikor először realizáltam, hogy na, most akkor én itt fellépek, az sokkolóan jó volt.