A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok

Adventi vásár a Bazilikánál Forrás: Laszlo Szirtesi / Getty Images
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.

A decemberi vásárok története egészen a 13. század végéig vezethető vissza, a feljegyzések szerint az elsőt Bécsben tartották 1298-ban. A karácsonyhoz való kötődésük később alakult ki, e téren a legkorábbiak közt említik a drezdai Striezelmarktot, amelyet 1434-ben rendeztek meg először. Persze ahhoz is idő kellett, hogy ezek igazán elterjedjenek, de ma már a világ szinte minden táján jelen vannak. Akad, ahol egészen csendes, kis vásárokat, máshol az alkalomhoz illő zenei vagy más színpadi produkciókkal, élő vagy épített Betlehemmel színesítetteket. Saját lehetőségeihez mérten idehaza is nagyon sok kisváros díszíti fel és adja át az árusoknak főterét, a budapesti vásárok pedig nemzetközi szinten is népszerűek.

Európa egyik legrégebbi karácsonyi vására, a drezdai Striezelmarkt
Forrás: Sean Gallup / Getty Images
Európa egyik legrégebbi karácsonyi vására, a drezdai Striezelmarkt

Olyannyira, hogy az ilyenkor évről évre megjelenő toplistákon is rendszeresen felbukkannak. A European Best Destinations például az Adventi Bazilikát, vagyis a Szent István téri karácsonyi vásárt választotta a kontinens legszebbjének, már nem is először. Önmagában a Bazilika nagyszerű díszletet biztosít a programokhoz, ráadásul a homlokzatát a fény és árnyék játékával teszik még látványosabbá. Közben művészeti előadások, gasztronómiai különlegességek, kézműves termékek várják a látogatókat. Náluk dobogóra került még a lengyelországi Gdańsk és a romániai Craiova.

Fényfestés az Adventi Bazilika karácsonyi vásárban
Forrás: Adventi Bazilika / adventibazilika.hu
Fényfestés az Adventi Bazilika karácsonyi vásárban

A brit Christmas Tree World is igen tartalmas írásban foglalkozik elsősorban a számukra hazai adventi vásárokkal, de kitekintenek Európa többi országába is. Rangsorolták is a kontinens leghangulatosabb, legnépszerűbb helyszíneit, az első helyet Krakkónak adták, kiemelve a középkori főteret, a forralt bort és sört, valamint a húsételeket. A második Észtország fővárosa, Tallinn lett – úgy tartják, Európa-szerte itt állították az első karácsonyfát 1441-ben, de ezt a címet mások is magukénak vallják. Mindenesetre itt is meseszép környezet, történelmi épületek fogadják az érdeklődőket. És a számunkra legkedvesebb eleme ennek a listának a bronzérmes: a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, a Vörösmarty Classic Xmas. A hangulat mellett a kürtőskalácsot és a forralt bort külön is megemlítik, az építészeti érdekességek sem maradhatnak ki.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár a levegőből
Forrás: Vörösmarty Classic Xmas / vorosmartyclassicxmas.hu
A Vörösmarty téri karácsonyi vásár a levegőből

Végül pedig a CNN ajánlójába is bekerült mindkét említett budapesti vásár. Itt nem rangsorról van szó, csupán összegyűjtöttek nagyjából húsz olyan helyet, ahová érdemes ellátogatni az év ezen időszakában. A Bazilika esetében ők is a 3D-s fényjátékot említik meg, egyetemben azzal a százötven árussal, akik ételeket, italokat, kézműves ajándéktárgyakat kínálnak. A Vörösmarty térrel kapcsolatban pedig írnak arról, hogy hatalmas adventi kalendárium ablakai nyílnak ki minden nap, a gasztronómiai felhozatalból pedig a tradicionális magyar fogások sem hiányoznak.

De ha már a CNN listájáról beszélünk, említsük meg azt is, más országokból melyeket találták a legszebbnek. A bécsi Christkindlmarkt Európa és a világ egyik legrégebbi vásáraként természetesen ott van a felsorolásban, kisvonattal, rénszarvasokkal, óriáskerékkel, karácsonyi punccsal, mézeskalácsokkal. De ők is az ajánlottak közt írnak Krakkóról, Tallinnról, javasolják felkeresni Prágát, Helsinkit, Stockholmot és Koppenhágát, a teljesség igénye nélkül. A tengerentúli városok közül a nürnbergi vásárokból ihletet merítő Chicagót, az óriási korcsolyapályával csábító New Yorkot, a meghitt hangulatot és karácsonyi dalokat is kínáló Torontót foglalták a cikkükbe.

Karácsonyi vásár Bécsben
Forrás: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images
Karácsonyi vásár Bécsben

Ami a magyarországi adventi forgatagokat illeti, az említettek közül a Vörösmarty téri már november 17-én megnyitott, és december utolsó napjával bezárólag fogad látogatókat, szintén november 17-től egészen január elsejéig tart nyitva az Adventi Bazilika. Emellett Budapest más részein is rendeznek vásárokat, de személyes tapasztalatok alapján például a miskolci és egri vásárokat is jó szívvel tudom ajánlani.