Kicsit undi, de egy próbát megért: leteszteltem lehet-e mosogatógépben főzni - hogy nektek már ne kelljen

Elárulom, nem egy, nem kettő kollegám és családtagom rettent meg a kijelentésem hallatán, amely szerint én márpedig ki fogom próbálni, vajon tényleg megfőzi-e az ebédet a mosogatógépünk, mint ahogyan azt számos külföldi videóban láttam. Pedig a szándékom halálosan komoly volt, el is mondom, miért.

Mint ahogyan arról már korábban mi is írtunk, a mosogatógép valójában egy igazán sokoldalú találmány, amelynek kihasználhatósága nem feltétlenül kell kimerüljön abban, hogy minden nap egyszer-kétszer elmossa a piszkos tányérokat, evőeszközöket.
A nem túl mindennapi tesztelés ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy olyan videóra akadtam, amelyen egy igen találékony anyuka mutatta be, hogy ő milyen trükköket alkalmaz a mosogatógépük tudásának kiaknázására: ezek egyike volt, hogy bizonyos típusú ételeket nyers állapotban üvegekbe zárt, majd betette őket főni-párolódni a gépbe.
Be kell vallanom, én rendkívül kételkedtem ennek a módszernek a hatékonyságában, és az energiatakarékosságával sem feltétlenül értettem egyet, bár nem kezdtem végeláthatatlan kalkulációkba arról, hogy a tűzhelyen vagy a mosogatógépben költséghatékonyabb összeütni az ebédet. Annak érdekében tehát, hogy kiderítsem, vajon működik-e a dolog, és ha igen, hogyan, hétvégén fogtam magam és nekiláttam a kísérletnek a saját otthonunkban. A továbbiakban a tapasztalataimat olvashatjátok.

Az általam látott videón is üvegekben készítette a hölgy az ételt, így én is ezt a megoldást választottam, kiváltképp, hogy nem vagyok valami nagy műanyag-rajongó. Az otthon talált csatos üvegeket fogtam be erre a célra és jó alaposan lezártam őket, miután mindegyikbe külön-külön elhelyeztem az egyes fogásokat. A rizsre egy kevés vizet is öntöttem – épp hogy csak ellepje –, a répa és a csirke natúr állapotban került be az üvegekbe. Mivel főzni készültem, így természetesen nem volt helye a folyamatban mosogatótablettának vagy egyéb mosószernek: az üvegeket felpakoltam a felső polcra, ahova általában a poharakat teszi az ember, majd beállítottam a gépet a legátlagosabb „egy órás” programra: pontosabban arra, amely 1 óra 30 perc alatt végez és mintegy 45-65 fok közötti hőmérsékletre melegíti fel a felhasznált vizet.

Ha azt veszem alapul, hogy egy átlagos tűzhelyen a rizs maximum 20, a csirkemell 12, a párolt répa pedig ezekhez hasonló időtartam alatt tökéletesre fő, sül, párolódik vagy bármilyen más technikával elkészül, addig igencsak durvának tartom, hogy másfél óra forró vízben való párolás után kizárólag a csirke kapcsán produkált valamilyen értelmezhető eredményt a mosogatógépben.
Az amúgy roppant édes és zsenge répa épp csak elkezdett puhulni; a rizs – ha az olasz tésztákhoz hasonlóan akarnám leírni az állagát –, köszönőviszonyban sem lehetne még az al dente fogalommal sem, ugyanis szinte kőkemény maradt; a csirke pedig átfőtt ugyan, de nem lett az igazi: én még pár percet adtam volna neki a tűzhelyen is, hogy biztosan fogyasztható legyen és hogy ne kelljen azon izgulnom, vajon félig nyersen eszem-e meg.

...amíg a legegyszerűbb tűzhelyen a másfél órás program töredéke alatt is bármit elkészíthetünk, arról nem beszélve, hogy tapasztalatom szerint egy jóval hosszabb és hőmérsékletében magasabb mosási program lett volna szükséges ahhoz, hogy minden maradéktalanul elkészüljön. Következésképpen talán nem meglepő, hogy nem álltam neki azonnal jóízűen elfogyasztani a félkész ételeket, hanem félretettem őket, hogy később majd készre főzzem a tűzhelyen.
Mindezek után azt tanácsolom, ne próbáld ki otthon, vagy ha mégis valami „extrémebb” dolgot szeretnél csinálni a mosogatógéppel, maradj a gyerekjáték-sterilizálásnál vagy mondjuk a kalaptisztításnál.
Olvasd el, mi az, amiből a legtöbb fogy el fölöslegesen egy átlagos háztartásban!
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...