Még mindig túl gyakran kérünk bocsánatot, túl sokat magyarázkodunk, túl nagy figyelmet szentelünk annak, hogy megértessük a házastársunkkal, a tanító nénivel vagy a főnökünkkel, miért szálltunk taxiba a busz helyett, miért kötöttük be a gyerek füzetét piros csomagolópapírba a kék helyett, hol tartózkodtunk az elmúlt 10 percben. Úgy érezzük, ezer szállal kötődünk a környezetünkhöz és folyamatosan az igazolásukra van szükségünk ahhoz, hogy ne essünk ki végképp mások kegyeiből.

Különösen azok az emberek a megszállottjai a folytonos bocsánatkérésnek és magyarázkodásnak, akik életük bizonyos pontjain fizikai, szexuális és/vagy érzelmi erőszak áldozatai voltak. Több van belőlünk, mint azt jelenleg fel lehet mérni, és sokszor mindent képesek vagyunk megtenni annak érdekében, hogy megelőzzük a negatív reakciókat. De ezzel csak még erősebb lesz bennünk a bűntudat és a szolgálatkészség.

Természetesen ha tényleg elkövettünk valamit, azért bocsánatot kérni felemelő lehet, egy új szakasz kezdete egy interperszonális kapcsolatban. Ezekért a dolgokért azonban sosem kellene magyarázkodnod:

1. hogy nemet mondasz

2. hogy eltávolítasz valakit az életedből, aki átlépi a határaidat

3. az érzéseidért

4. hogy az ösztöneidre hallgatsz, akkor is, ha nem tudod megmagyarázni

5. amikor nem érzed úgy, hogy bocsánatot kellene kérned, bár valaki más ezt várja tőled

6. hogy egyedül szeretnél lenni

7. hogy kiállsz azért, amiben hiszel

8. hogy nem tudod túltenni magad valamin; nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod, ha mások ilyenkor “túlérzékenynek” neveznek

9. hogy a gyerekeid védelmére kelsz, különösen, ha ők nem képesek erre

10. hogy gyászolsz, még mindig, ennyi idő után is

11. hogy kimondod, ami a szívedet nyomja

12. hogy szóvá teszed, ha valaki megbántott

13. a megjelenésed vagy az öltözködésed miatt

14. a családi állapotod miatt, bármi is az

15. hogy pihenned kell 10 percet

16. hogy azt választod, ami neked a legjobb