Május 31-től már megvásárolható a 2023-as nyári Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Vannak olyan rossz szokásaink, amelyekről pontosan tudjuk, hogy károsak. Bűntudatot érzünk, ha néha elszívunk egy szál cigit, két pohárral többet iszunk a céges bulin, esetleg megint nem sikerül csak egysornyi csokit vagy egyadagnyi csipszet enni. Az is egyre inkább rossz érzésekkel tölt el minket, ha nem mozgunk vagy nem alszunk eleget. Évtizedről évtizedre többet tudunk arról, hogyan kellene egészségesebben élni, és egyre jobban odafigyelünk a mentálhigiénénkre is. Meditálunk, igyekszünk kezelni a stresszt, tudjuk, milyen fontos a támogató szociális környezet.

Ennek ellenére ezen a területen még mindig nem vagyunk elég tudatosak. Pedig jó lenne megértenünk, hogy pszichénket sem zsigerelhetjük ki a végtelenségig, mert annak is meglesz az ára. Még ijesztőbb, hogy sok káros gyakorlat nemhogy nem szül bűntudatot, sokszor még büszkék is vagyunk rá. Ilyen a multitasking is, amelyről egyre inkább kiderül, hogy rendkívül káros az agy számára.

„A probléma csak az, hogy az ember figyelmi kapacitása valójában nem képes arra, hogy több dologra fókuszáljon párhuzamosan. Ha egyszerre nem csak egy feladatra próbáljuk meg irányítani a figyelmet, akkor valójában semmire sem irányítjuk igazán.” Amennyire vonzó volt a 2000-es évek elején az önéletrajzokban az, ha valaki jó a multitaskingben, annyira nemkívánatos ma már a HR-esek szemszögéből egy ilyen jelölt. A szakember szerint azért nem, mert egyre több kutatás jut arra az eredményre, hogy az egyszerre számtalan feladatot párhuzamosan végzők több hibát vétenek, hamarabb elfáradnak és mindennek ellenére még kevésbé is hatékonyak, mint azok, akik adott időben csak egyvalamivel foglalkoznak, majd áttérnek egy másik feladatra. Becslések szerint több száz milliárd dollárban mérhető az ezáltal okozott gazdasági kár. „Ennek negatív hatásait egyébként akár napi szinten is megfigyelhetjük” – mondja Szűcs Izabella. – „Délelőtt még megy a pörgés, a párhuzamos feladatvégzés, de már gyakran így is külső szerekhez kell nyúlni, sok felső vezető önti magába a kávét, dohányzik, vagy kábítószerekkel próbálja a kívánt szinten tartani a teljesítményét. Ennek azonban hosszú távon a prioritások eltolódása, a munka minőségének romlása lehet a következménye, de szenvedélybetegségek, egészségre káros szokások is kialakulhatnak, vagy eljön a teljes kiégés.”

A munkában tehát mindenképpen jól tesszük, ha egyszerre egy feladatra koncentrálunk, aztán hagyunk magunknak kellő átállási időt, és úgy térünk át a következőre. A figyelmi kapacitásunk adott, nem frissül folyamatosan, mint egy operációs rendszer, így a párhuzamos feladatvégzéssel nagyon megterheljük. Ezért részesítsük előnyben a szinguláris feladatvégzést, más néven monotaskinget, és amikor csak lehet, egyszerre csak egy dologra figyeljünk, egyvalamivel foglalkozzunk. Egy komolyabb összpontosítást igénylő munka esetében pedig jó, ha pihentetjük az idegrendszerünket, mielőtt belevágnánk egy másikba. Ezt legjobban úgy tehetjük meg, ha tényleg semmit sem csinálunk, vagy egy kognitív szinten kevésbé megterhelő feladatot végzünk. „Ha úgy dolgozunk, hogy a figyelmünket egy fókuszálást igénylő feladat után egy másféle, de ugyancsak komoly összpontosítást igénylő feladattal pihentetjük, az olyan, mintha elfáradnánk a konditermi edzés során, ezért lazítanánk egy kis favágással” – világítja meg a dolog ellentmondásosságát Szűcs Izabella. Ilyenkor hiába végzünk egyszerre csak egy feladatot, az agynak nincs ideje kikapcsolódni, ami igazából hasonló problémákhoz vezethet, mint a multitasking. Ha viszont a munkavégzés során a szünetekben sétálunk, vagy valamilyen fizikai aktivitást végzünk, tehát nem a figyelmi kapacitásunkat használjuk-terheljük, azzal valóban adunk időt az idegrendszernek az átállásra.

A túlterheltség nemcsak a munka világában jelent problémát, hanem a mindennapokban is. Ez pedig megsokszorozódott a digitális technológia robbanásszerű fejlődésével. Képernyők vesznek körül minket, az állandó elérhetőség alapkövetelmény lett, szinte minden ébren töltött percben folyamatosan zúdul ránk az információ.

Összehasonlításképpen: ez az információmennyiség annyi, mint amennyit egy tanult, művelt ember idegrendszere 500 évvel ezelőtt egy egész életen át fogadott be. Az emberi evolúció nem halad olyan sebességgel, ahogyan a technológia fejlődik, nem tudjuk, hosszú távon milyen ára lesz annak, ha folyamatosan túlingereljük az agyunkat. Azt azért már rövid távon is tapasztalhatjuk, hogyha egész nap multitaskingelünk, folyamatosan képernyő előtt ülünk, nagyon elfárad az idegrendszerünk, ingerlékenyekké válhatunk, fájni kezd a fejünk, kimerültnek érezzük magunkat, este nehezebben alszunk el. A WHO pedig a demenciák robbanásszerű növekedését jósolja. Persze, ez utóbbi esetében még nem lehet ok-okozati összefüggést találni, de az biztos, hogy az agyunk nem arra fejlődött, hogy folyamatos ingeráradat érje egész nap” – figyelmeztet Szűcs Izabella.

Nem arról van szó, hogy szigorúan mindig csak egy dolgot végezzünk egyszerre: az automatikus cselekvések nem terhelik úgy a kognitiv kapacitást, így ha például sétálva telefonálunk, az nem számít párhuzamos feladatvégzésnek. Ha azonban tévét nézünk, sms-t írunk, és közben pörgetjük az Instagramot, már nagymértékű terhelésnek tesszük ki az idegrendszert.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!