Rakott szoknya – az örök klasszikus, ami soha nem megy ki a divatból
Melyek a legvagányabb megoldások?
A https://modivo.hu/c/nok/ruhanemu/szoknyak/rakott-szoknyak kínálatára a sokszínű jelző mindenképpen helytálló. Ez a típusú sokoldalúság azonban nem pusztán az árnyalatok tekintetében mutatkozik meg, hanem a szabást illetően is. Ugyan az alap fazon adott, de ez nem tántorítja el a gyártókat attól, hogy ki- és megélhessék kreativitásukat.
Az idei év egyik legvagányabb variációja kétségtelenül a műbőr típus, ami első pillantásra is extrém, és sokadikra is ugyanezt az érzést kelti. Ugyanakkor tagadhatatlanul vonzó, ennek köszönhetően a rajongótáborra folyamatosan nő. Mondhatnánk, hogy elsősorban fiatalok választják, de akkor nem állítanánk valóságot, ugyanis az életkor nem mérvadó ebben a kérdésben, a személyes életstílus viszont annál inkább. Ha már felmerült az életkor témája, amit egy hölgy esetében eleve nem illendő feszegetni, akkor azt is itt jegyezzük meg, hogy sokan olyan asszonyosnak ítélik ezt a fazont. Roppantul helytálló felvetés, hogy ez a nagyon csak félresikerült jellemzés egyáltalán hogyan és mikor kelt szárnyra. Meglehet még évtizedekkel ezelőtt, amikor a rakott szoknya nem egy speciális fazont jelentett, hanem egy több alsószoknyából álló, valóban az idősebb, már házasságban élő nők gardróbjában felbukkanó ruhadarabot takart. De a XIX. század már rég elmúlt, és napjainkban ez a megjelenés egyáltalán nem ódivatú, hanem éppen ellenkezőleg.
Mivel mutat jól ez a típusú szoknya?
Természetesen nem mindegy, hogy a szoknya hajtogatásai alól milyen fajta lábbeli kandikál ki. Az eredeti női espadrilles cipők kitűnő választások, és nemcsak azért, mert különleges kisugárzásukkal felteszik az i-re a pontot, hanem mert nagyfokú megbízhatóságot testesítenek meg, ami igazán jól jön a mindennapokon és a nívós alkalmakon egyaránt.
Ez a brand nem a tucatmárkák közül egy, ami kellően stílusos lábbeliket kínál. Eredeti, nagyon egyedi, pontosan ezért az egyéniségek választása, akik nem akarnak többé a sablonitás, a megszokottság hibájába esni. A gyártó háza táján ez elképzelhetetlen, elegendő csak végignézni a felhozatalt. Az, hogy végül neked melyik fazon jön be, melyik szolgál majd talpaid alá valóként, attól függ, hogy egyrészt milyen az alapvető életstílusod, másrészt milyen apropóból keresel lábbelit, harmadrészt mi jellemzi a rakott szoknyádat. Ha ezekre a kérdésekre megtaláltad a rád szabott feleleteket, akkor onnantól kezdve nem okozhat problémát rátalálni a tökéletes pár cipőre. Sőt, igazság szerint leginkább egyetlen egy kihívással érdemes számolnod, ez pedig a bőséges választék, úgyhogy jobb, ha a cipős szekrényedben minimum két párnak is készítesz helyet, mert nehéz megállni egynél.