Otthon segítenek

2008. Szeptember 15.

Ha egy családban sok a kicsi meg a pici, s nincs a közelben nagymama, nagypapa, testvér, rokon, akkor az ember nem tehet mást, mint hogy idegenekhez fordul segítségért. Persze nem akárkihez.

A parkettán két egy év körüli fiúcska ücsörög, mindegyiknek az a keksz kell, ami a másik kezében van. Sírva fakad mind a kettő. Az ikrek édesanyja, Borbála, ha Fülöpöt emeli föl, Karsa zendít rá, ha Karsát veszi ölbe, Fülöp erősít bele. A nap folyamán egymást érik az ilyen, sőt még nehezebb helyzetek, hiszen a tizenegy hónapos ikrek mellett van a családban még egy ikerpár: a három és fél éves Ingrid és Vanda. Reggelente a bölcsődébe indulást egyedül vezényli le Bori. Amikor a lányokat a bölcsibe kíséri, kénytelen a két fiúcskát is magával vinni. Az édesapa, Roland Budapesttől 70 kilométerre dolgozik kohómérnökként, pirkadatkor már úton van, és csak délután öt körül ér haza. Ha idejében el tud szabadulni, ő hozza el a lányokat a bölcsődéből, ha nem, megismétlődik a reggeli menet: a lányok belekapaszkodnak két oldalról az ikerbabakocsiba, és mint egy szülőfürt, úgy vonulnak végig az Ilka utcán. „Helyi látványosság vagyunk – meséli nevetve Bori. – Nincs olyan szembejövő, aki ne mosolyogna meg bennünket, akinek ne lenne hozzánk egy-két kedves szava.” Segítség egyszer akad a héten, amikor az Otthon Segítünk Alapítvány szervezője, Szabó Mártonné Zsuzsa néhány órát a családnál tölt. A hétköznapokban nem számíthatnak a rokonságra: Bori szülei vidéken élnek és betegek, Roland édesanyja még aktívan dolgozik.

Királynő napok
– Nekem ezek az órák adják a felüdülést – mondja Borbála. – Nemcsak a fizikai segítség miatt (ilyenkor az egyik picit én dajkálom, a másikat Zsuzsa), hanem mert olyan jókat beszélgetünk. Pontosabban fogalmazva, én beszélek, Zsuzsa pedig meghallgat. Kiválóan tud hallgatni. Néha elejt egy-egy jó mondatot, és én azon gondolkozom egy hétig. Vagy elmeséli, hogy ő azt vagy azt a dolgot, amivel nekem épp bajom van, hogyan csinálta. Kipróbálom, és szinte mindig bejön. Ha itt van nálunk, néha elszaladok a fodrászhoz, a kozmetikushoz, hogy egy kicsit nőnek érezzem magam! Voltam már kétszer fél-fél órát úszni is. Úgy várom ezeket a csütörtököket, amikor Zsuzsa jön, mint a mesében a róka a Kis Herceget. Ezek az én „királynő napjaim”.

– Hogyan került kapcsolatba az Otthon Segítünk Alapítvánnyal?
– Nagyon kedves védőnőnk van, neki említettem, hogy ha megszületnek a fiúk, hétköznap nem lesz segítségem a négy aprósághoz. Adott egy szórólapot erről az ingyenes szolgáltatásról, tépelődtem vagy két hétig, felhívjam-e, szégyelltem, hogy támogatásra szorulok, idegenektől kérek segítséget. Aztán vettem egy nagy levegőt és telefonáltam. Életem legjobb döntése volt. Nem tudom, mit csinálnék Zsuzsa nélkül!

Családi idill
Ritkaság, hogy egy családban egymás után két ikerpár szülessen, itt sem a véletlen hozta a dupla áldást. Boriék lombikprogramban vettek részt, már az első beültetés sikeres volt, megfogant a két kislány. A szülés utáni időszak nehéz volt ugyan, de Bori, aki maga is nagy családban, negyedmagával nőtt fel, több gyerekről álmodott. Úgy érezte, ha most nem vállalnak újabb gyermeket, később biztos „észhez térnek”. Minthogy az első felkészülés során több petesejt megfogant, a második próbálkozás alkalmával a lefagyasztott „maradékot” ültették be – és életképesnek bizonyult. Két és fél évvel a lányok után megérkeztek a fiúk is. A négy gyerek úgy ikertestvér, hogy kettő közülük évekkel később született. A lányok teljesen egészségesek, a fiúk izomzatával viszont gond volt: Fülöpke hipotón, azaz gyenge izomzatú, nem tudta tartani a fejét, Karsa pedig hipertón, azaz feszített izomzatú. Bori hathetes koruk óta hordja őket terápiára a Bethesda kórházba. A Dévény Anna-módszer szinte hihetetlen eredményt hozott: a fiúk még nem töltötték be az első életévüket, de biztonsággal közlekednek. A kezelésekre mindig Borival tart Zsuzsa is, hiszen két picit egyszerre öltöztetni-vetkőztetni lehetetlen. Amíg az egyikkel foglalkozik a gyógytornász, a másikat szórakozatni kell, időnként még ketten is nehezen bírnak velük.
Bori még mindig szoptatja a fiukat. Miközben beszélgetünk, Fülöpke édesanyja mellére tapad, nagyokat kortyol. Ezalatt Karsa bemászik Zsuzsa ölébe, fontos játszanivalójuk akad.

Nem pénzért: élvezetből
– Nemcsak Bori vár engem, én is várom ezeket a délelőttöket – mondja Zsuzsa, aki önkéntes szervezőként is dolgozik. – Én irányítom a hozzám tartozó önkéntesek munkáját, de ragaszkodtam hozzá, hogy legyen saját családom is.
– Hogyan lett az alapítvány önkéntese, majd szervezője?
– 59 évesen elmentem nyugdíjba, és elhatároztam, hogy többet nem fogok pénzért dolgozni, csak élvezetből. Egyébként nem könnyű olyan önkéntes munkát találni, ami csapatban végezhető – mert én azt szeretem – és nem ad hoc jellegű, hogy elmegyünk hétvégén szemetet szedni. Ennél tartalmasabbra vágytam. Szerencsém volt, két helyen indult akkoriban önkéntesképzés. Az egyik az Otthon Segítünk volt, a másik egy idősek lelki telefonos segélyvonala. Azóta is dolgozom mindkettőnél.
– Saját család?
– A lányomtól két unokám van, akik születésük óta minden második hétvégét nálunk töltik, nyaranta is sokat vagyunk együtt, de ők már nagyobbak, folyamatosan nincs ránk szükségük. Persze azért ott is segítek, ilyenkor csütörtökönként, Bori után a lányomhoz megyek, és amit kell, ott is megcsinálok. A fiam is felnőtt, ő sem lakik már velünk, de a mosnivalóját hazahordja. És anyuka boldog, hogy moshat a fiára!
– Egy jó tündér itt is, ott is, amott is, mindenhol, mindenkinek segít.
– Igen, de azért csinálom, mert ez nekem is jó, mert szeretem.
– A férje mit szól az önkéntes munkákhoz?
– Fel sem merült, hogy ellenezné. Amikor nyugdíjba mentem, a családom kétségbeesett, hogy mit kezdek magammal otthon, hiszen addig igencsak pörgős helyen, a filmforgalmazásban dolgoztam. Voltaképpen őket szerettem volna megnyugtatni: lekötöm magam, nem lesz velem gond, de aztán sokkal több lett ez az elfoglaltság, mint egy friss nyugdíjas szabad idejének az eltöltése. Öt éve kezdtem önkénteskedni itt a XIV. kerületben, ahol Boriék is laknak. Eleinte besegítettem a szervezőnek, akit később az alapítvány igazgatójává választottak, és minthogy addigra elvégeztem a szervezői tanfolyamot, én maradtam ebben a munkakörben.

Mint egy jó nagymama
Zsuzsa, a tizenegy budapesti szervező egyike, 15–20 önkéntessel dolgozik, több pesti kerületben látogatnak a családokat. Az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntesei nem bébiszitterek, nem háztartási alkalmazottak, nem bejárónők, inkább olyanok, mint egy jó nagymama vagy nagynéni, aki mindenben segít, együtt főz, pelenkáz, ügyet intéz, bevásárol az anyukával vagy apukával – ha éppen ő gondozza a gyerekeket –, és beszélget az otthon lévő szülővel. Leggyakrabban az ikresek találják meg az alapítványt, mert az önkormányzatok, az állami szolgálatok sajnos még a hármas ikreket nevelő szülőket sem támogatják a mindennapi feladatok ellátásban. Jártak olyan édesanyához is, aki egy féléves és egy másfél éves picivel volt egész nap otthon egy lift nélküli ház negyedik emeletén, egymagában sétálni sem tudta levinni a kicsiket. Segítenek vak és mozgássérült anyukának is. Ahol már van egy-két baba, és a következővel veszélyeztetett terhes a mama, az önkéntesek a nagyobbak ellátásában vesznek részt. Arra is volt példa, hogy a második baba születése után csípőműtétre szoruló anya az operációt követően hetekig nem emelhette fel a csecsemőt, egyedül megetetni sem tudta. Neki nem is egy, hanem két-három önkéntes segített. De előfordul, nem is egyszer, hogy az anya csak elbizonytalanodik, és szüksége van valakire, aki visszahozza az önbizalmát.

Megelőzni a bajt
– A szülőket szeretnénk megerősíteni szülői szerepükben – mondja Lehőcz Monika, az alapítvány igazgatója. – Akkor próbálunk segíteni a családnak, amikor még nincs nagy baj. A mai szülők többnyire atomizált, kis családokban nőttek fel, nem látták maguk körül, hogyan kell gondozni, ápolni egy pici babát, sőt sokszor még azt sem, hogyan kell megszervezni egy családot, a mindennapi teendőket. Tapasztalatok nélkül válnak szülővé, és ilyenkor bizony nagyon hasznos egy gyakorlott, idősebb barát – a mi önkéntesünk –, aki finoman vezetgeti az anyukát. Ráadásul az egész világ azt sugározza, hogy mindig mindenben: anyaként, nőként, háztartásvezetőként tökéletesnek kell lenni, miközben a kismama úgy érzi, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Az első találkozókon gyakran kérdezik tőlünk: hogyhogy mások mindent olyan flottul megoldanak? Nekik miért nem sikerül, mi a hiba bennük? Nincs hiba – mint a történeteink bizonyítják, néhány hónapos együttműködés után már egyedül is boldogulnak. A mai szülőket nagyon sokat kell dicsérni, biztatni. Az a tapasztalatunk, hogy lelki támogatásra sokszor még nagyobb szükségük van, mint fizikaira.
Az alapítvány szórólapján olvasható a következő hasonlat. „A kisgyermekes család olyan, mint egy fiatal fa. Előtte az élet, a növekedés lehetősége. De sokszor segítségre van szüksége. Néha nem is kell több segítség, mint egy egyszerű karó. És a kis fa megerősödik, és nem lesz többé szüksége karóra. A karó pedig átkerülhet egy újabb fiatal fa mellé.”
Az Otthon Segítünk szolgálatot egy angliai példa, Home Start nyomán hívták életre 2001-ben Magyarországon. A mozgalmat Margaret Harrison indította el 1973-ban, azóta elterjedt Európa és a világ számos országában. A kilencvenes évek közepén a Nagycsaládosok Országos Egyesületének akkori elnöke, dr. Benkő Ágota a brit gyakorlat nyomán határozta el, hogy meghonosítja nálunk az iskoláskor alatti gyerekeket nevelő családokat segítő hálózatot.
Az Otthon Segítünk Alapítvány csak ott tud gyökeret ereszteni, ahol akad egy-egy elszánt, gyakorlott, legalább érettségizett, emberi gondokra fogékony anyuka, nagymama, nagypapa, aki vállalja, hogy kiépíti az adott településen, városrészben a szolgálatot. Őket 140 órás, akkreditált tanfolyamon készítik fel erre a feladatra. A szervező dolga az önkéntesek, tehát a családokat látogatók és közvetlenül segítők toborzása, kiválasztása, oktatása, a kisgyermekes szülők és az önkéntesek összehozása. Eredetileg úgy tervezték, hogy a szervezők alkalmazottak lesznek, és csak a családoknál tevékenykedő önkéntesek dolgoznak térítésmentesen, de eddig nem sikerült megteremteni e forma anyagi forrását, a pályázati úton elnyert pénzekből nem futja rá, így mind a szervezők, mind az önkéntesek ingyen dolgoznak. Az alapítvány hétéves fennállása alatt 84 szervezőt képeztek ki, közülük jelenleg 28 dolgozik aktívan. Aránylag nagy a fluktuáció, ezt a feladatot pénzkereső foglakozás mellett nehéz ellátni, többnyire addig csinálják, amíg maguk is otthon vannak. A szervezők főként olyan többgyerekes anyukákból verbuválódnak, akiknek már nagyobbacskák a csemetéik, de még nem tértek vissza a munkaerőpiacra. Akadnak köztük félállásban dolgozó pedagógusok, óvónők. Aránylag sok a fiatal nyugdíjas. A motivációk különbözők, csak egy közös: mindannyian hasznosítani akarják valahol a szülői tapasztalatait.
Eddig több mint 400 önkéntest készítettek fel, közülük jelenleg 141-en dolgoznak. Az elmúlt hét évben támogatott családok száma 588, a segített gyerekeké pedig 1277.
Az Otthon Segítünk Alapítvány ősszel újra tart felkészítő tanfolyamot leendő szervezőknek. Az itt megszerzett ismeretek az élet más területein is hasznosíthatók. A tanfolyamért jelképes regisztrációs díjat (5000 forintot) kell fizetni. A képzés helyszíne az alapítvány irodája (1114 Budapest, Bartók Béla út 37). Akit a részletek érdekelnek, a budapesti 209-3430-as telefonszámon, illetve a www.otthonsegitunk.hu weboldalon jut további információkhoz.

„Ha itt van nálunk, néha elszaladok a fodrászhoz, a kozmetikushoz, hogy egy kicsit nőnek érezzem magam! Voltam már kétszer fél-fél órát úszni is. Úgy várom ezeket a csütörtököket, amikor Zsuzsa jön, mint a mesében a róka a Kis Herceget.”

„Az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntesei nem bébiszitterek, nem háztartási alkalmazottak, nem bejárónők, inkább olyanok, mint egy jó nagymama vagy nagynéni, aki mindenben segít, együtt főz, pelenkáz, ügyet intéz, bevásárol az anyukával.”

„Tapasztalatok nélkül válnak szülővé, és ilyenkor bizony nagyon hasznos egy gyakorlott, idősebb barát – a mi önkéntesünk –, aki finoman vezetgeti az anyukát.”