Megcsal a férjem, de nem hozom neki szóba

Borítókép: Megcsal a férjem, de nem hozom neki szóba Forrás: Unsplash/Ashely Light
Te mit szólnál, ha kiderülne, hogy megcsal a férjed? Kata is azt gondolta, hogy egyrészt kiborulna, másrészt asztalt borítana, harmadrészt biztos nem bocsátana meg a férjének és azonnal beadná a válókeresetet. De amikor tényleg megtörtént vele, már egészen másképp gondolta és másképp is cselekedett.

22 éve vagyunk együtt és 19 éve vagyunk házasok. Életem szerelme volt, sőt, még most is így gondolom. Hogy az is marad-e, arról még nem nyilatkozhatok. De benne megtaláltam zsákként a foltomat. Tényleg minden klappolt közöttünk. 3 év múlva összeházasodtunk, szép házba költöztünk, jöttek sorban a gyerekek, 2 fiú, 1 lány, mesébe illő életünk volt többnyire. Persze viták, nehézségek, mély pontok nálunk is voltak. Különösen, amikor picik voltak a gyerekek. De mindent átvészeltünk.

Egy szempillantás alatt nőttek fel a gyerekeink, akik most már annyira nagyok, hogy nem igényelnek szülői felügyeletet, sofőrt, bébiszittert, bejárónőt. Úgy érzem, nagyjából visszakaptam az életemet, az életünket, amit bevallom őszintén, nagyon vártam, hogy újra egy kicsit férj és feleség lehessünk, ne csak mindig Apa és Anya.

De az évek során valahogy elfelejtettük, hogyan is kell ezt csinálni. Jól elvoltunk egymás társaságában, jókat beszélgettünk, de valahogy a régi tűz mintha kialudt volna. Szeretem még mindig és szerintem ő is, de valami megváltozott. Próbálkoztunk mindennel, jártunk párterápiára, elmentünk kettesben hétvégékre, sőt, nyaranta mindig elutazunk egy egész hétre kettesben nyaralni. Időről időre valami szikra mintha lett volna, de olyan igazi, régi lángra sose kapott.

Emiatt aztán az utóbbi időben egyre többet veszekedtünk, és egyre rosszkedvűbbek lettünk mindketten. Egy nap a legkisebb gyermekünk sírva jött haza az iskolából. „A Petiék szülei elváltak és az apukája már nem is lakik otthon, mert új felesége lesz! De ők is el fognak költözni Peti nagymamájához. És Peti azt is mondta, hogy az ő szülei is sokat veszekedtek, mint Ti, Mami! Most akkor majd ti is el fogtok válni? Én azt nem akarom! Nem akarom, hogy elváljatok és elköltözzünk, és nem akarom, hogy apának új felesége legyen!”

Persze azonnal megnyugtattam, hogy ilyenről szó sincs, Apa szeret minket, nem lesz új felesége, én vagyok a felesége, nyugodjon meg, nem fogunk elválni. Így is gondoltam, oké, hogy voltak vitáink, de nekem meg se fordult a fejemben, hogy emiatt elváljunk. Majd túléljük ezt is, mint mindent. Majd idővel jobb lesz minden.

Ráadásul, addigra már több barátunk is elvált és mindenhol azt láttam, hogy a válás után gyakorlatilag sokkal rosszabb lett a helyzet, mint előtte. A válóper, a költözés, a gyerekfelügyelet, a gyerektartási mizéria, a gyerekek sérülése... aztán előbb utóbb, ahol egy harmadik fél is képbe jött, mindenhol végül békültek volna a házasságot felbontó felek, amikor rájöttek, hogy örökké az új kapcsolat sem lesz tökéletes.

De valójában mindezzel azért is nem foglalkoztam, mert nem gondoltam, hogy az én férjem valaha is megcsalna engem.

Egészen addig az augusztusi vasárnap délutánig, amikor meg nem láttam azt az üzenetet a telefonján. „Tudom, hogy nem írhatok, de nem bírom tovább. Nagyon hiányzol, alig várom, hogy újra találkozzunk! Csók, P”

Épp nyaraltunk. Épp vacsora után voltunk. Ahogy elolvastam az üzenetet, a vacsora azonnal távozott is belőlem a WC lefolyójába. A férjem pont kint volt a gyerekekkel, így senki nem érzékelt, látott semmit. Visszaállítottam olvasatlanná az üzenetet, rendbe szedtem magam és lefeküdtem. Gondolkozni.

Láttam én rajta az utóbbi pár hétben, hogy valami más. Hogy új ingeket vett. Hogy ott a parfümje a kocsiban. Hogy mindig nyomkodta a telefont. Hogy újra elkezdett futni, meg edzeni járni. Hogy másképp hordta a szakállát. Hogy nem evett már 6 után. De nem csak láttam rajta, éreztem is a változást. Sokkal nyugodtabb lett, a gyerekekkel is. Mi sem veszekedtünk annyit. Sőt. Többet is voltunk együtt, mint az elmúlt pár évben, örültem is, hogy talán most, talán most újra lángra kap a mi kis szikránk. Többet viccelődött megint, visszatért az élet nem csak a hálószobánkba, de a házba, a családunkba is. De álmomba nem gondoltam volna, hogy erről egy harmadik fél tehet.

Ott, azon a vasárnap délután végigpörgettem a lehetőségeket. Ha most borítok mindent, akkor már nincs visszaút. Akkor ez mindig itt lesz. Akkor választani kell. Akkor következmények lesznek. Akkor sírás lesz, akkor soha nem lesz minden ugyanolyan, mint régen. És én ezt nem akartam.

Mert mi van, ha ez átmeneti? Ha csak most kell ez neki időszakosan. Hogy ha elmúlik, és rájön, hogy neki jó így minden, ahogy van?

Persze, az is lehet, hogy egyszer ő áll elő azzal, hogy válni akar. Ha lesz mersze, bátorsága. Vagy ereje. De úgy döntöttem, hogy addig várok. Egyelőre így lesz mindenkinek jobb.

Nem mondom, hogy könnyű. Nem mondom, hogy nem jut eszembe P. És az üzenete, amikor együtt vagyunk. Vagy csak úgy. De most minden jobb. A gyerekek is boldogok, a férjem is boldog. És összességében én is boldogabb vagyok.

Nem tudom, meddig fog ez tartani, hogy meddig bírom én. Hogy meddig bírja ő. De most még biztosan nem szólok róla, hogy tudom. Jobb így mindenkinek.

A váláson gondolkozol? Íme pár kérdés, amit mindenképp tegyél fel először magadnak, mielőtt bármit is teszel!