Mindenfélét hall az ember, ha nyitva tartja a fülét. A lakótelepi réten fiam a kutyasétáltatók laza férfiközösségének tagja, és ha épp ott vagyok, vele tartok egy kis állatszeretgetésre. A gazdik pedig kibeszélik azokat, akik épp nincsenek ott. Múltkor éppen az volt a téma, hogy egy bizonyos Béla eltűnt. Mármint az esti kutyabulikról. Hetek óta az asszonyka hordja le szegény Snoopyt, tisztán egészségügyi célzattal. Béla állítólag azért tűnt el, mert kártyázni jár. Nem amolyan kocsmai ulti-sör összejövetelekre, hanem szigorúan zártkörű bridzspartikra. De hát nem csoda, hogy szökik, mondják vigyorogva a közelebbi haverok: középiskola óta van együtt a feleségével, méghozzá sülve-főve, hát igen, ennyi év után, most, hogy a gyerekek sem olyan kicsik már, kell egy kis magánélet…

– Marhaság – legyint egy izgága keverék gazdája és három, szintén izgága gyerek büszke atyja –, mi is a gimiben kerültünk össze és nekem eszembe nem jutna külön utakon járni. Amikor jöttek az új elsősök, mi, harmadikos fiúk persze terepszemlét tartottunk, és én rögtön kiszúrtam Katit. Faluról jött, koleszban lakott, ahol elég szigorúan fogták őket, de azért jártunk nagy társasággal moziba, meg akkor már a városunkban nagyon jó kis presszók meg diszkók voltak… Az anyukája szemében én egy városi vagány voltam, aki elcsábította az ő copfos kislányát, pedig a szex akkor még nem is jött szóba, ha megfogtuk egymás kezét, már elolvadtunk… Amikor leszereltem, összeházasodtunk. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem nézem vagy nem látom meg a csajokat, hogy az embernek meg se fordul a fejében más nő… de igazából nincs szükségem senki másra. Tudjátok, hogy szokták mondani? Másutt megkívánod, otthon meg teljesíted. Röhögés, hitetlenkedő közbeszólások: „ne már…”, „apukám, ne mondd, hogy nem is volt más nőd…”, „és hogy bírod?” Aztán a golden retriever-gazdi, amúgy derűs, joviáliás külsejű pasas, azt mondja: ő megérti. Valamit valamiért. Az ő házasságukban ennek az egész szex dolognak sosem volt túl nagy jelentősége. Nagyon jól megvannak, sose veszekszenek, otthon minden gömbölyű, és nem gondolja, hogy a párjának ne lenne az. Mondjuk tíz százalék a szex és kilencven a más, amitől nekik jó együtt. – Olyan ez, mint az állampapír. Hót kiszámítható. Ebben nagy kalandok nincsenek, de nagy kockázat sincsen. Kényelmes és jó kis élet, szépen végig lehet élni.

Hogy is van ez?
Azért ez nagyon elgondolkodtató volt. Megkérdeztem dr. Tóth Emese orvos-szexológust, hogy szerinte jól van-e ez így.
– Mi nem mondhatjuk meg, hogy „ez jó így, ez meg nem jó”… kinek mi a jó. De tapasztalatom szerint akik nagyon korán egymásra találnak, azoknak az életében általában eljön egy-egy időszak, amikor úgy érzik: képtelenek együtt maradni. Olyan „se vele, se nélküle” állapotba kerülnek, vagy akár teljesen különválnak. Még azt sem lehet mondani, hogy a dolog a szextől függ – bár azt mondják, jó szex nélkül nincs hosszú távú kapcsolat. – Előfordul, hogy a két ember szerelmes egymásba, noha a kezdetektől nem megy túlságosan jól a szex, de a hiányt áthidalja a szeretet.

A szex nem minden
A retrieveres gazdi egyébként védekezésre kényszerült a többiekkel szemben, akik bizony megmosolyogták (és akkor finoman fogalmaztam) a szinte szexmentes, ám nyugalmas életről kifejtett álláspontját. – Nem vagyok erre büszke… én is megnézem a nőket, dugnék ezzel, dugnék azzal szívesen, de egy lépést nem teszek a dolog érdekében… No meg az otthoni konfliktust, azt végképp nem vállalnám. Ez nem döntés kérdése, nekem valahogy így alakult. Nem tartom érdemnek, nem hiszem, hogy ez lenne a minta, de nekünk nem volt előzőleg semmi tapasztalatunk… nyilván ez nem normális így, én is tudom, hogy nem ilyen a világ… Nekem semmi problémám nincsen, de érzem, hogy a külvilágban nem ez a szokás.”
Dr. Tóth Emese szerint azért a dolog nem ilyen egyszerű. A hagyományos vélekedés szerint a tartós kapcsolat önmagában érték.
– Igazából azonban nem mi döntjük el, hanem egy sor objektív, kémiai, fizikai tényező, hogy meddig tart a kapcsolatunk. Persze befolyásolhatjuk, és ha mindkét fél akarja, kitolhatják az élettartamát. De ha ketten állandóan együtt vannak, ha túl sok a közös és túl kevés a külön élet, honnan veszik az új energiát, miből képesek új impulzusokat meríteni? Ha már mindent átadtak egymásnak, akkor az újat, az előrevivőt nyilván kívülről kell hozni. Hogy ki mivel tudja újra élővé tenni a kapcsolatát, arra nincs szabály. Jó esetben az történik, hogy az egyik fél elkezdi élni a maga külön életét, de nem szakad ki az eredeti kapcsolatából. Ha az új kötelékben, az értékes élményben ő maga tartalmasabbá válik, akkor egy különb, lelkileg dúsabb ember megy haza. Attól kezdve ő már nem az az ember, aki volt. Amennyivel az új viszonyban gazdagabb lett, annyival gazdagítja az eredeti kapcsolatot: az is izgalmasabb, élénkebb lesz – és tartósabban megmarad. Persze van, aki azt mondja: ő többre tartja a nyugalmat – nincs is azzal semmi baj, de azzal tisztában kell lennie, hogy nemcsak a párkapcsolata, de a saját, egyszemélyes élete sem lesz érdekes.

Az érem másik oldala
Továbbra sem hagyott nyugodni az engem is meghökkentő jelenség: az első és egyben örök szerelem. Elmeséltem a történetet Szendi Gábor klinikai szakpszichológusnak. Ő máshogy látja a kérdést:
– Az emberi kapcsolatokról nem lehet ok-okozati összefüggésben, normatívan gondolkodni. A veséről, a vérnyomásról mondhatjuk, hogy „normálisan működik” vagy „nem működik normálisan”, maga az ember azonban nem ilyen. Aki úgy érzi, hogy kapcsolata nem felel meg a külvilág elvárásainak, azzal az a baj, hogy nem vállalja emelt fővel az életvitelét. Tulajdonképpen miért kéne bűntudatot éreznie, minek méricskélné magát másokhoz, miért hiszi, hogy ő az, aki kilóg a sorból? A kötődés milyensége a lényeg. Gyermekkorunkban kialakul bennünk egy kötődési rendszer. Ez a biológiai forma, melye az emlősöknél működik a leglátványosabban, azt a célt szolgálja, hogy az utódok megszülessenek, és hogy amíg gondozásra szorulnak, addig a szülők és az utódok görcsösen ragaszkodjanak egymáshoz. A beléjük táplált program következtében szorongást élnek át, ha túlságosan eltávolodnak egymástól. Az anya fél, hogy elveszítheti a kicsinyét, a kicsi meg nem életképes az anya nélkül. Ez a rendszer megmarad felnőttkorban, a párkapcsolatban is – legalábbis az embernél bizonyosan, de valószínűleg sok állatnál is. Attól függően, hogy a szülő mennyire kiszámítható, mennyire lehet építeni rá, mennyire elérhető, kialakul a kötődés három fő típusa.
Az egyik típus a „biztonságosan kötődő”, Ez esetben a szülő mindig jelen van, mindig segít, ha szükség van rá. A felek kölcsönösen bíznak egymásban, fontos nekik a lelki harmónia – a fiatalon házasodók és örökre együtt maradók egy része bizonyosan ilyen gyermeki előzmények után „választotta” ezt a mintát.
A másik nagy típus – és az embereknek nagyon nagy része ilyen – az „ambivalensen kötődő”. Ez az érzelemfajta akkor alakul ki, ha a szülő lebegteti a szeretetét. Van is, meg nincs is. Kiszámíthatatlan. Hol elárasztja a gyereket imádatával, hol meg fütyül rá, és a gyerekben egyszerre alakul ki a szülő iránt szeretet meg harag. Ugyanez felnőttkorban is kettősen mutatkozik meg: az ember szorong, hogy elveszti a másikat, ugyanakkor neheztel is rá. Amikor lecsengenek a nagy érzések, kialakul egy „se vele, se nélküle” állapot, és ha elvadul a helyzet, akár váltogathatja egymást a pofozkodás és az ölelkezés. Egyfajta távolságtartó óvatosság jellemzi az ilyen kapcsolatokat – mert akinek ambivalensek az érzelmei, az azt tanulta meg, hogy őt nem lehet igazán, feltétel nélkül szeretni. Neki állandó megerősítés kell. Ő is képes tartós kapcsolatra, de fél kockáztatni, ezért nem kalandozik. Örül, hogy egyáltalán van társa, azt se bánja, ha a viszonyuk nem merő lángolás. Két fiatal egymásra találásakor vagy olyan hatalmas a szerelem, hogy el sem tudják képzelni az életet egymás nélkül, vagy pedig az egyik – esetleg – mindkettő azt gondolja: az a puszta tény is jó, hogy van valakije. És nem meri megkockáztatni, hogy elveszíti. Belekapaszkodik, szorongva kötődik.
A harmadik nagy típus – a kötődésre képtelen – a párkapcsolatokban nem játszik.

Hova lett a vonzerő?
Ha két ember nagyon korán kerül össze, egy idő után elvesztik szexuális vonzerejüket, hiszen szinte együtt nőttek fel. A kibucokat szokták felhozni példának, ott kiskorukban kerülnek össze idegen fiúk és lányok, együtt nőnek fel, és a tapasztalatok szerint nagyon ritkán lépnek házasságra, szexuálisan nem kívánják egymást, inkább egyfajta testvéri közösség alakul ki köztük. Bár ez a fajta szeretet örökké tarthat.
Az ember életében korszakok vannak, és a házasság tartóssága attól is függ, hogy a párok a változó szakaszokban mennyire képesek egymásra találni, összhangot tartani. Nagyszülővé válva például meg tudják-e teremteni ugyanazt a harmóniát, ami szülőként megvolt köztük. Ha egyáltalán megvolt – mert gyakori, hogy a boldog ifjú szerelmesek nyomban elválnak, mihelyt megszületik a gyerek, elválnak, szülőként ugyanis nem tudnak együttműködni. Mondjuk a férfi képtelen elviselni, hogy a felesége már nemcsak az ő felesége, hanem a közös gyerekük anyja is, és hogy arra a kis vakarcsra több figyelem jut, mint őrá…. Szülővé érni mindig nagy krízis, és ennek a folyamatnak nem a szexualitás a lényege, hanem az, hogy az emberek mennyire képesek együtt fejlődni. Férfisoviniszta eszmény a külső kapcsolatok elfogadása, sőt, szükségességük bizonygatása. Az eszméknek azonban nem feltétlenül kell követniük a társadalmi gyakorlatot: ha egy társadalomban fellazulnak az erkölcsök, legalább ideológiát nem kell hozzá gyártani. Ha realisták vagyunk, akkor annyit mondunk: sajnos ez van, de azt legalább ne mondjuk, hogy ami van, az jó is. Ha valaki képes két nővel egyszerre kapcsolatot tartani, annak a kötődése feltehetően annyira laza, hogy belefér az őszintétlenség. Ahogy a gyereknek csak egy anyja van, úgy az sem hihető, hogy egy felnőtt ember kettőt tud egyszerre szeretni. A történelem során a monogámiának nem az volt a rendeltetése, hogy egyben tartsa a vagyont, hanem valami egészen más: minden embernek az az érdeke, hogy a saját utódját nevelje föl. Pihent agyak egyébként kiszámolták a péniszméret és a spermaszám alapján, hogy a férfiak poligámiája egyszerű tévhit – még ha egyes egyedeknek vannak is ilyen hajlamai. Evolúciósan az egész emberi faj a mono- és a poligámia közé esik. De azért alapvetően monogám.

Most légy okos, Domokos!
A szakértők, mint látjuk, homlokegyenest eltérő nézetet vallanak. Az Éva mindenesetre azt tanácsolja: él, ahogy tudsz, ahogy jónak látod, ahogy vezéred belsődből vezérel.
Ja, és a Béla, aki eltűnt. Mostanában a gyerekei hancúroznak Snoopyval a réten. Mert Béla a feleségét is beíratta egy bridzstanfolyamra. Jobb szeretné vele tölteni az estéket, mint nélküle.

Szerző: Simándi Júlia, Fotó: SAFA
Ez a cikk az Éva magazin 2007. évi augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.