Ha egy almát keresztben kettévágunk, csillag elrendezésben öt kis tokocskát látunk, mindegyikben egy vagy két fényes, sötétbarna maggal. Az almamag magában hordozza egy új almafa teljes genetikai anyagát. Ha elültetjük, kisarjad. A belőle növekvő fa tulajdonságait pedig nem lehet előre megjósolni – ezért mondjuk, hogy az alma heterozigóta növényfaj.

Az alma héja lehet csíkos, pettyegetett vagy egyszínű sárga, zöld, piros, vagy akár kékes-lilás. Az íze lehet fanyar vagy édes, az állaga lehet kásás vagy hersegő, azon kívül lehet apró szemű vagy nagyméretű… Az ágon nőhet egyenként vagy fürtszerű csoportokban. Lehet korán érő, későn érő. A magról ültetett almafa kiszámíthatatlan: nem tudni, mit merít 
ebből a határtalan genetikai gazdagságból.

Az alma igazi őshazája Kazahsztán: Almati (régi nevén Alma-Ata) környékén csodás genetikai változatosságban vadon nő és egész erdőket alkot a malus sieversii, annak az almának a nem túl távoli elődje, amelyet mi ismerünk és termesztünk. A főváros neve is azt jelenti: „az alma atyja”. Innen terjedt az alma még az ősidőkben Európa irányába.

A 17. században az alma elérte az Újvilágot. Az úttörő telepesek meghonosították és nagy becsben tartották, mert bort és ecetet főztek belőle, ami sokáig elállt. A legendás Johnny Appleseed magról nevelt almafákat a telepesek számára, így akaratlanul is sokat tett az új fajták kialakításáért.

A magonc almafák gyakran aprócska, fanyar gyümölcsöt teremnek, de bármikor megjelenhet köztük olyan is, amelyet értékes tulajdonságai miatt érdemes oltványozással szaporítani. Ez egyfajta klónozási eljárás: az új fa genetikailag tökéletes mása lesz annak, amelyről az oltványt vették. A golden almát például öt kontinensen termesztik, és bármely szupermarketban megtalálható – holott mind egyetlen fától származik, amely az ötvenes évekig West Virginia államban állt egy domboldalon.

A változatosság ellenére a kereskedelemben alig hét-nyolc almafajta terjedt el. A világfajták annak köszönhetik asikerüket, hogy a színük egyenletes, a méretük egyforma, a kinézetük csábító, és van egy sor olyan tulajdonságuk, amely megkönnyíti a termesztésüket: egyszerre érnek be vagy sokáig elállnak. Általában magas cukortartalmúak, kevéssé savasak. A legfőbb kivétel a savanyú granny smith, amely szép zöld héja és jó eltarthatósága miatt lett ennyire kedvelt. Ez a fajta Ausztráliában nőtt magról a 19. század végén, egy bizonyos Mrs. Smith kertjében.

A világfajtákat jellemzően monokultúrásan termesztik, ám ez előnyhöz juttatja az alma kórokozóit. A természetben agyümölcsfa és a kórokozó együtt változik, így egyik sem kerül 
egyértelműen fölénybe. De ha nagy területen csupa egyforma növényt termesztünk, a kártevők néhány generáció alatt éppen azokat a tulajdonságokat fejlesztik ki, amelyek a hatékony támadáshoz szükségesek. A termést csak mind nagyobb mennyiségű vegyszerrel lehet megvédeni, vagy pedig új – illetve újra felfedezett régi – fajták terjesztésével.

Amikor azt halljuk, hogy „csökken a bio-diverzitás”, általában a ritka természeti fajtákat féltjük – holott ez a veszély kultúrnövényeinket is fenyegeti. Az alma erre nagyon jó példa. Ha van saját kerted, segíthetsz megőrizni a sokféleséget azzal, hogy a nálunk honos számos almafajta közül ülteted valamelyiket. Ha nincs kerted, a zöldségesnél vagy a piacon keresd a ritkább, helyi fajtákat. Ezek is lehetnek ízletesek – éppen csak azért nem termesztik őket ipari mennyiségben, mert nem elég bő a hozamuk, vagy mert nem mind egyforma méretűek.

Éva-tipp: Az alma viaszos héját fényesítsd ki egy kendővel, hátha a gyerekek így jobban kedvet kapnak hozzá.

Szöveg: Olchváry Dorottya, fotó: profimedia.hu
Éva, 2009. szeptember. Minden jog fenntartva.