A dezodordilemma

Borítókép: A dezodordilemma
Dezodort többféle kiszerelésben lehet kapni: stiftes, golyós, pumpás… Vannak persze aeroszolos palackok is, de ezekről azt sejtjük, hogy károsítják a környezetet. Vajon ez még mindig így van?
Az aeroszolos palackot eredetileg nem a kozmetikai ipar számára fejlesztették ki. A második világháborúban a maláriát okozó szúnyogok ellen használták az amerikai katonák. Akkor még nagy, ormótlan tárgy volt, a menetfelszerelés egyik súlyos darabja. A háború után a találmány finomodott, és megjelentek a kisebb, háztartásban is használható változatok. Az ötvenes években a nők már aeroszolos palackból fújták magukra a parfümöt és a hajlakkot.

A készülék mai formájában elfér egy ridikülben is, de működési elve nem változott. A fémtartályban túlnyomás alatt tartott hajtógáz van. Ha megnyomjuk a szórófejet, a kisüvítő hajtógáz magával ragadja a folyadékot, amely aeroszolos permet formájában száll a levegőben – majd lecsapódik a megcélzott felületen. Így kerül a hajunkra a lakk, a bőrünkre a dezodor.

Az első kozmetikai célú aeroszolok klórtartalmú hajtógázzal működtek. A CFC vagy freon akkoriban ártalmatlan, az egészséget nem veszélyeztető vegyületnek tűnt, amelyet széles körben alkalmaztak hűtőberendezésekben is. Sherwood Rowland kémikus gondolta végig elsőként, mi történik ezekkel a gázokkal, ha kijutnak a légkörbe: a sztratoszférában a napsugárzás hatására szétbomlanak, alkotórészeik pedig reakcióba lépnek az ózonnal. Rowland felismerte, hogy ez több érdekes tudományos részletkérdésnél: az ózonpajzs sérülése veszélyt hoz az emberre és az élővilágra.

Az észrevétel 1974-ben szenzációt keltett a sajtóban, a közvélemény pedig érzékenyen reagált. Az amerikai vásárlók jelentős hányada kerülni kezdte az aeroszolos palackokat: amikor csak lehetett, másfajta kiszerelést választottak. A stiftes dezodor piaci részesedése hirtelen megugrott. Ezt látva az aeroszolgyártók is léptek: önként felhagytak a klórtartalmú hajtógázok használatával, átváltottak a hidrokarbonátokra. A montreali egyezmény 1987-ben nemzetközi szinten is szabályozta a kérdést: az aláíró országokban ma már egyáltalán nem kapni CFC-vel működő dezodort.

Az aeroszolos kiszerelésű dezodor továbbra is ott van a polcokon, de kisebbségbe szorult az egyéb lehetőségek mellett. A golyós dezodor például szellemes szerkezet, amely egy gördülő műanyag gömb segítségével viszi fel a folyadékot a bőrfelületre. Működési elvében a golyóstollra emlékeztet, ami nem véletlen: ez is Bíró László szabadalma. A magyar feltaláló az ötvenes években dobta piacra New Yorkban a golyós parfümöt. Sajnos az első szállítmányok gyártási hiba miatt folytak, így Bíró profit helyett csak kártérítési kötelezettséget látott. Ettől függetlenül ötletes, ráadásul viszonylag környezetbarát használati tárgyat hagyott a világra.

A ma használt spray dezodorok olyan hajtógázokkal működnek, amelyek nem károsítják az ózonréteget, mégis fokozzák az üvegházhatást. A kiürült fémpalack ráadásul veszélyes hulladék. Nem dobhatjuk egyenesen a szemétbe, hanem tartogatnunk kell addig, amíg a környékünkön veszélyeshulladék-gyűjtő akciót rendeznek. Ezért legjobb, ha elkerüljük az aeroszolos termékeket – a dezodorok esetében ez nem nehéz. A közismert változatokon kívül kipróbálhatjuk a kristálysó dezodorokat is, amelyeket használat előtt be kell nedvesíteni: nagy előnyük, hogy sokáig kitartanak, így nem kell mindig újat vásárolni.